Közhasznu esmeretek tára A' Conversations-Lexicon szerént Magyarországra alkalmaztatva, 1. kötet. A - Baco (Pest, 1831)

De az illyen munkák szerzőji mindnyájan, érezvén a’ széles kiterjedésű és magában is igen nehéz tárgy súlyát, azon mindenféle módon könnyitgetni igyekeztek, a’ mi csak egész intézetek kárára ütött ki. Sokan a’ tudományos észfogatok ’s dolgok előadásában jobban lévén szoktatva a’ romai nyelvhez, inkább ezzel éltek, jóllehet könyveik ha­­szonvehetőségét nagyon megszorították általa ; mások későb­ben honi nyelveken írtak ugyan , hanem a’ tanultságnak csak némelly osztályait és részeit érintették; a’ legújabb időben már többen vették számba az emberi észfogatok és esmeretek majd egész körét ; de csak tudományos alkatban és a’ csinos élet szólásai­ ’s társasági alkalmaitól eltávozó formában fejezték ki. A’ ki minden most érintett fogyat­kozások elmellőzésére szüntelen ügyelve, Encyclopaediáját több erők egyesülésével legnagyobb tökéletre vitte, első vala Brockhaus Fridrik Arnold, kinek munkáját épen e’ va­lódi becse tekintetéből több miveit országok már magokévá tették. Mi is ugyan azért voltaképen munkálkodtunk e’ jeles könyvnek nemzetünk javára fordításában olly móddal, hogy annak útmutatása szerént hazánk szükségeihez képest honi nyelvünkön közölvén az európai csinosabb népeknél életbe felvett esmereteket és tárgyakat, hazánkfijait használásokra ’s további fejtegetésekre serkentsük. A’ fáradozásunk mel­lett feltűnő nehézségeket az eddig hatalmunkban álló segéd­szerek által elhárítani igyekeztünk, néhol talán csak gyen­géden, másutt, meglehet, erőltetve. De valamint az ere­deti munka, noha temérdek akadályai miatt csak lassan­ként, lépett nagyobb tökélyre , a’ német olvasó közönségnek serkentő kímélését tapasztalta : szintúgy bennünket is azon reménység vigasztal, hogy az értelmes és nemes szivű Ma­gyar, hazafias iparkodásunkat igazságosan ítélvén meg, azo­kat bátorító részvételre fogja méltatni. A­­mennyiben az eddig nálunk vagy szokásban mem­ lévő, vagy csak idegen nevezet alatt fenforgó észfogatok és tárgyak minden igye­kezetünk mellett tökéletlenül magyarosittattak , azoknak sokká lenni, a’ kik a’ tudományoknak megtanulása ve­gett idegen nyelvnek tanulgat­ására nem szorulnak. De mi haszna , ha távolról csak henyélve nézem a­ kedves Hazámnak siránkozásra méltó álla­­pottyát? Orvos »«orvosság kell a’nyavalyásnak ’sat.

Next