Levéltári Közlemények, 16. (1938)

Levéltári Közlemények, 16. (1938) - IRODALOM - Kiss Ernő: A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának címeres levelei. Leírta Áldásy Antal. Sajtó alá rendezte: Czobor Alfréd. 3–4. köt. Budapest, 1937–1938. / 306–308. o.

306 IRODALOM jogi élet­történetéből, de óvakodni kell a túlzásoktól. Szerzőnk méltán tartja teljesen elhibázottaknak azokat a családtörténeti munkákat, amelyekben a sok lazán kapcsolódó, vagy egyáltalán oda nem való, idegen részlet között jóformán teljesen elvesznek azok, amiknek a középpontban volna a helyük: egy-egy család több százados, sajátosan egyéni útvonala, sorsfordulatai, örö­mei, bánatai, ünnepei, hétköznapjai. Mindezeknek a feltárása nemcsak a család vagy a nemzetség, hanem e kisebb egységeket összefogó közösség, a nép szempontjából is nagyfontosságú. Egészen másként értékeli helyzetét és vállalja feladatait a népi közösségben az, aki érzi, hogy nem gyökértelenül áll benne, hanem mint messze a múltba nyúló, jóban-rosszban szétszakít­hatatlan kapcsolatok folytatója. Ilyen összefüggésbe állítva, a genealógia nem céltalan, haszonnélküli időtöltés, „nem az elő­kelők kiváltsága, nem magános nők szeszélye, hanem ... a népi jövő biztos alapja". W. munkája, bár csak a német nyelvterüle­ten dolgozó genealógia munkalehetőségeivel, forrásaival, mód­szerével foglalkozik, sok vonatkozásban általános érvényű, s következésképen azok is, akik nálunk érdeklődnek családjuk, őseik iránt, komoly indításokat és okulásokat találnak benne. Sínkovics István: A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának címeres leve­lei. Leírta:­­ dr. Áldásy Antal. Sajtó alá rendezte: dr. Czobor Alfréd. 3. kötet, Budapest, 1937. 8° 503­1.; 4. kötet, Budapest, 1938. 8° 5121. — Egy szakadatlan munkában eltöltött élet tanúja és ,,aere perennius" emléke e két kötet. Az a kézirat halom, amelyből — a nehéz viszonyok miatt csak a szerző halála után — ez a több, mint 1000 oldalra terjedő és 2062 címeres levél és rangemelés leírását tartalmazó két hatalmas kötet kikerült, olyan ambícióval és tárgyszeretettel dolgozó tudósra veti fényét, aki önzetlenül végezte önként vállalt feladatát. Ha végignézünk az utolsó évtizedek tudományos munkáin, azt látjuk, hogy a heraldika mostoha gyermek lett. A tudo­mány ez ágában az egyes folyóiratokban megjelent, rövi­debb lélekzetű írásokon kívül, alig kapunk valamit. Maguk az idevonatkozó alapvető munkák is — a nagyobbakat értve — ide­s­tova négy évtizeddel ezelőtt jelentek meg, természetesen ez újabb gyűjtésű, pár ezerre menő adat ismerete nélkül. Ezek a művek ma már rendszerint csak a nagyobb könyvtárakban találhatók meg. Az utolsó évtizedekben csupán a megboldogult szerző tollából látott napvilágot egy kis „Címertan", az is in­kább csak azért, hogy történelemszakos tanárjelöltjeink e tudo­mányágból is nagyobb erőfeszítés nélkül kaphassanak tájékoz­tatást s nem azzal a céllal, hogy heraldikust neveljen. Annál értékesebb e postumus munka, mely talán maga elég volna arra, hogy anyaga alapján a magyar címertan megírassék. A XVII. század magyar heraldikája mindenesetre teljes bizonyossággal megismerhető belőle. A század sablonos címerképein kívül szép

Next