Társadalmi Lexikon - Madzsar József szerk. (Budapest, 1928)
I - Ibanez, Blasco Vicente - Ibsen, Henrik
Ibanez, Blasco Vicente, spanyol író, szül. 1867, megh. 1928. Gazdag és „előkelő“ családjának kívánságára jogot tanult, de már 18 éves korában hat regénye volt készen. Fiatalon csatlakozott a spanyolországi köztársasági mozgalomhoz, miért is többször börtönbe került. Realisztikus és antiklerikális írásai, szocialista és forradalmi tevékenysége miatt rövidesen meghasonlott családjával és egy darabig nagy nyomorúsággal küzdött. Szocialista volta miatt kényszerült első emigrációjába, amikor Párisban élt. Éveken át tagja volt a spanyol képviselőháznak. A diktatúra ellen szóval, írásban harcolt. Halálra keresték, de sikerült ismét Parisba mennie. Emigrációban halt meg. Ibanezt tartják a „spanyol Zolának“. Irodalomban és politikában egyaránt nagy szerepet játszott. Minden téren forradalmi temperamentuma és szocialisztikus fölfogása irányították. Regényeiben a társadalmi élet kendőzetlen leírását adta, mindenkor égő tendenciával a ma bűnei ellen. Egyes műveiben a klerikalizmus bűneit cibálja új erkölcsi fölfogás tiszta napfényére, másokban a monarchista fölfogással szemben a köztársaság mellett tör lándzsát, ismét másokban a kapitalizmus erkölcsi züllöttségével szemben igyekszik az emberiség útját a jövő felé egyengetni. Legnépszerűbb könyve a spanyol forradalomról szóló műve. A nád és iszap és A csoda című regényeiben megrázó erővel rajzolja a proletariátus életét. A székesegyház című regénye a forradalmárok világában játszódik le és erősen egyházellenes irányú. A háború alatt írta meg világhírű pacifista munkáját Az apokaliptikus lovasok címen, amelyben a német militarizmust támadta. Amióta Primo de Rivera diktatúrája Spanyolországban lehetetlenné teszi a szabad véleménynyilvánítást, kíméletlenül támadta XIII. Alfonz és a diktátor frigyét. A harcos irodalom világszerte népszerű kiválósága volt. Végrendeletében meghagyta, hogy holtan sem kíván visszatérni Spanyolországba, míg a reakciós uralom tart. Villájáról úgy rendelkezett, hogy nemzetközi íróotthonná alakítsák, amelyben bármilyen nemzetiségű író hajlékot találjon. Ibsen, Henrik, norvég drámaíró, szül. 1828, megh. 1906. Apja jómódú kereskedő volt és így szülei, a tengerparti Skienben, a város arisztokratái közé tartoztak, akiknek háza a piactéren állott, a templom, a szégyenoszlop, a fogház és az őrültek háza közelében. Az életnek Ibsenre gyakorolt első és döntő jelentőségű hatásaiban tehát már együtt volt minden, ami a kapitalista civilizáció lényegét alkotja. A család azonban hamarosan elszegényedett és iskoláit 15 éves korában abba kellett hagynia. Gyógyszerészgyakornok lett, de önképzés útján tovább tanult. Ebben az időben, saját szavai szerint, állandóan hadilábon állott azzal a kis társadalommal, amely életföltételeinél és körülményeinél fogva bekerítve tartotta. 1848-ban „lelkesítő“ költeményeket írt a magyarokhoz és tüzelte őket a „zsarnokok“ elleni harcra, mint akik harcukkal egyúttal az egész emberiség ügyét is szolgálják. Gúnyversek és szatírák seregével fordult honfitársai ellen, akik a dánokat a németekkel szemben vívott szabadságharcukban magukra hagyták. 21 éves korában írta meg első darabját, Catilinát, amelyben az osztálypolitikát szolgáló hivatalos történelemírással szemben az „árulóból“ hőst, a korhadt Róma eljövendő szabadságának hősét, formált, aki a társadalom romlottsága miatt bukik el. Tanulmányait nem fejezte be. Előbb a bergeni nemzeti színház, majd a krisztiániai norvég színház igazgatója volt. Közben mint radikális újságíró dolgozott és szoros barátságot tartott az akkor még kezdetleges norvég szocialista munkásmozgalom vezetőivel. A szocialista munkásmozgalom célkitűzései iránt élete végéig meleg rokonszenvvel viseltetett. Már első darabjában is az élet hazugságaival igyekezett leszámolni és a legélesebb kritikával illette a fennálló társadalmi rend visszaéléseit. Első jelentősebb és sikert aratott műve A trónkövetelők című történelmi drámája, amelyben már az ember öntudatának győzelemre jutását szimbolizálja. Nagyobbszabású alkotása a Brand, amelynek újító, fanatikus pap hőse szembeszáll a régi tradíciókkal. A Peer Gynt, amely Grieg zenéjével az egész művelt világban nagy sikert aratott, egy modern félembernek, a gondolat töprengő hősének drámája, aki belső vívódások és önzés után eljut a belső, szellemi, lelki harmóniához, Szolvejg mellett. A császár és Galileus című, két részből álló drámájában a hit romjain való kétkedés után a szellemi öntudatra ébredést írta meg. 1871-ben, amikor hírét vette a párisi munkásság fölkelésének és a kommün kikiáltása