Levéltári Szemle, 73. (2023)

Levéltári Szemle, 73. (2023) 1. szám - Mérleg - Négy könyv az I. világháborúról (Csík Ádám Lajos – Sáfár Gyula)

MÉRLEG vizsgáikkal és szigorlataikkal nem vagy alig haladó hallgatók számára biztosítani kel­lett a folytatáshoz szükséges képzést. Emiatt az egyetem több különböző engedményt, kivételt és pótszemesztert is meghirdetett a fronton lévő egyetemi tanulók számára. A Műegyetem e tekintetben maximális jóindulattal járt el. Ez a fajta „gondoskodás” nem csak a katonadiákokra terjedt ki. Az oktatók és alkalmazottak esetében is több alkalom­mal lépett fel az intézmény egyfajta érdekvédőként. Az oktatás továbbvitele mellett az universitas többféleképpen is bekapcsolódott a háború megvívásába. Egyrészt külön­féle adománygyűjtésekkel és a hallgatók, illetve katonadiákok számára különböző szo­ciális jellegű intézkedésekkel. Ebben élen jártak az professzorok, az egyetemhez kapcso­lódó hölgybizottságok és a diákszervezetek. A már előző években is létező Technikusi ebédek révén a tanulmányaikat folytatók és az ott dolgozók élelmezését is igyekeztek az egyre romló gazdaságú hátországban megszervezni. A másik kapcsolódási pont az intézmény területén felállítandó hadikórház volt, amely nem csupán szimbolikus jelentőséggel bírt. A megváltozott hadászati és harcá­szati körülmények között a sérültek és betegek létszáma az előző háborúkéhoz képest sokkal nagyobb volt. Minden elérhető kapacitást igénybe kellett venni ahhoz, hogy a harcokban sebesüléseket szerzett katonákat elláthassák. A szerző ezt nemcsak a forrá­sokon, hanem számadatokon keresztül is igyekszik bemutatni. A statisztikák alapján a műegyetemi kórházba bekerülők esetében magas volt a gyógyulási arány, míg a ha­lálozási rátát sikerült nagyon alacsonyan tartani. A kórház üzemeltetése komoly kihí­vást jelentett a háború folyamán egyre romló anyagi helyzetbe kerülő egyetem számára. A szerző említi azt is, hogy az intézmény, amikor tudomást szerzett róla, igyekezett saját kórházában elhelyezni sebesült polgárait. A háborúban folytatott hátországbeli erőfeszítések másik szegmense az oktatók és a tanulók tudományos és műszaki hozzájárulása volt. Az I. világháborúra jellemző gyors technikai fejlődés, és annak csataterekre való bevezetése éppen olyan terep volt, ame­lyen a Műegyetem igazán otthon érezhette magát. A kötetből nem derül ki egyértel­műen, hogy ezt testületileg tették-e. A szerző ezen a ponton jelezte, hogy e témában kevés forrás áll a rendelkezésére. Annyi bizonyos, hogy maguk az oktatók különböző projektek vitelével, hadiipari szereplőkkel való együttműködésekkel adtak lendületet az Osztrák-Magyar Monarchia hadigépezetének, annak technikai fejlesztésének. Nem ki­sebb személyek vettek ebben részt (a teljesség igénye nélkül), mint Podsztrelen Mátyás, Zempléni Géza, Schuller Alajos, Wittmann Ferenc, Putnoky József vagy a később világ­hírűvé vált Kármán Tódor. Mindannyian tudásukat hozzáadva, saját szakterületükön igyekeztek a legjobb eszközöket biztosítani a hadban álló Monarchia számára. A munka egyik fő érdeme nem az intézménytörténeti vonal - minimálisan se le­vonva annak értékéből -, hanem a hadba vonult oktatók és diákok bemutatására tett erőfeszítés. A kötet visszaemlékezések, naplók és levelezések segítségével járja körül, hogyan látták, miként élték meg a kortársak az eseményeket, diákok és tanárok egy­aránt. A háború jellegéből adódóan és az eltelt időszak hossza miatt ma már nehéz re­konstruálni a részt vevő műegyetemi polgárok sorsát. A szerző ennek ellenére a fellel­hető források alapján igyekszik bemutatni a fronton szolgálatot teljesítők tevékenységét, 86 Levéltári Szemle 73. évf.

Next