Polgári Lexicon 1. - Budai Ferenc (Pest, 1866)

Előszór Budai Ferencznek „Polgári Lexicon“ cziműi, még 1804-ben megjelent s a 16-dik század végéig élt nevezetesebb magyar fér­fiak és nők életrajzait tartalmazó nagybecsű munkáját, melynek példányai azóta annyira elfogytak, hogy csak antiquariusok utján, ügygyel - bajjal, drága pénzen lehetett annak egyes darabjaihoz hozzá­jutni, némi szükséges változtatásokkal adjuk át a t. ez. kö­zönségnek. A szoros értelemben vett helyesírásra vonatkozólag, mely a mai álláspontnak többé meg nem felel, teljes átidomitás volt elkerül­­hetlenül szükséges. Az egyes igealakzatok és mondat-fűzéseknél azonban, ha az ódik és ődik, atódik és etődik-féle nyelvrontó igevégzeteket, mint hátrahagyódik, megevődik, használtatódik, eltemetődik stb., s a számnevek után használni szokott germanizáló többes számot, mint harmincz lovakat, negyven emberekkel stb. kivesszük, alig történt egyéb valamire való változtatás. A hely, úgyszintén a személyneveknél is, az újabb, általáno­sabb , tekintélyeink által használt formák és kifejezések nyertek alkalmazást, mint Titul — Titel, Fogaras = Fogaras, Pruck = Bruck stb.; Tosu = Tas, Katz = Katzianer, Eusee = Őse stb., melyek közöl amazoknál, egykettőt kivéve, hogy a régi alak is megmaradjon az az iránt pietással viseltetők számára, az újabb kifejezések zárjelek közé jöttek.

Next