Látó, 2019 (30. évfolyam)
2019 / 4. szám - Hajdú Farkas-Zoltán: Április (Regényrészlet)
értő és a viszonyokhoz képest kielégítő” közleményt, amelyben „teljes megértéssel átérzi a fájdalmat, mely a város minden polgárát érinti ez eléggé el nem ítélhető, britális cselekedet felett, és osztja az előtte tiltakozást bejelentő városi tanácsnak azt a felfogását, hogy a város közönsége joggal kíván elégtételt”. És megígéri, „azonnal megkeresi a város főparancsnokságát, hogy a sérelem orvosoltassék, és a bűnösök lakói jának”. És felkéri a város egész közösségét, hogy „míg a megfelelő eljárás megadja a kívánt elégtételt, hogy a jogos felháborodást leküzdve, őrizze meg nyugalmát, és teljesítse továbbra is a köz érdekében feladatait”. „Vescannak esze ágában sem volt felkeresni valakit. A bűnösök kilétére sohasem derült fény. A szobrok közül a Kossuthot, mert értékes bronzból volt, bevitték a városházára. Ebből aztán Dandea, a következő román polgármester lefaragott annyit, hogy az összes első világháborús román falusi emlékműre brozniasokat öntessen. A Bem-szobrot Lengyelországnak adományozta Bernády, a magyar párti tanácsosok tiltakozása ellenére, de a szobor soha nem jutott el Lengyelországba. A Rákóczi-szobrot a Marosba dobták, a talapzat egy darabja évtizedekig hevert egy gyárudvaron. A Bemszobor talapzatának egy darabkája ma is megvan a katolikus temetőben. Volt még egy negyedik áldozat is, akiről Csíkszeredába nem érkezett hír 1919-ben. A városi plébánia és a Takarékpénztár előtti téren az 1912 novemberében felállított Petőfi-emlékoszlop. A magas obeliszken Kallós Ede budapesti szobrász bronzplakettje hirdette Petőfi Sándor marosvásárhelyi tartózkodásának emlékét: »Azt a szomorúan dicsőséges emléket, hogy a költő innen, a székelység fővárosából indult el utolsó útjára, meghalni a szabadságért.« A bronzplakett Petőfi alakját Bem tábornok és a múzsa alakjai között ábrázolta, amint kardjára ütve a harcba indul. A plakett egy terméskőoszlopba volt foglalva. Ismeretlen tettesek ezt a Petőfi-emlékoszlopot is ledöntötték 1919 márciusában, majd 1923-ban átöntötték és „feldúsították” román katonává, a talapzatból meg kőhalmot faragtak. Egyebekben minden úgy van, ahogyan Vescan mondta. Ja és a Kossuth-szoborból futotta a Sztálin-szoborra is.” * írja barátom, Sebestyén Spielmann Mihály, a kiváló marosvásárhelyi helytörténész.