Lemezbörze, 1996 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1996 / 2. szám

TTDBB / EMI QUINT Korszakváltás előtt és után a TTDBB Takáts Tamással arról, hogy milyen a szín­padon a Stones vezérrel, arról, hogy a blue­­son nem lehet szépíteni, de legfőképpen arról, hogy új stúdiólemezen dolgozik ő és „piszkos” blues-bandája. Hét éve „váltott” Takáts Tamás. Az egykori rockhang a blues mellett tette le akkor vok­­sát, kíváncsi volt, mire viszi. Ma ott van a legnagyobbak között, bandája a Takáts Tamás Dirty Blues Band egy-egy fellépése valóságos csemegének számít a hazai rock- és blues-zenei életben. Dorozsmai Tom-Tom stúdiójában találkoztam Tamással, aki ekkor is Rolling Stones-trikóban feszengett. - Életem egyik legnagyobb élménye volt, hogy felléphettem előttük. Mint a Colond, végigrohantam a színpadon, hisz csak egy igazi bluesista tudja, mit jelent ugyanazon a színpadon fellépni, amelyen Mick J­agger. - Min dolgoztok, új lemez készül? - Igen, új lemezen, de csak maga a korong lesz új, hisz örökzöld vagy még inkább tradi­cionális dalokat vettünk fel. - Kiktől? - Nagyon visszamentünk az időben, hiszen az igazi bluest is „régen” játszották, általában az 50-es, 60-as években született nótákat vettünk fel, de van olyan dal, ame­lyiket még a 30-as években írtak. Muddy Waterstől, Willie Dixontól, John Lee Hookertől és még nagyon sok idős zenésztől játszottunk fel a lemezre. - Tehát stúdiólemez lesz? - Csak a szó fizikai értelmében, hiszen az igazi blues lételeme a füstös pub. Élőlemez lesz, mert bevonultam a fiúkkal a stúdióba, s egyszerre játszottuk fel a dalokat. Semmi kozmetikázás, semmi utólagos szépítés, írta hamar, húsz óra alatt végeztünk a lemezzel. Kicsit túllőttünk a célon, mert húsz blues­­nótával készültünk, de csak tizenkét-tizen­­négy nóta fér fel a CD-re, de így is közel egyórás időtartamú lesz a hanganyag. - Mi lesz a címe? - Most még nem tudom megmondani, mert még egyeztetnem kell a kiadóval, a Hungaroton­ Gonggal, de , mindenképpen valami olyasmi lesz, hogy „Élő Blues... - Egy az egyben játszatok a nótákat vagy fel­dolgozásban?­­ Koncerten a bluest soha nem lehet ugyanúgy játszani, minden bluesdal maga az improvizáció. Az új korongra kerülő dalokat Takáts Tamás és „piszkos” bluesistái mód­jára játszottuk föl, tehát ennyiben lesz fel­dolgozás ez az új korong. A banda herflise Engler Feri még soha nem játszotta a „Coochie Man”-t, tehát itt tanulta meg, és hozzáadta a magáét is. Annak ellenére, hogy a blues egy zárt zenei közeg, vallom, hogy ez adja a legtöbb teret, lehetőséget az improvizációra.­­ Nem fog megorrolni a lemez miatt mostani „fiatal” közönségetek?­­ Remélem, nem. Márcsak azért sem, mert ez a lemez ugyanarról szól, mint a legelső, melyet még valamikor a 80-as évek végén mi magunk barkácsoltunk össze. Talán akkor még nem is volt Dirty Blues Band. És persze nem szólt olyan jól az a kazetta, mint ami­lyen hangminőségű ez a CD lesz. A mostani srácoknak ez ugyanolyan élmény, mint az idősebb korosztálynak, hiszen ez a CD a kristálytiszta tradicionális blues. Ezzel az új lemezzel régi álmom vált valóra, hiszen a számokat ugyanolyan nosztalgiával, de „őserővel” vettük fel, mint annak idején, amikor duóval mindenféle füstös kiskocs­mákban nyomtuk a bluest. - Hol hallhatjuk majd az „Élő Blues”-t? -Ha minden igaz, májustól a népligeti Petőfi Csarnokban leszünk minden csütörtökön.. CAPTAIN JACK: The Mission (7243 8 38049 2 4) Az együttes „67-es út" és „Szállj el kismadár" című sikereire ősszel feltette a koronát, amikor október 6-7-én Kaposvárott két teltházas kon­certet adott, amiről készült ez a mostani kiad­vány, hang- és videokazettán, illetve CD-n. Ezen az albumon az együttes összes eddigi nagy sikere megtalálható. Érdekessége a CD- nek, hogy ez egy „Best of Republic” koncer­tanyag. Elég egy pillantást vetni a zenészek és éneke­sek névsorára, akik eddig vele dolgoztak, hogy rájöjj, mi a titka annak, hogy a közönség - és a szakma­­ ilyen régóta szereti őt. Nézd meg, kikkel dolgozott együtt legújabb, „Wildest Dreams" című albumán és láthatod, hogy szinte mindenki együtt akar zenélni Tina Turnerrel. Természetesn Tina nemsokára turnéra indul, hogy a ,,Wildest Dreams" dalait bemutassa a nagyközönségnek élőben. Egy álomszép új album, melyen álmaid valóra válnak Mike Oldfield, Enigma, Vanessa Mae, Ennio Morricone és mások előadásában! A Pink Floyd egy-egy új lemeze már szinte a kezdetek óta a gyűjtők legnagyobb álma. A most kiadott ,,Relics” album CD formájában még soha nem került Magyarországon forgalomba. George Michael első hatalmas sikerei a korai nyolcvanas évekre tehetők a Wham! zenekarral. Nemzetközileg is elismert szólóalbumai a világ egyik legnagyobb szólóénekesévé tették. Az elmúlt két-három hónap alatt a világ megismert egy új, immár sokkal felnőttebb, kiforrottabb George Michael-t. Az „Older" című új stúdióalbuma az angol sajtó szerint az idei év legnagyobb sikere lesz. REPUBLIC: Október 67 - Két nehéz nap éjsza­kája (QU 1-906080) VARIOUS: Dreams (7243 838261 2 4) TINA TURNER: Wildest Dreams (7243 8 37684 2 4) PINK FLOYD: Relics (7243 8 35603 2 5) GEORGE MICHAEL: Older (7243 8 41392 2 5) 13

Next