Szendrei János - Szentiványi Gyula: Magyar képzőművészek lexikona 1. Abádi - Günther (Budapest, 1915)
A - Apáti (Abt) Sándor - Appelrath L. - Apponyi Sándorné Esterházy Alexandra - Aquila János
Apáti—Aquila Apáti (A bt) Sándor, szobrász és iparművész. Tanulmányait a budapesti mintarajziskolában (1890—91, 1893—96) és az iparművészeti iskolában végezte. Első jelentősebb művét: Kettős arczkép (gipsz dombormű) a Műcsarnok 1893. évi téli kiállításán állította ki. Utóbb teljesen az iparművészetre adta magát, s jelenleg mint a pécsi Zsolnay-féle gyár tervező művésze működik. Több pályadíjat s néhány kitüntetést is nyert. 1898-ban levélbélyeg terveire megkapta az első díjat, 1907-ben pedig az Iparművészeti Társulat által ipari tárgyak terveire hirdetett pályázaton szintén elismerésben részesült. Az 1900. évi párisi világkiállításon iparművészeti tárgyaival ezüstérmet, 1908-ban pedig a pécsi országos kiállítás alkalmából az iparművészeti állami ezüstérmek egyikét nyerte. A. mintázta a pécsi Zsolnay-szobor mellékalakjait. A Gyűjtő. 1912. 167. 1. — Magyar Iparművészet. 1897. 98, 320. 1. — 1903. 46. 1. — 1908. 77. 1. — Múzeumi és Könyvt. Ért. 1912. 200. 1. — Művészet. 1904. 274. 1. — 1907. 198. 1., — 1908. 64. 1. — Pesti Hírlap. 1908. 75. szám. — Schulek Frigyes: A Zsolnay szobor. Építő Ipar, 1908. 148. 1. (képpel). Appelrath L., kőrajzoló és illusztrátor. Az 1870-es években Budapesten élt s ez időben kevés számú illusztrátoraink között az ügyesebbek közé tartozott. Nehány évig állandóan ő látta el aktuális és genre rajzaival a Vasárnapi Újságot, hol rajzai kivétel nélkül Rusz fametszeteiben jelentek meg. A pesti tipikus alakokról 1871-ben egy sorozatot rajzolt, melyek közül a következőket emeljük ki: Meszelő asszonyok a pesti Deák-téren (Vas. Ujs. 1871. 588. 1.), A pesti sakkor ablakában (U. o. 1871. 600. 1.), Egy pesti lutris bolt előtt (U. o. 1871. 640. 1.), Üveg áruló tót Pesten (U. o. 1872. 332. 1.). Az illusztráláson kívül főleg kőrajzolással foglalkozott. Különösen Sarkady István szerkesztő foglalkoztatta, akinek megbízásából igen sok arczképet rajzolt. Ezek kivétel nélkül megjelentek a Hajnal cz. lap mellékleteiként (4.-rét alakban), közülök néhány azonban folio alakban (tehát különnyomatban is) ismeretes. Az A. által kőrerajzolt személyek a következők: Baldácsy Antal báró, Czapkay Lajos József dr., Czedlik Alajos, Csutak Kálmán, Degré Alajos, Dumba Miklós, Fackh Oszkár, Gründorf Vilmos, Gúthy Benő, Harapat Vincze, Hollán Ernő, Horeczky Ferencz báró, Hügel Ede, Kovács Ernő, Kovács Pál dr., Lénárd Máté, Lott Gyula, Málnay Gyula, Nagy György, Pankovics István, Pásztelyi Kovách János, Pólya József, Prick Vincze, Ressel Henrik, Reviczky Sándor, Schlesinger Rudolf, Schnitzler János dr., Simonffy Kálmán, Soós József, Szathmáry Károly, Szelestey László, Tarnóczy Gusztáv, Várady Gábor, Zavisics Severin dr., Zerdahelyi Incze, Zichy Hippolyt gróf és Zichy József gróf. Apponyi Sándorné grófné, szül. Esterházy Alexandra grófnő, műkedvelő festőnő, szül. 1856 jan. 18-án. A budapesti Műcsarnok 1909. évi nemzetközi grafikai kiállításán Erdőrészlet Lengyelen, Részlet a lengyeli parkból, Nyári délután és Fenyves, az 1910. évi tavaszi kiállításon pedig őszi lombozat és Tolna—Baranya cz. pastelljeivel szerepelt. Kiáll. tárgymutatók. — Magyar nemzetségi zsebkönyv. I. k. Főrangú családok. Budapest, 1888. 27. 1. Aquila János, festő és építőmester, szül. 1350 körül Regedén (Radkersburg), 1405-ben még élt. A XIV. századból A. az egyetlen magyar festő, akinek néhány műve minden kétséget kizárólag megállapítható. Amíg azonban falképeivel szemben kíméletesebb volt az idő, a reá vonatkozó írott emlékeket mind megsemmisítette, ésannyira, hogy A. életéről pozitív adatok alig vannak. Amit felőle tudunk, azt az 1377—1392 között kifestett veleméri, mártonhelyi (Martyáncz) és tótlaki (Vas m.), valamint a turnicsai (Zala m.) templomok erősen megrongált falfestményei árulják el. Ezeknek összeállításáról és festési modoráról megállapítható, hogy A. alighanem Német- és Olaszországban előkelő mesterek műhelyében sajátította el művészetét. Képei határozott művészi egyéniségre vallanak s a XIV. század végén a Dunántúlon virágzott festőiskola bizonyára nemcsak megalapítóját tisztelte benne, hanem A.-ban érte el virágzásának tetőpontját is. Nem lehetetlen, hogy származására olasz, de fennmaradt művei kétségtelenül bizonyítják, hogy alkotójuk gondolkodására, sőt még ruházkodására is magyar volt. A mártonhelyi templom egyik képén önmagát is megörökítette a művész, fejére kucsmát, testére zsinóros magyar ruhát, oldalára görbe magyar kardot festvén. Az arczkép hitelességét minden kétségen felül emeli az alak mögött elhúzódó szalagra írott latin szöveg: Omnes sti orate pme Johanne Aquila pictore. Ez arczkép alapján állapítható meg hozzávetőleg a mester születési éve is. A bajuszos, szakálas alak egy 35—40 éves férfi képmása, s minthogy a festmény 1392-ben készült, A születési évét 1350 tájára tehetjük. Magyaros gondolkodására mutat a magyar szentek gyakori alkalmazása a falképeken s különösen szent László legendájának általa festett képsorozata a turnicsai templomban. A. a szent László legenda művészi megteremtésével ad először nemzeti jelleget a magyar festészetnek. A Thúróczi krónikájának megfelelően epikus fejlődésben adja elő a szent király életét, melyben természetesen a kún rabló epizódja játsza a főszerepet. A kún a leánynyal menekül, szent László rajta üt az erdőben, megvív vele, a leány bevágja a rabló inát s mire a király legyőzi, ugyancsak ő sújt nyakára a bárddal. Jön aztán a nagy csata a kúnokkal, melyből a szent király az ország nagy örömére győztesen