Látó, 2019 (30. évfolyam)

2019 / 1. szám - Hegyi Katalin: Egy muzeológus vallomása a költőről és örökségéről

mény volt Európa közepén egy magyar költő fényképeit, kéziratait, köny­veit látni. Az irodalmi emlékházak nemcsak civil látogatóként, hanem muzeoló­gusként is egyre jobban érdekeltek. A legmeghatározóbb élmény 1998- ban egy családi nyaralás alkalmával ért. A Szajki-tavaknál pihentünk, s au­tóval többször tettünk kisebb kirándulásokat a környéken, így jutottunk el Csöngére. Nehezen találtuk meg Weöres Sándor szülőházát. Számomra jel­legtelen, romos épület volt, otthonosságnak nyomát nem leltem. Csalódott­ságomat elmondtam Fráter Zoltánnak, aki egyáltalán nem fogadta el az én berzenkedésemet, hanem azt mondta: Nem tudja elképzelni ezeket a soro­kat itt? „Falu végén van a házunk, / A bozótból ki se látszik, / De a cinke, ha leröppen, / Küszöbünkön vacsorázik.” (Részlet a Ha vihar jő a magas­ból című versből. Az 1975-ös Egybegyűjtött írások harmadik kötetében a cinke helyett már angyal szerepel, de nekem ott egy cinke keltette életre a házat, így ezt idézem.) És el tudtam képzelni. Élettel telt meg a ház a fan­táziámban. (Azóta gyönyörűen fel van újítva a Weöres Sándor és Károlyi Amy Emlékház, amely gazdag kiállítással várja a látogatókat.) Közvetlen ta­pasztalás volt számomra, hogy az ismeret mennyi többletet ad egy emlék­helynek. 2008-ban a Petőfi Irodalmi Múzeum nagyszabású feladatot kapott. Az irodalmi emlékházak reneszánsza program keretében komoly anyagi for­rással támogatta a minisztérium az írók emlékhelyeinek felújítását, új ki­állítások létrehozását. A programba később kapcsolódtam be. Feladatom a határon túli irodalmi emlékhelyek gondozása volt, így került sor arra, hogy Csúcsán és Zilahon Ady Endrének méltó emlékhelyet teremtsünk. A csúcsai Boncza-kastély vadromantikus története, sőt vadromantikus termé­szeti adottságai óriási élményt jelentettek számomra. Ha a kastély mellett leültem egy padra, szinte láttam az echós szekerekkel menekülő magyaro­kat 1916-ban, hallottam a vonat füttyét, a katonák énekét, láttam Ady fá­radt alakját, ahogy lesétál az állomásra, postára, boltba, láttam Csinszkát és Török nagymamát. Sok versrészlet, prózai sor jutott eszembe, „ott kinn fegyver pusztít, otthon halál vagyon” (Jeremiás siralmai). Ugyanakkor élveztem az „oltalmazó Csúcsa” idilli érzését is. A kiállítás létrejöttét Magdó János kolozsvári magyar konzul kezde­ményezte és szorgalmazta, diplomáciai lépéseket tett, hogy létrejöhessen az emlékhely. E. Csorba Csilla főigazgatónk teljes odaadással állt az ügy mellé, és Aurel But, az Octavian Goga Múzeum igazgatója is támogatta a szándékot. Az évi 10-12 ezer látogató többnyire magyar csoportokból áll.

Next