Hadtudományi Lexikon, Új kötet (Budapest, 2019)
SZ
Széchenyi István szintnek, hogy összevesse a jelent a jövővel és fejlesztési irányt mutasson. A ~ stratégiaalkotási módszer, így a védelmi stratégiák kialakításának is az egyik legáltalánosabban alkalmazott módszere. Lásd nemzeti katonai stratégia. (C. O.) —A katonai vezetés Széchenyi István, gr. (1791-1860), „a legnagyobb magyar” (amely elnevezéssel Pest vármegye gyűlésén 1840. június 18-án Kossuth Lajos illette), gr. Széchényi Ferencnek, a Nemzeti Múzeum megalapítójának és gr. Festetics Juliannának, a keszthelyi Georgikont megalapító Festetics György húgának hatodik, legifjabb gyermeke volt, nagybirtokos, a magyar liberális nemesi mozgalom elindítója. 1809-ben a nemesi felkelés meghirdetését követően két bátyjával jelentkezett, és Sopron vármegye megválasztotta csapatában főhadnagynak. Atyja közbenjárásának köszönhetően áthelyezték Károly főherceg fővezér törzskarába. Részt vett a győri csatában, majd a Napóleon elleni háborúkban 1813-ig, elsősorban észak-olasz területeken. 1815-ben már a nápolyi király elleni háborúban harcol. A békeévek alatt gyakran hosszú szabadságokat kért, amelyek alatt bejárta Európát és Kis- Ázsiát (1815-1816, 1818-1819, 1822), és ekkor kezdi el írni naplófeljegyzéseit, ami végigkíséri életét. Ennek keretében 1815-ben Franciaországon keresztül Angliába utazik. Nyelvet tanul, de megismeri az ország alkotmányát, gépiparát és lótenyésztését. Ennek hatására kezd írni, illetve társadalmi életét a fejlődés érdekében szentelni. Tapasztalatait igyekszik átültetni a magyar viszonyok közé. Először lótenyésztéssel foglalkozott, 1818-ban még németül ír értekezést a lovakról egy bécsi folyóiratban, 1822-től lóversenyeket rendezett, 1828-ban jelent meg első könyve a Lovakról címmel. Ez idő alatt katonatiszt, kapitány az 5., majd a 4. huszárezredben. Előléptetéséért mindent megpróbált, de nem sikerült elérnie. Még az 1825— 1827. évi országgyűlésen is kapitányként vett részt, ahol 1825. november 3-án Felsőbüki Nagy Pál indítványát támogatva egy évi jövedelmét ajánlotta fel egy létrehozandó nyelvművelő tudós társaság - a később megalakuló Magyar Tudományos Akadémia - alapításának céljaira, amelynek megalakulása után elnökhelyettese lett. Ő volt az első felsőrendi tag, aki sok száz évnyi hagyományt megtörve magyar nyelven szólalt fel a Felsőházban. Feletteseivel az országgyűlésen való szereplése miatt összeütközésbe került, ezért rangjáról lemondva távozott a hadseregből 1826-ban. Utazásai és az ezeken szerzett tapasztalatai ráébresztették Magyarország elmaradottságára. 1830-ban írta meg a kor legnagyobb hatású magyar könyvét, a Hitelt, amely az ősiség eltörlését, a feudális viszonyok felszámolását hirdette. A művét ért számos bírálatra 1831-ben a Világ, majd 1833-ban a Stadium című könyveivel válaszolt, de gazdasági természetű írásai mellett 1832-ben a Magyar Játékszinrül című írásában a Nemzeti Színház létrehozása mellett kardoskodott. 1830-től számos gazdasági természetű vállalkozást szervezett, például a Duna Gőzhajózási Társaság (1831), az Óbudai Hajógyár (1835), a Pesti József Hengermalom (1837), Pesti M. Kereskedelmi Bank (1841). 1833-tól irányította az Al-Duna szabályozási munkálatait (Vaskapu) és 1836-tól a Lánchíd építését. Kossuth 1841-ben indított lapja, a Pesti Hírlap Habsburg-ellenes vonalát kezdettől veszedelmesnek tartotta, ez ellen írta Kelet népe (1841) című röpiratot. 1843- tól a Jelenkor című lapban, majd a Politika Programm Töredékekben (1847) támadta Kossuth politikáját. 1848-ban belső kétségeitől függetlenül vállalta a forradalmat és a megalakuló magyar kormányban a közmunka- és a közlekedésügyi miniszteri tárcát. Az egyre zavarosabb politikai helyzet, a fegyveres harc rémképe idegrendszerét felőrölte. 1848. szeptemberében a döblin 1010