Látó, 2019 (30. évfolyam)
2019 / 1. szám - Havas Judit: Ady - Latinovits
„Az apám még vidám legény volt, / Dalolt, hogyha keresztre nézett, / Én meg az apám fia voltam, / Ki unta a faragott képet / S dalolt, hogyha keresztre nézett. // Két nyakas, magyar kálvinista, / Miként az Idő, úgy röpültünk, / Apa, fiú, egy Igen s egy Nem, / Egymás mellett dalolva ültünk / S miként az idő, úgy röpültünk.” Latinovits Zoltán a saját rendeltetését fogalmazza meg mindvégig a szövegválasztásban és az interpretációban: „Üdvözlet s hála hát / a törvény- és fényhozóknak”. Mert a költő, a művész felelőssége óriási: rajta keresztül fejeződik ki a hivatástudat, az az erkölcs, amely nem elégszik meg a tökéletlennel, a talmival, a féllel, az egészet akarja, s nem adja fel a teljesség igényét. És figyelmeztet: „Őrzők, vigyázzatok a strázsán, / Az Élet él és élni akar, / Nem azért adott annyi szépet, / Hogy átvádoljanak most rajta / Véres s ostoba feneségek. // Oly szomorú embernek lenni / S szörnyűek az állat hős igék / S a csillagszóró éjszakák / Ma sem engedik feledtetni / Az ember Szépbeszőtt hitét, / S akik még vagytok, őrzőn, árván, / Őrzők, vigyázzatok a strázsán.” Latinovits ezt az üzenetet finoman, felsorolásos, enyhe crescendóval kezdi, mely aztán felerősödik, hogy végül visszahalkuljon, mintegy sokat tanító bölcs tanítóé, s szinte lehelve mondja ki az utolsó gyönyörű sort: „Őrzők, vigyázzatok a strázsán.” Kik a költők? Az izgága Jézusok, akik kimondják, hogy „annyi hit egyikünkben sem volt, hogy megfeszíttessünk”, s hogy a „világ istállói tele vannak marhákkal”, s hogy sok-sok vakmerőségre, vérre, tűzre és hitre van szükség! Igen, hitre! Latinovits forradalmiasította a versmondást. A megtörtségében mondott imájában a Nagyokat, az őt felfedező Bajort, Ódryt, Csortost, Tímárt emlegeti. Nem véletlen, hogy Mezey Máriával együtt készül estre s lép pódiumra 1969-ben. Már főként Adyval. A lemezen a Petőfi nem alkuszik sorai. ,A vers az ember legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb repülése.” Utolsó rádiófelvételén, 1976. június 3-án a Rákóczi induló című dokumentumjátékban Ady Két kuruc beszélget című versét mondta el. Színpadi alakításait szuggesztív indulatok, belső tűz, az érzelmek és az értelem harmóniájából fakadó ábrázolás, egész munkásságát a megszállottság és a kérlelhetetlen igényesség jellemezte. Hogy Latinovitsnak mennyire sikerült a költőkkel azonosulnia egy-egy vers előadási idejére, az is érezteti, hogy ha