Schöpflin Aladár (szerk.): Magyar Színművészeti Lexikon 3. Komló-kert - Püspöki Imre (Budapest, 1930)

K - Kun Sándor - Kuncz Aladár - Kundt Johanna - Kunfalvi Irma - Kunhegyesi színészet - Kunits Ferenc - Kuno Heinrich - Kunodi Károly - Kunos Ignác dr.

Kun Sándor Országos Színészegyesület tagja. Három évig Kolozsvárott működött, Bölönyi igaz­gatása alatt, azután Szatmár, Győr, Pécs és Szeged színházaiban működött. 1922-ben a Magyar Műszínkör tagja. Irt számos kup­lét, apró betéteket, dalokat és operettzenét. Ismertebb munkái: „Kis primadonna”, ope­rett 3 felv. Szöv. írta: Szemere József. Pé­csett adták. — „Babatündér”, operett 3 felv. Szöv. írta: Tihanyi Elemér. Előadták: Szatmáron. — „A hetedik”, operett 3 felv. Szöv. írta: Pesti Kálmán. Bem. 1909-ben. Szeged. — „Délibáb”, operett 3 felv. Szöv. írta: Sümegi Ödön. Bem. 1911-ben, Szege­den. — „Egy férj, két feleség”, operett 3 felv. Szöv. írta: Erdődy Elek és Erdődy Mihály. Zenéjét Reményi Bélával írta. Bem. 1917 aug. 19-én, Budai Színkör. — „A gróf úr” c. operettjét Fodor Artúrral írta. Bem. 1924 február havában, Újpest. — 1924-ben az Újpesti Blaha Lujza Színház karnagya volt. Ez évben írta a „Katicabogár” c. ope­rettet, szövegét írta: Siliga Ferenc. Előadta az újpesti Blaha Lujza Színház, 1924 már­cius 21-én. Ugyanezt bemutatta a Budai Színkör is, 1926 szeptember 17-én. Kun Sándor, színész, sz. 1885 január 25-én, Debrecenben. Színpadra lépett 1910 szeptember havában. Kuncz Aladár, színműíró. Színműve: „Vitéz Mihály a halál révén.” Egyfelvoná­­sos. Bem. az Írók Bemutató Színházában, 1923 április 15-én. Kundt Johanna, német énekesnő, 1847 augusztusában lépett fel a Nemzeti Színház­ban, „Mari, az ezred lányá”-ban, amikor is ezt a kritikát kapta: „Fesztelen, a szerep he­lyes felfogását tanúsító játék, derék iskola, tiszta intonatió tüntetik ki ezen énekesnőt, ki hangjának teljes használatában ezúttal — fájdalom — nem kis gyöngélkedés által gátoltatott. Teljes dicséretet érdemel K. kisasszony gyors és elég korrekt betanulá­sáért nyelvünknek. Fogalmunk lehet ezen művésznő szorgalmáról, ha meggondoljuk, hogy e kisasszony még rövid idő előtt alig tudott valamit magyarul, annyi pontosság­gal és ügyességgel játszott.” (Honderű, 1847. II. kötet, 4. szám, 76. old.) Kunfalvi Irma, színésznő. Színpadra lé­pett 1869 október 15-én. Kunhegyesi színészet. Kunhegyesen egyik legrégibb adat szerint 1871 jú­nius havában, Dalmai Artúr társulata ját­szott. Kunhegyi Miklós, színigazgató, sz. 1863- ban, Vácott, megh. 1912 jan. 18-án, Buda­pesten. Színésszé lett 1883 április 3-án, Hu­­bay Gusztáv társulatánál. 1894-től igazgató s mint ilyen, rendkívüli tevékenységet fejt ki. 1911 december 19-én nyugalomba ment. Mint nyugdíjas húnyt el. Neje: Molnár Izabella (Vank Zseni), színésznő. Leánya: Lili, sz. Szatmári, 1898 december 4-én. Ko­rán meghasonlott önmagával és véget ve­tett életének Budapesten, 1915 június 20-án. Kunits Ferenc, író, szerzetes, sz. 1697 augusztus 8-án, Németciklinben (Vasm.), megh. 1763 október 26-án, Sopronban. 17 éves korában belépett a jezsuita rendbe, majd tanára lett. Tanított Kolozsvárott, Nagyszombatban, Egerben, Kassán, Budán, Esztergomban. Buzgó ápolója volt a ma­gyar nyelvnek. Legnevezetesebb műve: „Szedeciás”, iskolai dráma, 1753. Granelli Giovanni olasz jezsuita drámájának fordí­tása, mely a jezsuita drámák között egyike a kevés számú nyomtatásban megjelent drá­máknak. (Egerben színre is került, midőn a tudós tanár ott működött rektor-minőség­ben). Kuno Heinrich, német színműíró. Ná­lunk is színre került színműve: „Csudaszek­rény”, vj. 4 felv. Ford.: Kapui Károly. Kunodi Károly, karmester, zeneszerző 1901 augusztus 8-án ülte meg 25 éves ju­bileumát a Városligeti Varieté­ben. Kunos Ignác dr., turkológus, a Magyar Tud. Akadémia lev. tagja, a világháború­ban megszüntetett Keleti Akadémia igaz­gató-tanára, sz. 1862 szeptember 22-én, Sámsonban (Hajdúm.). Kiváló ismeretei nevét világszerte ismertté tették a nyelvé­szek között. Számos műve angolul jelent meg. Jelenleg főként irodalmi munkásságot folytat. Színműfordítása: „A baksis”, tö­rök vs. 1 felv. Linászi effendi után átdol­gozta. Bem. 1900 augusztus 29-én, Város­ligeti Színkör. 64 — Kunos Ignác dr.

Next