Látóhatár, 1964 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1964-10-01 / 5. szám
NEHÉZSÉGEIM AZ ATOMMAL Itt újra vissza kell térnem személyes problémáimhoz. Nincs szándékomban, hogy önöket bármiről is meggyőzzem, és ismét a demokrácia eszméjével kezdem. Demokráciában élni számomra azt jelenti, hogy felelős vagyok a kormányom cselekedeteiért és minden életbevágó ügyben olyan lelkiismeretesen foglalok állást, mintha magam volnék az elnök. Korunk legéletbevágóbb ügye az ATOM, mely világos választás elé állít minket: vagy sosem álmodott jólét és méltóság, vagy nyomor és pusztulás. Miután így állást foglaltam atompolitikánkkal szemben, tele vagyok nehézséggel. Nem vagyok atomtudós, biológus vagyok. Kutató munkásságom nagyvenöt éve alatt jócskán foglalkoztam az energiával, és alapvető tételem az volt, hogy nincs különbség energia és energia között. Az atomtudósoktól azonban azt hallom, hogy az atomenergia az energia minden más formájától különbözik, és nekem elég nehéz belátni, miért kell ennek így lennie. Csak a legutóbbi időben kezdtem érteni. Két kiindulópont is van, amire gondolataimat felépíthetem. Kezdhetem azzal, hogy számba veszem az energiákat, amelyeket eddig megismertem. Itt van például az energia, mely kocsimat hajtja és gázból áll; itt van az olaj energiája, mellyel otthonomat fűtöm; itt van a villamosság, ami világosságot ad, maga pedig a szénből származik. Végül, de nem utoljára, itt van az élelmiszerek energiája, mellyel tulajdon testemet hajtom. Mik hát ezek az energiaforrások: élelmiszer, gáz, olaj és szén? Mint biológus, feleletet tudok adni a kérdésre. Végeredményben mindegyik egy csipet a nap szikrázó energiájából, melyet, miután földgolyónkat elérte, felszedtek a növények, aztán kémiai energiává alakítottak, különféle vegyületekké formáltak, melyekből a növény felépül, vagy számlálatlan esztendőkkel ezelőtt felépült. Van még egy tapasztalatom, amelyből kiindulhatok. Tudom, ha túlságosan közel vagyok a tűzhelyhez, élülről perzsel, a hátam viszont borzong. Ha távolabb megyek, az engem érő hő igen gyorsan csökken, arányosan a távolság négyzetével , vagyis ha egy lábnyi távolság helyett tíz lányira vagyok tőle, a testemet érő energia nem egy tizedére, hanem egy századára csökken, végül elhanyagolható mennyiséggé válik. Ez igen fontos tapasztalat, mivel tudom, hogy a föld távolsága a naptól egymillió mérföld. Ebből következik, hogy a planétánkat érő sugárzó energia csak végtelenül kis töredéke a nap által kibocsátott energiának. Minden földi energia tehát, amit az ember az atomkor előtt ismert, csak végtelenül kis töredéke volt a nap sugárzó energiájának. A napnak tehát olyan tömegű energiát kell kisugároznia, hogy felülmúlja képzeletemet. Képtelen vagyok elképzelni a tizenötmillió fokos hőséget, a nap középpontjának hőmérsékletét. Miképpen termeli a nap ezt a roppant tömegű energiát? Miféle reakció képes ennek előállítására? Az atomenergia ilyenformán nem sorolható a parányi földi energiákhoz, melyet szorgalmasan gyűjtöttek a növények. Nem, az atomenergia egyike azoknak a kozmikus erőknek, amik a világegyetemet alkotják, melyben a mi tejútrendszerünk egyike csupán a többmillió tejútrendszernek, és ezeknek méretei végtelenek a mi földi méreteinkkel összehasonlítva. Mikor tehát az ember az atomenergiát felfedezte, a földre idézte egyikét a világegyetemet alkotó kozmikus erőknek, melyekhez képest az ember földi léte, vagy akár az egész naprendszer, egyszerű játék. Ezekkel az energiákkal már ma