Szendrei János - Szentiványi Gyula: Magyar képzőművészek lexikona 1. Abádi - Günther (Budapest, 1915)

A - Apáti (Abt) Sándor - Appelrath L. - Apponyi Sándorné Esterházy Alexandra - Aquila János

Apáti—Aquila Apáti (A b­t) Sándor, szobrász és ipar­művész. Tanulmányait a budapesti mintarajz­­iskolában (1890—91, 1893—96) és az ipar­­művészeti iskolában végezte. Első jelentő­sebb művét: Kettős arczkép (gipsz dombor­mű) a Műcsarnok 1893. évi téli kiállításán állította ki. Utóbb teljesen az iparművészetre adta magát, s jelenleg mint a pécsi Zsolnay-féle gyár tervező művésze működik. Több pálya­díjat s néhány kitüntetést is nyert. 1898-ban levélbélyeg terveire megkapta az első díjat, 1907-ben pedig az Iparművészeti Társulat által ipari tárgyak terveire hirdetett pályá­zaton szintén elismerésben részesült. Az 1900. évi párisi világkiállításon iparművészeti tár­gyaival ezüst­érmet, 1908-ban pedig a pécsi országos kiállítás alkalmából az iparművé­szeti állami ezüstérmek egyikét nyerte. A. mintázta a pécsi Zsolnay-szobor mellék­alakjait. A Gyűjtő. 1912. 167. 1. — Magyar Iparművészet. 1897. 98, 320. 1. — 1903. 46. 1. — 1908. 77. 1. — Múzeumi és Könyvt. Ért. 1912. 200. 1. — Művészet. 1904. 274. 1. — 1907. 198. 1., —­ 1908. 64. 1. —­ Pesti Hírlap. 1908. 75. szám. — Sch­ulek Frigyes: A Zsol­­nay szobor. Építő Ipar, 1908. 148. 1. (képpel). Appelrath L., kőrajzoló és illusztrátor. Az 1870-es években Budapesten élt s ez időben kevés számú illusztrátoraink között az ügye­sebbek közé tartozott. Nehány évig állandóan ő látta el aktuális és genre rajzaival a Vasár­napi Újságot, hol rajzai kivétel nélkül Rusz fametszeteiben jelentek meg. A pesti tipikus alakokról 1871-ben­ egy sorozatot rajzolt, melyek közül a következőket emeljük ki: Meszelő asszonyok a pesti Deák-téren (Vas. Ujs. 1871. 588. 1.), A pesti sakkor ablakában (U. o. 1871. 600. 1.), Egy pesti lutris bolt előtt (U. o. 1871. 640. 1.), Üveg áruló tót Pesten (U. o. 1872. 332. 1.). Az illusztráláson kívül főleg kőrajzolással foglalkozott. Különösen Sarkady István szerkesztő foglalkoztatta, a­kinek megbízásából igen sok arczképet raj­zolt. Ezek kivétel nélkül megjelentek a Haj­nal cz. lap mellékleteiként (4.-rét alakban), közülök néhány azonban folio alakban (tehát különnyomatban is) ismeretes. Az A. által kőrerajzolt személyek a következők: Bal­­dácsy Antal báró, Czapkay Lajos József dr., Czedlik Alajos, Csutak Kálmán, Degré Ala­jos, Dumba Miklós, Fackh Oszkár, Grün­­dorf Vilmos, Gúthy Benő, Harapat Vincze, Hollán Ernő, Horeczky Ferencz báró, Hügel Ede, Kovács Ernő, Kovács Pál dr., Lénárd Máté, Lott Gyula, Málnay Gyula, Nagy György, Pankovics István, Pásztelyi Kovách János, Pólya József, Prick Vincze, Ressel Henrik, Reviczky Sándor, Schlesinger Ru­dolf, Schnitzler János dr., Simonffy Kálmán, Soós József, Szathmáry Károly, Szelestey László, Tarnóczy Gusztáv, Várady Gábor, Zavisics Severin dr., Zerdahelyi Incze, Zichy Hippolyt gróf és Zichy József gróf. Apponyi Sándorné grófné, szül. Ester­házy Alexandra grófnő, műkedvelő festőnő, szül. 1856 jan. 18-án. A budapesti Műcsar­nok 1909. évi nemzetközi grafikai kiállításán Erdőrészlet Lengyelen, Részlet a lengyeli parkból, Nyári délután és Fenyves, az 1910. évi tavaszi kiállításon pedig őszi lombozat és Tolna—Baranya cz. pastelljeivel szerepelt. Kiáll. tárgymutatók. — Magyar nemzetségi zseb­könyv. I. k. Főrangú családok. Budapest, 1888. 27. 1. Aquila János, festő és építőmester, szül. 1350 körül Regedén (Radkersburg), 1405-ben még élt. A XIV. századból A. az egyetlen magyar festő, akinek néhány műve minden kétséget kizárólag megállapítható. Amíg azon­ban falképeivel szemben kíméletesebb volt az idő, a reá vonatkozó írott emlékeket mind megsemmisítette, ésannyira, hogy A. életéről pozitív adatok alig vannak. Amit fe­lőle tudunk, azt az 1377—1392 között kifes­tett veleméri, mártonhelyi (Martyáncz) és tótlaki (Vas m.), valamint a turnicsai (Zala m.) templomok erősen megrongált falfestmé­nyei árulják el. Ezeknek összeállításáról és festési modoráról megállapítható, hogy A. alighanem Német- és Olaszországban elő­kelő mesterek műhelyében sajátította el mű­vészetét. Képei határozott művészi egyéni­ségre vallanak s a XIV. század végén a Du­nántúlon virágzott festőiskola bizonyára nemcsak megalapítóját tisztelte benne, ha­nem A.-ban érte el virágzásának tetőpontját is. Nem lehetetlen, hogy származására olasz, de fennmaradt művei kétségtelenül bizonyít­ják, hogy alkotójuk gondolkodására, sőt még ruházkodására is magyar volt. A mártonhelyi templom egyik képén önmagát is megörö­kítette a művész, fejére kucsmát, testére zsinóros magyar ruhát, oldalára görbe ma­gyar kardot festvén. Az arczkép hitelességét minden kétségen felül emeli az alak mögött elhúzódó szalagra írott latin szöveg: Omnes sti orate pme Johanne Aquila pictore. Ez arczkép alapján állapítható meg hozzávetőleg a mester születési éve is. A bajuszos, szaká­­las alak egy 35—40 éves férfi képmása, s minthogy a festmény 1392-ben készült, A­ születési évét 1350 tájára tehetjük. Magyaros gondolkodására mutat a magyar szentek gya­kori alkalmazása a falképeken s különösen szent László legendájának általa festett kép­sorozata a turnicsai templomban. A. a szent László legenda művészi megteremtésével ad először nemzeti jelleget a magyar festészet­nek. A Thúróczi krónikájának megfelelően epikus fejlődésben adja elő a szent király életét, melyben természetesen a kún rabló epizódja játsza a főszerepet. A kún a leány­nyal menekül, szent László rajta üt az erdőben, megvív vele, a leány bevágja a rabló inát s mire a király legyőzi, ugyan­csak ő sújt nyakára a bárddal. Jön aztán a nagy csata a kúnokkal, melyből a szent király az ország nagy örömére győztesen

Next