Látó, 2019 (30. évfolyam)
2019 / 1. szám - Boka László: „Csókokban élő csóktalanok”
fiúi) minőség együttállására, megoszlására ébresztette rá, aminek egyensúlya vagy éppen kínzó és megnyilatkozásaiban fölényeskedő egyensúly-eltolódásai is leginkább az említett évektől mutatkoztak meg. Az Ady-filológiában és általában a századelő magyar irodalmának e kimagasló lírikusi életművére fókuszáló értekező prózában többé-kevésbé konszenzus övezte, elfogadott ténynek számít, hogy Lédával való kapcsolatuk delelője az 1908-as év második felére, legfőképp a szeptemberi A Holnap matinéra tehető, amikor — több párizsi és európai közös út után — végre „itthon” is együtt állhatnak a színpadon, méghozzá reflektorfényben. Tudjuk, hogy Ady Ermindszentre is elviszi ekkor Lédát, hogy bemutassa az édesanyjáéknak. Ezen időszakot követően azonban törés, változás, kiábrándulás, végső lejtmenet következik kapcsolatukban, s tulajdonképpen 1909-től több éven át húzódik az általános veszekedésekkel tarkított szakítási hullám. Amennyiben ehhez akarunk kissé közelebb férkőzni, érdemes lehet az alábbiakban az előzményekre, illetve a külső eseményekre és tényezőkre, s ezen túlmenően a belső egyéni fejlődéstörténetre részletesebben is rávilágítani. A világi, valóban nagyvárosi, már férjezett Adél művelt, érzékeny, büszke, szeszélyes és feltűnő jelenség volt. 1903-ban, megismerkedésükkor harmincegy éves, a nagyváradi újságíró Ady Endre mindössze huszonhat. Mint 1909-es ismert önéletrajzában visszatekintve maga Ady írta ezen évei kapcsán: „Újságot csináltam, vezércikkeket írtam, s nyilván elpusztulok vagy nagyon okos életbe kezdek, ha nem jön el értem valaki. Asszony volt, egy hozzájutott versem küldte, megfogta a kezemet, s meg se állt velem Párizsig.” Az első párizsi kinttartózkodás egy teljes évre szólt, ami a férfi életében és művészi pályáján is totális fordulópontot jelent: célt ad vágyainak. Nem csoda, hogy Ady az Új verseké Lédának, pontosabban egyedül neki ajánlotta. Az Ady által később oly tudatosan és akkurátusan megkonstruált költőelőd Petőfi (és annak Júliája) analógiájára a fiatal poéta is felnézett a hozzá képest világot látott, tanult úri nőre, vonzalma egyszerre egy magasabb (legalábbis az Adynak örök gondot jelentő anyagiak tekintetében mindenképp tehetősebb, s így nagyobb mozgástérrel és szabadsággal bíró) társadalmi rétegbe való feljutást is implikált, ennek minden belső - az egyénisége megszabta — ellenálló formáival, kételyeivel, visszásságaival. Az elvágyódás, a kiszakadás nemcsak hazája aktuális viszonyaiból, hanem a szűkebb környezetéből is messzemenően meghatározta, de a nyugalmat ideig-óráig találó egyén ettől kezdve folyton „úton van”, s ez a szerelmi viszonyokban is23