Látó, 2004 (15. évfolyam)
2004 / 5. szám - FÓRUM - KOVÁCS ANDRÁS FERENC: Valaki, aki szárny is, fény is
mus. Ezért is ínyenc gyönyörűség verset olvasni, verset látni, hallani... (De van-e fülünk igazán meghallani a képek hangulatának olvadékony muzsikáit? Van-e eléggé türelmes szemünk a formák fűzőjéből lassúban kibomló versekhez, a varázslatossá vetkező csodákhoz?) LEHETETLENÜL SZÉP RÖGESZME régvolt költők verseit válogatni, bevégzett életművekben portyázgatni, szétdúlni egy-egy klasszikussá lett lírai hagyaték egyedivé vált, meghitt és mozdíthatatlannak tűnő egyensúlyát. A feladat lehetetlen is, szép is, meg rögeszme is: talán nemigen illendő, időről időre azonban érdekes, értékes vagy hasznos is lehet, hiszen minden újraolvasás új ragyogást adhat a majdnem elfeledett remekeknek, más-más fényben forgathatja meg a választékos műgonddal metszett, makulátlan állhatatossággal csiszolt verssorokat. Örömteli, bár sokszorozottan problematikus a válogató dolga az olyan nem túlírt terjedelmű, de sűrítetten nagynak, egyneműnek, harmonikusan zártnak és (sokak által, több ízben is kinyilatkoztatottan) tökéletesnek tekintett költői életművek esetében, mint amilyen a Tóth Árpádé is, amiképpen Babits mondotta róla: „Az ő költészete nem adott fogódzót a vitáknak. Tiszta volt, egységes, töretlen, az első pillanattól kész, az utolsó percig változatlan." Márpedig egy töretlen, tiszta egységet nehéz megbontani, szégyentelenül nehéz belenyúlni a versek változatlan rendjébe, s nehéz valamit is kiemelni egy ennyire tömény lírai korpuszból: mutatványos darabokat megragadni, s mintegy kitépni magából a tökéletességből. Tóth Árpád időtlenné ötvözött költészetében is minduntalan marad valami foghatatlan, megérinthetetlen. Valami, ami a versírás titokzatos lényegéhez tartozik: a lélek láza, az elérhetetlen. Verseket válogatni rendszerint nem a tudományos tárgyilagosság netovábbja. Inkább a közelség és a közelítés, mintsem a távolságtartás létfontosságú momentuma: személyes ügy, esetlegességében is a szabad választás eleve szubjektív gesztusa. Verseket válogatni tulajdonképpen a művészet, az alkotás és az élet szeretetének, tiszteletének meghatározó kérdése: kötődés, hódolat, alázat és áldozathozatal, ám ugyanakkor fennhéjázó szemtelenség, merthogy a szemérmetlen kitárulkozás egyfajta (igen szemérmes) módja is lehet a költészeti vonzások és a választások szövevényében. Verseket válogatni voltaképpen leplezett szerelmi vallomás a lírához, a Éráról - nevezetesen arról, hogy minek nevezzük őt, ha egyáltalán bárminek is nevezhető volna? Mert valahány új versválogatás lényegében állandó és változékony válaszok keresése arra a vissza-visszatérő (különben költői) kérdésre, hogy: „miért a versek, ez a fájó, éber / Ösztön: árulni halk bánatomat, / Mint cukros fügét a kucséber?" (Invokáció Csokonai Vitéz Mihályhoz) ízlése válogatja - jómagam például a gazdag semmiségek körmönfont cukrosságát, a végső dolgok díszesen túlzó édességét, a teremtett szépségek már-már megkeseredett, sötét, fanyar szirupját is szeretem Tóth Árpád verseiben.