Látóhatár, 1966 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1966-03-01 / 3-4. szám

Nem vitás, hogy ebben a ,,bordal”-ban túlteng a politikum. A dicsőítés nemcsak magának a tokaji bornak szól, hanem épp oly mértékben a Napóleon elleni magyar nemesi insurrectional Ám van ugyanebből a korból politikamentes, mondhatnók „öncélú”, tokajit dicsőítő német bor­dalunk is. Ez azonban tulajdonképpen csak alkalmi paródia, illetve afféle válaszvers, s ezért kissé részleteznünk kell a történetét. Matthias Claudius - írói álnevén: Asmus - neves német hazafias költő a századfordulókor megírta híres rajnai bordalát (Rheinweinlied), amelyben lelkes szavakkal a rajnai bor elsőbbségét hirdeti a lengyel (?), magyar és francia borok felett. Nos, erre a rajnai dicshimnuszra született meg 1800-ban a fentebb említett parodisztikus ellenbordal bizonyos Schwarz nevű poseni kor­mánytanácsosnak tollából egy vidám mulatozás alkalmából. Posen nemrégiben került Lengyel­­ország felosztása révén porosz iga alá, s még elevenen éltek itt a lengyel szokások, erkölcsök, egye­bek közt a tokaji borok kultusza. A vers címe: Parodie auf Asmus Rheinweinlied zum Lobe des ungarischen Weines, azaz: ASMUS RAJNAI BORDALÁRA ÉS A MAGYAR BOR DICSÉRETÉRE ÍROTT PARÓDIA A mulatozó társaság a hosszú versezetet egy magyarázó levél - s ami ennél még fontosabb: néhány fiaskó tokaji kíséretében el is küldte a Rheinweinlied költőjének azzal az óhajjal, hogy szeretnék őt is megnyerni párthívükül. És ez teljes mértékben sikerült is nekik. Claudius „meg­tért”. Idézhetnék még Lenaunak és Karl Becknek a magyar bort dicsőítő verseit is. Ehelyett vessünk inkább egy futó pillantást a franciák költészetére, amelyben szintén szép számmal találhatunk a tokaji borunkat magasztaló verssorokat.­­ A francia költők közül elsőnek Jean Baptista Rousseau említi a tokaji bort, mégpedig a sampányival együtt a XVIII. század elején Bonneval grófhoz intézett ódájában. Ám ez a megemlékezés csak egyetlen sorra terjed. Jóval nagyobb szerepet játszik a tokaji bor Voltaire életében és költészetében. A Jeanne d’Arc-ról szóló La Pucelle című eposzának első énekében a költő Soros Ágnes szépségét magasztalja. Leírja VII. Károly király és Tokaj borának lombövezte kelyhe. Ürítsünk szaporán! Szelíd ital, de szesszel, tűzzel telve, Nincs máshol ily bor ám! Nem ad ilyet Garonne szép vidéke, Sem ősi Rajna-táj, Hol bort csak a prelátusoknak éget A pártos napsugár, S ecet csupán, amit mi árva hívek Iszunk ott bor gyanánt. Mely a helyett, hogy felviditna szívet, Csak összehúzza szánk. . . S mindig fanyar, rideg vinkókat ontott A Neckar-tartomány , Mésszel rakódnak porcogok s a csontok, S podlagra jár nyomán. S ne hidd, hogy tán egészségesebb lenne, Ha innál frank levet, Medoc? Burgund? - vad áfonya fő benne, S az árus kinevel... Csak vágyjon más a hispánok borára, Dicsérve érdemét, Ha ízlett is tán édes Maliagája, Tokajjal fel nem ért. Sűrűre főtt borok Itáliába’ Megsűrítik a vért, S hamar inába száll a bátorsága, Ki issza ezt a lét. Olvadt arany terem Hungáriába’ A Kárpát oldalán,­­ Erő száll ebből szarmaták fiába, És ettől szép a lány. Körünk rokon a büszke magyarokkal. Hisz egy az ősapánk: Backus!­­ Köszöntsük őket hát dalokkal Jó testvérek gyanánt! A szép Tokaj hegyének drága tője Ad legnemesb nedűt: Ez lélek és test újjá éltetője. Mely gyógyít és üdít. Feledni bát e szent forrásra jöttünk, S a gond elhalna itt: S Asmus kománk, ha lenne itt közöttünk. Nem kérne rajnait.

Next