Levéltári Szemle, 73. (2023)
Levéltári Szemle, 73. (2023) 1. szám - Mérleg - Négy könyv az I. világháborúról (Csík Ádám Lajos – Sáfár Gyula)
MÉRLEG vizsgáikkal és szigorlataikkal nem vagy alig haladó hallgatók számára biztosítani kellett a folytatáshoz szükséges képzést. Emiatt az egyetem több különböző engedményt, kivételt és pótszemesztert is meghirdetett a fronton lévő egyetemi tanulók számára. A Műegyetem e tekintetben maximális jóindulattal járt el. Ez a fajta „gondoskodás” nem csak a katonadiákokra terjedt ki. Az oktatók és alkalmazottak esetében is több alkalommal lépett fel az intézmény egyfajta érdekvédőként. Az oktatás továbbvitele mellett az universitas többféleképpen is bekapcsolódott a háború megvívásába. Egyrészt különféle adománygyűjtésekkel és a hallgatók, illetve katonadiákok számára különböző szociális jellegű intézkedésekkel. Ebben élen jártak az professzorok, az egyetemhez kapcsolódó hölgybizottságok és a diákszervezetek. A már előző években is létező Technikusi ebédek révén a tanulmányaikat folytatók és az ott dolgozók élelmezését is igyekeztek az egyre romló gazdaságú hátországban megszervezni. A másik kapcsolódási pont az intézmény területén felállítandó hadikórház volt, amely nem csupán szimbolikus jelentőséggel bírt. A megváltozott hadászati és harcászati körülmények között a sérültek és betegek létszáma az előző háborúkéhoz képest sokkal nagyobb volt. Minden elérhető kapacitást igénybe kellett venni ahhoz, hogy a harcokban sebesüléseket szerzett katonákat elláthassák. A szerző ezt nemcsak a forrásokon, hanem számadatokon keresztül is igyekszik bemutatni. A statisztikák alapján a műegyetemi kórházba bekerülők esetében magas volt a gyógyulási arány, míg a halálozási rátát sikerült nagyon alacsonyan tartani. A kórház üzemeltetése komoly kihívást jelentett a háború folyamán egyre romló anyagi helyzetbe kerülő egyetem számára. A szerző említi azt is, hogy az intézmény, amikor tudomást szerzett róla, igyekezett saját kórházában elhelyezni sebesült polgárait. A háborúban folytatott hátországbeli erőfeszítések másik szegmense az oktatók és a tanulók tudományos és műszaki hozzájárulása volt. Az I. világháborúra jellemző gyors technikai fejlődés, és annak csataterekre való bevezetése éppen olyan terep volt, amelyen a Műegyetem igazán otthon érezhette magát. A kötetből nem derül ki egyértelműen, hogy ezt testületileg tették-e. A szerző ezen a ponton jelezte, hogy e témában kevés forrás áll a rendelkezésére. Annyi bizonyos, hogy maguk az oktatók különböző projektek vitelével, hadiipari szereplőkkel való együttműködésekkel adtak lendületet az Osztrák-Magyar Monarchia hadigépezetének, annak technikai fejlesztésének. Nem kisebb személyek vettek ebben részt (a teljesség igénye nélkül), mint Podsztrelen Mátyás, Zempléni Géza, Schuller Alajos, Wittmann Ferenc, Putnoky József vagy a később világhírűvé vált Kármán Tódor. Mindannyian tudásukat hozzáadva, saját szakterületükön igyekeztek a legjobb eszközöket biztosítani a hadban álló Monarchia számára. A munka egyik fő érdeme nem az intézménytörténeti vonal - minimálisan se levonva annak értékéből -, hanem a hadba vonult oktatók és diákok bemutatására tett erőfeszítés. A kötet visszaemlékezések, naplók és levelezések segítségével járja körül, hogyan látták, miként élték meg a kortársak az eseményeket, diákok és tanárok egyaránt. A háború jellegéből adódóan és az eltelt időszak hossza miatt ma már nehéz rekonstruálni a részt vevő műegyetemi polgárok sorsát. A szerző ennek ellenére a fellelhető források alapján igyekszik bemutatni a fronton szolgálatot teljesítők tevékenységét, 86 Levéltári Szemle 73. évf.