Látó, 2019 (30. évfolyam)

2019 / 11. szám - SÉTATÉR - György Péter: Gyász és ünnep között. A láthatóvá tett múlt, az emlékezet kiürült nyelve

tegye meg a kedvemért, hogy az ő oldalán is elhelyez egy táblát, ugyan­azokkal a nevekkel. S nem mondta, hogy bolondozom, értette, s tudtam, hogy érti, de nem szó szerint. Halottak napján állok a neveik előtt: Gasché Hilda, Weiner Anna, s közben a betonfalak közti résen átnézek a zsidó temetőbe, s bizony nem­csak „ámulok, hogy elmúlok”, hanem pontosan a magyar identitásomnak megfelelően cselekszem, nem mese ez, mondom magamnak a sötétben, amikor mécsest gyújtok, nem tét nélküli barátságos sporteseményt nézek merő kedvességből, hanem az ő élettörténetük traumáit tenném rendbe a haláluk után, merőben az otthonosság iránti vágyból, mert idegennek len­ni egy temetőben - megint fontos tanulság. 4. Portbou, Passzázs, Dani Karavan Walter Benjamin 1940. szeptember 26-án, a spanyolországi — kataló­­niai­­ Portbou-ban, a Hotel de Franciában lett öngyilkos (a morfium-túl­adagolást választotta, ami talán nem a legrettenetesebb halálnem). Pár nappal korábban jutott át Spanyolországba Lisa Fu­tko segítségével, akit egykoron Eckstein Erzsébetnek hívtak, s kilencvenöt évesen halt meg Chi­cagóban. Benjamin egy nagy és nehéz táskát cipelt magával, amelytől a ha­táron, a Pireneusokon való átkelés, tehát menekülés közben sem vált vol­na meg, egy pillanatra sem. „Nem kockáztathatom meg, hogy elveszítsem - mondta­­ ezt a kéziratot, amit meg kell menteni. Ez sokkal fontosabb, mint én” - mondta Fu­tkónak.­ A tengerparti temetőben, ahol Benjamin sírja van, az izraeli szobrászművész, Dani Karavan 1990-1994 között épí­tette fel a sziklákba vágott alagúton a tenger fölé kiugró, rozsdás fémpasz­­százst, mely sehova nem vezet, „mindössze” bekeretezi a tájat. Az emlékmű követi Benjamin 1940 januárjában, még Párizsban A történelem, fogalmáról címmel írt történelemfilozófiai téziseit. „Történelmileg artikulálni a múl­tat, ez nem ugyanaz, mint megállapítani, »hogyan is történt valójában.« Inkább azt jelenti, hogy hatalmunkba kerítünk egy emléket, mely valami veszélyes pillanatban fölvillan bennünk... Csak olyan történetíró képes az elmúlt dolgokban fölszítani a remény szikráját, akit egészen áthat az, hogy még a halottak sem lesznek biztonságban, ha győz az ellenség. És eddig még mindig győzött.”­ A halottak biztonságának terét, elméletben, úgymond az örökkévaló­ság szemléletéből, temetőnek hívják, legalábbis Petőfi például így vélte, így remélte. Az elmúlt 171 év elég sokszor és elég félreérthetetlenül megtanít

Next