Gutenberg Nagy Lexikon, 6. kötet. Bernád - Buber (Budapest, 1932)

B - Blaskovics Sándor - Blason - Blass, Friedrich - Blastacadeák - Blastocoelum - Blatoderma - Blastogenek vagy veleszületettek - Blastogenesis - Blastoidea - Blastomeronok - Blastomycosis - Blastophaga - Blastophthoria - Blashtophyllum - Blastoporus - Blastos - Blastostyle - Blastozoid - Blastula vagy hólyaglárva

tetett. 1923-ban Tabellae oxyoptricae c. az általa javasolt új egység alapján látáspróbákat szerkesztett, ezek ango nyelven is megjelen­tek. ANTAL J. Blaskovics Sándor, író, szilig 1869-ben Bécs­­ben. Társszerkesztője volt az Új Magyar Szem­lének, majd 1907-ben megindította az Új Szem­lét, 1908-ban pedig a Das neue Europa c. folyóiratot, amely párhuzamosan francia nyel­ven Párisban is megjelent. Blason (franc., ejtsd : blazo). Jelent : 1. cí­mert, címertant ; 2. a XV. és XVI. század fran­cia költészetében epigrammaszerű verseket. Blass Friedrich, német klasszikus filológus, szül. 1843-ban, megh. 1907-ben. Előbb Kid­ben, majd Halléban volt egyetemi tanár. A gö­rög szónoklat történetével, a görög nyelv­­történettel és az újszövetségi iratok kelet­kezésével foglalkozott. Főbb művei : Die attische Beredsamkeit (2. kiad. 1887—1898, 3 köt.), Die Rhythmen der attischen Kunstprosa (1901). KALLÓS E. Blastaeadeák (állat), a sejtes lények azon alsóbbrendű csoportjába tartozó állatok,melyek a blastula állapotán nem jutottak túl és csak egyetlen csillós csiralevélbő­l állanak, géléi­­. Blastocoelum­ (blasztocöl), a barázdálódásnak indult magzat belső ürege , a barázdálódási űr; erre vezetik vissza a nyirokréseket, géléi­­. Blastoderm­a, a hólyaglárva (blastula) faja ; némelyek szerint a barázdálódás végére kelet­kezett sejtek összessége. Blastogenek vagy veleszületettek. Weismann szerint az élőlényeknek azok az öröklődött tu­lajdonságai, melyeket a nemzedékek között a csirasejtek (pete- és az ondósejt) közvetítenek. Ezzel szemben somatogen-nek neveznek min­den olyan bélyeget vagy tulajdonságot, mely nem volt benne a csirában, hanem azt az élő­lény egyéni élete folyamán, hol a környezet hatása, hol pedig szerveinek különös gyakor­lása, esetleg betegsége folytán szerezte. A soma­­togen tulajdonságok nem öröklődnek, géléi­­. Blastogenesis: a bimbó- vagy sarjképződés folyamata, midőn az anyatest bizonyos részei­ből új egyén képződik. Két szélsőséges módja ismeretes : 1. minden újraképződés nélkül a testfal meglévő lemezei helyi növekvés foly­tán kitüremkednek (Hydra), vagy 2. a bimbó helyén először csiraállapotú (mesenchyma­­ticus) sejtek sereglenek össze vagy szaporodnak föl s abból a bimbó összes szervei újraképződ­nek. géléi­­. Blastoidea, a tüskésbőrűek (Echinodermata) egyik kihalt osztálya. Északamerika felső szi­­lur rétegeiben jelennek meg először szórványa­ Blastoidea­ ban, a devonban már gyakoribbak Európában és Amerikában is, de a leggyakoribbak a kőszénkorszakban. Különösen tömege­sen találhatók a Missisippi folyam­­vidékének a terüle­tén. Mintegy 120 fa­juk ismeretes. Bim­bószerű, szabályos , sugaras alkotási­ testük rövid nyélen ült, vagy pedig nyeletlen volt. soósi. Blastomeronok (görög) vagy barázdálódási golyók, a magzatfejlődés kezdetén a petesejt oszlásából keletkező sejtek. géléi­­. Blastomycosis, sarjadzó gombák (Blastomy­­cetes) által okozott ritka, leginkább bőrön elő­forduló megbetegedés. A sarjadzó gombák közül leginkább a közönséges élesztő­gomba, a Sach­­eharomyces szerepelhet kórokozó gyanánt. A gomba a bőrön vagy apró daganatszerű nö­­vedékeket, vagy fekélyképződést idéz elő. Egyiptomban meglehetősen elterjedt blas­tomycosis a Kartulis-féle blastomycosis glu­tealis fistulosa, melynél a végbélen át beha­toló sarjadzó gombák a végbél körül gyulla­dásos csomókat okoznak, amelyek fölfa­kadnak, kifekélyesednek és sipolyokat képez­nek. KELEMEN E. Blastophaga psenes Westw., a Fügedarázs tudományos neve. Blastophthoria, Forel August szerint csira­­bántalom, mely a hím- vagy a női csirasejtet alkohol vagy narkotikumok, esetleg mérgek élvezete következtében éri. Fejlődészavarokat vagy lelki rendellenességeket magyaráznak a blastophthoriával. géléi­­. Blastophyllum, az elsődleges csiralemezek­nek, az ekto- és entodermának összefoglaló neve. Blastoporus, a bögrelárvának vagy gastrulá­­nak szájadéka, mely az ősbélü iregbe vezet ; más elnevezése : gastroporus, protostoma, csira­lyuk. GELEI J. Blastos (gasztosz), sarj, sarjadék. Blastostyle, a tömlősállatok polipocskatele­­pein kifejlődő száj- és tapogatónélküli egyed, mely az ivaros bimbókat (medúzákat vagy medúzaszerű csirasarjakat) neveli. géléi J. Blastozoid, a köpenyesek (Tunicata) osztá­lyában az az egyed, amely nem ivarosan, hanem ivartalanul , sarjadzás útján fejlő­dött. GELEI J. Blastula vagy hólyaglárva, a sejtes lények egyedfejlődésében szüntelen megismétlődő fej­lődési alak, mely a barázdálódás végén a fej-

Next