Művészeti Lexikon 1. A-K (Budapest, 1935)
F - Fettich Nándor - Feuerbach, Anselm - Feyen-Perrin - Fiala Antal
Fettich külés Egyiptomba, Szt. Katalin eljegyzése, Galatea delfinfogatán, A halott Leander és tiszta genreképe, A vásár. Érdekes szimbolikus képe, egy fiatal lány koponyával, homokórával, könyvvel, A melankólia (Louvre), továbbá Illés a pusztában (szép táj képes háttérrel, Berlin). Jellemző és kitűnő képe: Alvó leány, valamint Vak vezet világtalant (mindkettő Bpest, Szépművészeti Múz.). Mantuában Gonzaga Ferdinánd herceg udvari festője volt (1612—24), hol munkáinak egy jelentékeny részét festette (freskók a dómban). Újabban egyike a legtöbbre becsült olasz barokk mestereknek. — Irodalom: Oldenbourg (Róma, 1921). FETTICH Nándor, archeológus, * Acsád (Vas vm.) 1900. Mint a Magyar Nemzeti Múzeum őre, a magyar őstörténeti és azzal kapcsolatos gyűjtemények tudományos feldolgozása, azoknak nemzetközi viszonylatokba való beállítása, valamint ebbe a körbe vágó régészeti anyagok módszeres feltárása terén végez munkát. Múzeumi működését tervszerűen egészíti ki irodalmi munkássága: szerkeszti az Archeologia Hungarica c. kétnyelvű monográfia-sorozatot, mely a magyar föld és a magyar őstörténet problémáit van hivatva a nemzetközi tudományosság elé vinni. Főbb munkái: Az avarkori műipar Magyarországon, Budapest, 1926. — A zöldhalompusztai szkita lelet, Budapest, 1928 — Bronzeguss und Nomadenkunst, Prága, 1928. — Jutas und Oskü, Prága, 1931. — Der Schildbuckel von Herpály, Kopenhága, 1931. — A szilágysomlyói második kincs, Budapest, 1932. A honfoglaló magyarság fémművessége, Budapest, 1934. — Egyéb tanulmányai külföldi folyóiratokban jelentek meg. E lexikon munkatársa: FEUERBACH, Anselm, német festő, F. Anselm (1798—1851) archeológus fia F. Ludwig, a híres filozófus unokaöcscse, * Speyerben 1829, Velencében 1880. Düsseldorfban Fr. Schadow, Lessing és Schirmer, Párizsban (1851—54) Couture tanítványa, München, antwerpeni benyomások. 1855. velencei tartózkodás, 1856—73. Róma, 1873—76. a bécsi akadémia tanára. — F., a század legnagyobb német művészeinek egyike, mintegy örökségképen hordta magában a klasszikus világ megérzését, amely egész pályáján végigvonul és — nemcsak tárgyilag — művészetének alapvonása. De távol áll a klasszicizáló művészek formalizmusától és a legelső német művészek közé tartozik, akik részben a régi velencei mesterek, részben a modern franciák hatása alatt új, festői kvalitásokat vittek bele a festői ábrázolástól elszokott és gondolatokkal terhelt német művészetbe Nem ment a romantika hatásától sem. Termékeny, mindvégig a legnagyobbat akaró és szenvedélyesen kereső művészete végeredményben új értelemben vett klasszikus stílus megteremtésének vágyát tükrözteti vissza, ama cél felé való törekvést, amelyet Hans von Marées más úton közelített meg. Kiváló művei: Háfsz a csapszék előtt (1852, Mannheim), a velencei hatás alatt keletkezett Aretino halála (1854, Basel), majd a római korszak formákban megnagyobbodott érett terméke, a müncheni Schack-képtárban levő Madonna, Római nő (1861), Krisztus siratása (1863), Paolo és Francesca, Zenélő gyermekek és nimfa (1864), Háfiz a kútnál, Családi kép (1866), Ricordo di Tivoli (1868). Akarásának legnagyobb kifejezése a Plato lakomája (1869, Karlsruhe), ennek továbbfejlesztett változata a berlini Nationalgalerieban (1873), Párizs ítélete (1870), Hamburg), majd leghíresebb művei, a modern művész klasszikus lényének tökéletes kifejezései, a Medea menekülése (1870, München, Neue Pinakothek, változata a berlini Nationalgalerieben), a vágyakozást páratlanul kifejező Iphigenia (1871, Stuttgart). Törekvésének legfőbb kifejezése lett volna a bécsi műv.akadémia aulájában a titánok bukását ábrázoló hatalmas mennyezetfestmény, amely azonban elárulta, hogy a heroikus monumentális művészet kevésbbé felel meg F.lényének és e művének, valamint a Makart korszak közepette kifejtett tanító tevékenységének sikertelensége távolította el Bécsből. Már Velencében keletkezett utolsó, befejezetlen, megkapó bensőségű műve, a Hangverseny (1878, Berlin, Nationalgalerie). Mély művészeti gondolatokat tartalmazó feljegyzései „Ein Vermächtnis“ címen jelentek meg (sok új kiadás). — Irodalom: Allgeyer (Bamberg, 1894), Hegek (Bielefeld-Leipzig, 1905), Voigtländer, Versuch einer Stilanalyse F.’s. (Leipzig, 1912), Uhde-Bernays (Stuttgart u. Berlin, 1913). Mostohaanyjához intézett leveleit kiadta Uhde-Bernays (Berlin, 1912), ugyanő adta ki F. születésének 100. évfordulójára összes műveinek katalógusát (München, 1929). Éber, FEYEN-PERRIN (ejtsd: fejan-perren), Augustin, francia festő, * Nancy 1826, Párizs, 1888. Életében közkedvelt festő volt, ma már jelentősége nagyon csökkent. Főbb művei: Osztrigahalászok hazatérőben (Reims) ; Charon bárkája (Nancy); A halász felesége (Toulon), stb. FIALA (Fialta) Antal, festő. A XIX. sz. első felében Bécsben tanult, s az 1840—60-as években Temesvárt, Brassóban, stb. működött. Főleg arcképeket festett, melyek közül néhány a temesvári múzeumba került. 310 Fiala