Látó, 2019 (30. évfolyam)
2019 / 1. szám - Hegyi Katalin: Egy muzeológus vallomása a költőről és örökségéről
mény volt Európa közepén egy magyar költő fényképeit, kéziratait, könyveit látni. Az irodalmi emlékházak nemcsak civil látogatóként, hanem muzeológusként is egyre jobban érdekeltek. A legmeghatározóbb élmény 1998- ban egy családi nyaralás alkalmával ért. A Szajki-tavaknál pihentünk, s autóval többször tettünk kisebb kirándulásokat a környéken, így jutottunk el Csöngére. Nehezen találtuk meg Weöres Sándor szülőházát. Számomra jellegtelen, romos épület volt, otthonosságnak nyomát nem leltem. Csalódottságomat elmondtam Fráter Zoltánnak, aki egyáltalán nem fogadta el az én berzenkedésemet, hanem azt mondta: Nem tudja elképzelni ezeket a sorokat itt? „Falu végén van a házunk, / A bozótból ki se látszik, / De a cinke, ha leröppen, / Küszöbünkön vacsorázik.” (Részlet a Ha vihar jő a magasból című versből. Az 1975-ös Egybegyűjtött írások harmadik kötetében a cinke helyett már angyal szerepel, de nekem ott egy cinke keltette életre a házat, így ezt idézem.) És el tudtam képzelni. Élettel telt meg a ház a fantáziámban. (Azóta gyönyörűen fel van újítva a Weöres Sándor és Károlyi Amy Emlékház, amely gazdag kiállítással várja a látogatókat.) Közvetlen tapasztalás volt számomra, hogy az ismeret mennyi többletet ad egy emlékhelynek. 2008-ban a Petőfi Irodalmi Múzeum nagyszabású feladatot kapott. Az irodalmi emlékházak reneszánsza program keretében komoly anyagi forrással támogatta a minisztérium az írók emlékhelyeinek felújítását, új kiállítások létrehozását. A programba később kapcsolódtam be. Feladatom a határon túli irodalmi emlékhelyek gondozása volt, így került sor arra, hogy Csúcsán és Zilahon Ady Endrének méltó emlékhelyet teremtsünk. A csúcsai Boncza-kastély vadromantikus története, sőt vadromantikus természeti adottságai óriási élményt jelentettek számomra. Ha a kastély mellett leültem egy padra, szinte láttam az echós szekerekkel menekülő magyarokat 1916-ban, hallottam a vonat füttyét, a katonák énekét, láttam Ady fáradt alakját, ahogy lesétál az állomásra, postára, boltba, láttam Csinszkát és Török nagymamát. Sok versrészlet, prózai sor jutott eszembe, „ott kinn fegyver pusztít, otthon halál vagyon” (Jeremiás siralmai). Ugyanakkor élveztem az „oltalmazó Csúcsa” idilli érzését is. A kiállítás létrejöttét Magdó János kolozsvári magyar konzul kezdeményezte és szorgalmazta, diplomáciai lépéseket tett, hogy létrejöhessen az emlékhely. E. Csorba Csilla főigazgatónk teljes odaadással állt az ügy mellé, és Aurel But, az Octavian Goga Múzeum igazgatója is támogatta a szándékot. Az évi 10-12 ezer látogató többnyire magyar csoportokból áll.