Művészeti Lexikon 2. L-Z (Budapest, 1935)
N - Nattier, Jean Marc - Naturalizmus - Naukydes - Nautilus-serleg - Navarrete, Juan Fernandez, il - Navez, Francois Joseph - Navicella
Nattier 168 Navicella Irodalom: P. Mantz, Boucher, Lemoine et N. (Párizs, 1880). NATTIER (ejtsd: atyé), Jean Marc, az ifj., francia festő, * Párizs 1685, + u. o. 1766. Apjának, idősb J. M. N.-nek ki szintén arcképfestő volt, tanítványa. Korának, különösen előkelő hölgyeknek kedvelt arcképfestője. Arcképmodelljeit szerette nimfák vagy istennők szerepébe állítani. Legismertebb arcképei: XV. Lajos leányainak arcképei (Mme Henriette, mint Flora, Mme Adelaide, Versailles), Mile de Lambaise mint Minerva és öccse, a fiatal De Brionne gróf páncélban (Louvre), Mme Pompadour (Versailles), Mme de Châteauroux mint Aurora (Marseille Múz.), Szász Móric gróf (Drezda). — Irodalom: Nolhac (Párizs, 1901). NATURALIZMUS, a szó pontos értelme szerint a természet tanulmányozásán alapuló művészetet jelent. Ilyen értelmében eredete messze visszanyúlik a múltba, mert már az ókor bizonyos korszakaiban is tudatosan hangoztatták a természet követésének (az akkor használt és azóta is a legújabb időkig közkeletű szó szerint: utánzásának) elvét. Mint történeti fogalom azonban a XIX. század második harmadának alkotása a I. A klasszicista művészet sivár uralma ellen akkoriban kerestek segítséget a francia festők a természet közelében. A fontainebleaui erdő (1. Barbizoni festők) festői megkezdték a szabadban való festés (1. plein-air) gyakorlatát és tüntetően szakítottak a műteremben való festéssel. A tanítás eszközei közül száműzik a régebbi művészek műveinek utánzására való törekvést, a régi mesterek alkotásainak másolatát s egyedüli mesterüknek mindinkább csak a természetet fogadják el. Az előttük való művészeti korszak zsarnokságára (1. Művészeti akadémia) reakcióképen az eddigi művészeti gyakorlat úgynevezett törvényeivel merően szembehelyezkednek. A gépies kompozíció helyére fokonként a természet önkényességét tették, a „természetkivágmány“-t. A régi esztétikai fogalmakat is gyökerükig felforgatták. A szép és rút fogalma között való különbséget megszüntették azzal, hogy tüntető szívesen ábrázolták az addig rútaknak elismert motívumokat, melyek azonban a kiváló naturalista mesterek alkotásaiban akkora művészettel teltek meg, hogy önkénytelenül is szépeknek hatottak. Főtörekvése a II.-nak a természetnek egyre mélyebbre ható, egyre tüzetesebb megismerése és annak lehető hű kifejezése, a művészeti igazság (l. verizmus) legszélső fokának elismerése volt. Igazságra törekedtek mindenekelőtt a dolgok és jelenségek mozgásának visszaadásában. A N.elvi ellensége volt a régibb művészeti irányok konstruáló, modellt beállító és csoportokba szerkesztő gyakorlatának. Üldözte mindazt, ami az előtte való korszaknak művészetében színpadias, vagyis mesterkélt és hazug volt. Mint új ábrázolásbeli motívum, akkor vonult a művészetbe a szegénység, a föld egyszerű népe, a munkás és általában a szenvedő emberiség. Ugyanakkor a természet színességének alapos megismerésére is törekedett a N.s alkotásaiban a színbeli igazságra. A szabadban való festés mindinkább feltárta a napfény és az árnyék színtitkait. Mikép korábbi századokban a mesterséges fény (lámpa, gyertya stb.) fényhatásainak tanulmányozásába merültek el bizonyos festők, akként lett önálló festői motívummá a NI. idején a nap fényhatásainak megfestése. A régebbi festői eredményeknek mind újra végére járt a N. Az egyszínű árnyékban soha nem sejtett színgazdaságot fedezett föl. A tájképet, mint önálló festői műfajt, ez a korszak juttatta rendkívüli jelentőségre s vele a tudatos levegőfestést is. Általában a festői problémáknak végeláthatatlan sorát nyitotta meg a II. Elek. NAUKYDES, argosi szobrász a Kr. e. V. század közepe táján. Polykleitos öccse vagy unokaöccse, kinek Hera szobra mellé egy Hébét készített az argosi szentély számára. Híres volt egy diskobolos szobra is, melyet talán egy római másolatban leírunk (Róma). NAUTILUS-SERLEG, kagyló-serleg, amelynél a csészét valóságos kagyló alkotja. A XVI—XVII. században volt használatos. NAVARRETE, Juan Fernandez, il, melléknevén „el Mudo“ (mert süketnéma volt), spanyol festő, * Logrono 1526 körül, + Toledo 1579. A spanyol Tizianónak is nevezték, mert annyira követte (Hat apostolpár, Escorial); korai képei a római iskola hatása alatt állnak (Krisztus keresztelése, Prado). NAVEZ, Francois Joseph, belga festő, * Charleroi 1787, + Brüsszel 1869. A francia David klasszicista tanítványa, 1817—22-ig Olaszországban, később 1859-ig a brüsszeli akadémia igazgatója. Vallásos képei: Hágár és Izmáél, Izsák és Rebekka találkozása (Brüsszel, múz.). Genreképei az olasz népéletből: A fondii fonó asszonyok (München), A beteg gyermek (Berlin). Kitűnő arcképek (önarckép, Brüsszel). — Irodalom: Alvin (Brüszszel, 1870). NAVICELLA (olasz: hajócska), népies elnevezés a tengeren járó Krisztus csodájának ábrázolására. Az elnevezés onnan ered, hogy a késői kör