Schöpflin Aladár (szerk.): Magyar Színművészeti Lexikon 4. Rabatinszky Mária - Zwischenakt (Budapest, 1931)
S - Szini kritika
Színi kritika háza, Magyarbánhegyes, Mezőkovácsháza, Celldömölk, Körmend, Rákoscsaba. 18. Pethes Dezső, Sárbogárd, Sásd, Pécsvárad, Tamási, Tab, Enying, Zirc, Győrszentmárton, Zalaszentgrót, Báttaszék, Dunaföldvár, Bácsalmás, Kiszombor, Jánoshalma, Nagykáta, Vecsés, Pomáz, Tiszaföldvár, Nagytétény, Kunszentmárton, Bicske, Pestújhely, Adony, Monor, Sárvár, Kiskunlacháza, Ráckeve, Paks, Felsőgalla, Bánhida, Pilisvörösvár. Színi kritika, a műbírálatnak egyik fajtája, melynek rendeltetése, egy színpadi műalkotás elemzése és tárgyilagosságra törekvő értékelése. A színpadi előadásnak két tényezője van: a költő alkotása s a színész játéka. E szerint a színikritikának is van irodalmi (a drámát elemző) s művészeti (a színpadi ábrázolást méltató) oldala. A színikritikus bírálja a színpadon előadott drámát is, a színészek játékát is. Ez lényegében két különböző feladat s csak az foglalja őket egységbe, hogy mind a kettő esztétikai értékek megállapítására irányul. A színi kritikusok nagy többsége nem mutat mind a két feladatra egyforma hivatottságot és készültséget, irodalmi műveltségük és elemző képességük erősebb, mint a színész játékára vonatkozó szakismeretük és mesterségbeli tudásuk. A színi kritikus legtöbb esetben feladatának csak irodalmi oldalára vonatkozólag mondható szakembernek, a színészi alkotásra nézve a legtöbbször csak többékevésbbé művelt dilettáns. Az, hogy a színi kritika túlnyomó részben irodalmi kritikusok kezében van, azzal a hátránynyal jár, hogy egyre kevesebb figyelemben részesítik a színészek munkáját. Régibb színi kritikusaink igyekeztek elmélyedni a színészek ábrázolásába, gyakorlati ismereteik hiányát igyekeztek pótolni és gyakran külön tanulmányokat írtak egy-egy nagyhírű színészi ábrázolásról. A múlt század második felének nagy magyar színészeiről eléggé megbízható képet nyerünk az akkori színi bírálatokból. A mi korunk színészi kiválóságairól hasztalan próbál a jövő ilyen képet nyerni korunk színi kritikáiból. Pedig a színi kritikának egyik legszebb rendeltetése épen az volna, hogy amit csak átmenthet az írott szó segítségével az utókor számára, örökítse azt meg a legtünékenyebb művészet alkotásaiból, melyek a pillanattal együtt elenyésznek. Egyébként magában a színi bírálatban is van valami a színész alkotásának kérészéletűségéből. Csak kivételesen nagy színi kritikusok bírálatai jelennek meg könyvekbe összeválogatva (ezeket is kevesen olvassák), a nagy tömeg napilapok és folyóiratok hasábjain a nappal együtt enyészik el s rögtön elveszti érdekességét. A színi kritika ma már csak igen csekély mértékben szolgálja hivatását, hogy helyes irányba vezesse s művészi megértésre nevelje a közönséget, eszméltesse hibáikra az írókat és színészeket, fejlessze ízlésüket és fokozza becsvágyukat. Elvesztette tekintete elől azt a nemes rendeltetését, hogy segítségére legyen a közönségnek és a színésznek egyaránt. A napisajtó fellendülésével jellegzetes újság-kritikává formálódott, amely sebtiben, egyszeri látásra és hallásra készült Régebben gyakran nem is az első előadás után jelent meg a bírálat, hanem több előadást is megnézhetett a bíráló s alaposan szólhatott hozzá a darabhoz is, a színészek játékához is. Amennyit ma frisseségben és közvetlenségben nyer a színi kritika, annyit elveszít alaposságban. Régebben egész színészi pályákról, egy-egy színház munkásságának hosszabb-rövidebb szakáról, egyes ciklusokról is készültek színi kritikák; ezek ma már egyre ritkábbak. A színi kritika legkezdetlegesebb formájában a görög dráma virágkoráig vezethető vissza. A görög dráma, eltérően az újabb koritól, agonális jellegű volt, azaz szerzőik versenyeztek vele. A versenyre benyújtott darabokat elsőfokon egy hivatalnok, másodfokon öt versenybíró (dramaturgos) bírálta meg. Igazán azonban csak az újságírás föllendülése virágoztatta fel s juttatta nagyobb jelentőségre a színi bírálatot. Nálunk csak a XVIII. század végén indult meg a színjátszás; színi kritikánk még ennél is rövidebb múltra tekinthet vissza. Eleinte nem is gondolhatott igazi hivatásának betöltésére. A színészet nálunk nemzeti közügy 289 18