Magyar Lexikon 10. Julianus-Könyvnyomtatás (Budapest, 1882)

K - Kiséretjog - Kísérlet - Kísérleti állomások - Kiserpena v. Erpenja - Kísértés - Kísértet - Kisértőfúró - Kis-Esküllő - Kis-Fájkürt - Kisfalu - Kisfalud

Kiséretjog 357 tagság, vagyonosság és hatalom jelének tekintetett. Kiséretjog az, melynél fogva általán valamely utazó, különösen idegen földön járó az illető hatóságoktól hajdan köve­telhette, hogy személyének biztosítása vé­gett adjanak melléje kíséretet. Kísérlet (experimentum), a természet­búvárnak abbeli eljárása, midőn önkénye­sen belenyúl a tünemények menetébe és a természeti erőket oly föltételek mellett engedi egymásra hatni, melyek az ő hoz­zájárulása nélkül és az adott időben és a kérdéses alkalommal bajosan találkoz­tak volna. Kísérleti mindaz, ami vagy k.-hez megkivántatik vagy­ pedig k.-re vezethető vissza; különösen k.-i termé­szettan és vegytan alatt oly physikai és vegytani előadásokat értünk, melyek­ben az előadó alkalmas k.-ek által a hall­gatónak a természeti erőket a működés pillanatában mutatja be, hogy azután azoknak működéséből az alaptörvényeket gyakorlati úton levezethesse, és azoknak hatását közvetlenül láthatóvá tegye. Kísérleti állomások, intézetek az állati és növényi élet tüneményeinek és az azt elősegítő és gátló körülmények megfigye­lésére, különös tekintettel a termelésre, illetőleg tenyésztésre. Erre nézve vannak ily k. a földművelés, erdészet, borterme­lés, kertészet, majoroskodás (helytelenül tehenészet) és selyemtenyésztés számára. Az állattani k. az alantabb fokú állati élet megfigyelésére lévén szánva, ott állatok tartatnak és állami költségen ápoltatván alkalmas helyiségben az illető kutató szaktudósok rendelkezésére állanak. Leg­­nagyobbszerű e tekintetben a Dohm által Nápoly mellett felállított u. n. aquarium, melynél legtöbb európai állam külön tudósí­tókat tart. Kiserpena v. E r p­e n­­­a, falu Horvátor­­szágban Varasd megyének Krapina-topliczai járásában a Kosztelina patak kies völgyében G­logovecztól keletre 224 lak., róm. kath. templommal, és ásványos fürdővel. u. p. Krapina. Kisértés, azon állapot, midőn valaki 1) valamit próbára tesz, vagyis új hely­zetbe, új állapotba tétel által meg akarja tudni, hogy miféle tulajdonságai vannak; 2) valamely kétes dolgot próbál, mely veszéllyel, koc­káztatással vagy nehézség­gel jár; 3) a lelki tulajdonságokra, külö­nösen az erkölcsiekre vonatkozólag vala­kit oly helyzetbe tesz, melyből kitünhe­­tik, ha van-e szilárd jelleme, tán­torí­tha­­­­tatlan becsülete és erkölcsi érzéke vagy nincs; végül 4) az egyház tana és a szent­­írás értelmében az, midőn a sátán, a vi­lág, a test megkísérti az embert, midőn alkalmat ösztönt és ingert nyújt az er­kölcsi törvények megszegésére. Kisértet: 1) abbeli állapot vagy hely­zet, melyben az van, a­kit erkölcsi pró­bára tesznek, tehát: bibliai és vallási ér­telemben vett bűnre csábító,ösztönző,ingerlő körülmények 2) különösen a nép ajkán forgó babonahit, hogy éjjel valami lény megjelenik, és mint ijesztő lélek mutat­kozik. E babona, mely a hazajáró lelkek regéjével áll kapcsolatban, majdnem min­den népnél feltalálható és ősrégi eredetű. Kisértőfúró, általán oly fúró, mely­­lyel a testek belső részeit vizsgálják pl. ha az épületben lévő gerendák nem pod­­vások-é, vagy pedig oly eszköz, melylyel a földet fúrják, hogy rétegeit ismerjék; különösen pedig igy neveztetik a bányá­kat vizsgáló fúró. Kis-Esküllő, 1. Es­küllő (Kis-). Kis-Fájkü­rt, falu Bars vármegyének verebélyi járásában 144 magyar lakossal, kies és termékeny dombon fekszik a ko­­márommegyei határszéltől egy mérföld­­nyire, nagy szőlőhegy és legelővel, sok szilvás és gyümölcsös kerttel, búza, kuko­­ricza és kendertermesztéssel; u. p. Kolta. Kisfalu,­­­ falu Nógrád megyének lo­­sonczi járásában, 153 tót lakossal Alsó- Sztregovától egy negyedórányira a Sztre­­gova vize mellett, agyagos, néhol vadvi­zes határral, szép juhtenyésztéssel és a Madách-család ősi fészkét képező úrilak­kal; u. p. Szakál; 2) falu Sárosmegye , temesi járásában, népes bucsujárásokkal, szép erdővel és jó legelővel; u. p. Kassa; 3) Turóczmegye mosócz-zniováraljai járá­sában 312 tót lakossal, a Zsarnovicza pa­tak mellett jó erdővel és szép határral,­­ melyben Medovár nevű puszta van, u.­­ p. Alsó-Stubnya, Kisfalud, falu 1) Pozsony vármegye alsó-csallóközi járásában Egyház-déliétől keletre, 305 magyar lak., termékeny föld­­­­del és jó legelővel. u. p. Egyház-Gelle. 2) Sopron vármegyében (kapuvári járás) Kisfalud

Next