Egyetemes Magyar Encyclopaedia 7. Codrington-Ercylla y Zuniga (Pest, 1869)

C - Csodatevő képek - Csók - Csokonai Vitéz Mihály

173 CSODATEVŐ KÉPEK. — CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY. 174 ban arról nevezetes, hogy igen alkalmatos az úgynevezett túltelített oldatok előállítására, ha t. i. magasabb hőmértéknél telített glaubersó ol­dat a levegőtől elzárva kihűl, akkor a feloldott só egészen oldva marad; ha azonban ezen oldatot most fa vagy üveg pálczával megkeverjük, akkor egyszerre az egész oldat megmerevedik. A glau­­bersónak hashajtó hatása ismeretes, s ezen czélra használtatik keserű só helyett, azonkívül szolgál az üveg és ultramarin gyártásra; legnagyobb mértékben pedig a sziksó (soda) gyártására hasz­náltatik, itt azonban többnyire csak átmeneti ter­ményül szolgál a konyhasó és széksó között. Csodatevő képek: Krisztus és az ő szen­teinek azon számtalan képei és szobrai között, melyek a kath. cultusban helyet foglalnak s az egész világon tartatnak s tiszteltetnek, egynéme­lyek kiválólag vonzzák a hivek bizalmát, mint melyek közelségében a közhiedelem és egyesek tapasztalata szerint Isten feltűnőleg meghallgatja az esdeklők buzgó imáit, s lelki-testi áldásait, gyakran rendkivülileg s csodásan osztogatja, bámulatos megtéréseket eszközölvén, veszélyeket elhárítván, betegeknek rögtöni gyógyulást, vakok­nak, sérülteknek épséget stb. adván. A hivek ily közhite ellen hittanilag mi kifogás sem lehet. — Mert a képeknek illő tisztelete helyes és hasznos lévén (Trid.­zs. XXV. ülés) mi egyezőbb mint az, hogy Isten az ő egyszülött fiának imádatát és a szenteknek, kikben Krisztus, mint saját tagjai­ban terjed és folyvást növekvő dicsőségben tü­n­­döklik, tiszteletét ekkép helyeselvén és dicsőít­vén ez által Krisztus üdvének befogadására és a szentek példái követésére s így az Isten országá­nak gyarapítására néhol feltűnőbben is hatni tudjon és akarjon? Az ily helyeken előforduló rendkívüli isteni kedvezések tényeit pedig csak a supranaturalismus elvi ellenei és a történelmi Skepsis kórjában sinlődők tagadhatják. Mi­csoda, hogy az ily helyekhez messze távolról is számta­lanok elvándorolnak s lelki-testi enyhülést keres­nek, így volt ez ősidőktől fogva egész napjainkig (lásd: Bucsujáró helyek) s e tekintetben már az első keresztény századokban Krisztusnak Pane­­asban, Syriában, levő szobra (Nicephor, L. X. c. 30) s berythusi csodatevő képe (Pseudo Athan. de passion, imag. Domini c. 5) nevezetes. — Az Üdvözítőnek ősidei képeiről értekezik Gretser („de imaginile non manufactis“). A bol. Szűzeiről Galánthai Eszterházy Pál („Az egész világon levő b. Szűz képeinek röviden festett eredete.“ N.-Szombat 1690. s bővítve 1696.) A magyaror­szágiakat kivonta s újabbakkal bővítette Jor­­dánszky Elek („A Magy. országon s az ahhoz tartozó részekben levő kegyelemképet a b. Szűz­nek 1836.) újabban kiadta Bucsánszky Pesten 1863. D.N. Csók. A békecsók, mint a kölcsönös együ­vé tartozás és testvéri szeretetnek fele már az apostolok idejében az isteni tiszteletnek egy ré­szét képezé. — A keleti szertartás szerint a fel­ajánlás előtt, a gallicani és mozarabi szerint pedig az után, az afrikai és a sz. Ambrus-féle szerint a Miatyánk után, a sz. Gergely-féle, azaz a ró­mai szerint pedig az Agnus Dei után s a Commu­nio előtt adatott, a keresztények ekként akarván eleget tenni a sz. Máténál (V. 23.) előforduló pa­rancsnak. — E szokás föntarthatta magát addig, a míg a hivek nem szerint elkülönzött helyeket foglaltak el a templomban, mi körülbelül a XIII. századig tartott, mi kitűnik abból, hogy még III. Incze pápa említi. Ezen időtájt helyette az ú. n. osculatorium hozatott be, kereszt vagy szentkép ereklyékkel, mely megcsókolásra nyujtatott; de minthogy ebből nem ritkán rangviszálykodások támadtak e szokás is a XV. század körül eltö­­rültetett. Az ú. n. Pax, melyet bizonyos alkal­makkor a nagymise alatt a segédkezük egymás­nak adnak, s a mely a netán jelenlevő főpász­tornak, káptalannak és egyházi védnek avagy kegyurnak adatik ezen békecsók maradványá­nak tekintendő. (L. erről többet mélt. Zalka Já­nos győri püspök úr tollából a „Magyar Sion“ II. kötetében, 50. 1.) Hornig. Csokonai Vitéz Mihály: Magyar író született Debrecenben 1773. nov 17-én, hol atyja közkedvességü seborvos volt. Első nevelését az atyai háznál nyerte, s tudományos kimivelteté­­sére sokat tett a két Budainak, — Ferencz és Ezsaiásnak, hires magyar történetiróknak — oktatásuk. A gymnasiumi osztályokat a debre­­czeni collegiumban végezvén 1788-ban az aka­démiai folyamra ment által, s mint tógatus a bölcsészetet és hittudományokat hallgatta. A régi és uj nyelvek és irodalmakban nappali és éjjeli szorgalma által korán terjedt ismereteket szerzett magának, ezek mellett verselgetett is, és pedig csakhamar elhagyva a régi iskolai modort, egész lélekkel az uj, Kazinczy irányához csatlakozott. Ezen első időszakából számos leíró és alkalmi költeményeken kívül a satyrai­­költészetben tett kísérletet, többi közt az akkori politikai esemé­nyekre vonatkozó Békaegérharcz 17­91-ben és Tempefei czímű vígjátéka ide tartoznak. Több rendbeli fordításokat is készítgetett a classicusok­, főleg Metastasióból. Mindezek még kéziratban forogtak a debreczeniek közt, a közönség 1793- ban olvasta először nevét a „Magyar Hírmondó­ban,“ mely utóbb számos verset hozott tőle, és Kármán József „Urániája“ is 1794-ben hét da­rabját közölte. 1794-ben segéd tanítóvá tétetett, mi utóbbi szerencsétlenségének forrásává lön. — Tanítványainak ragaszkodása, s saját becsének érzete elhízottá tevén őt, többféle rendetlenséget ''•engedett magának, melyek főleg tanítói állásá­val, összeférhetlenek voltak, miért is 1795-ben a collegiumból kizáratott. Elkeseredett kedélylyel, melyet a „Magyar Hírmondóban“ megjelent elő­fizetési hirdetése után tapasztalt hidegség még nevelt, lemondva az irói pályáról Sáros-Patakra ment, s ott a törvény tanulására adta magát.­­ Azonban a költészet szeretete csakhamar vissza­követelvén jogait, felhagyott a törvénytanulással és 1796-ban Pozsonyba az országgyűlés színbe-

Next