Társadalmi Lexikon - Madzsar József szerk. (Budapest, 1928)

I - Ibanez, Blasco Vicente - Ibsen, Henrik

Ibanez, Blasco Vicente, spanyol író, szül. 1867, megh. 1928. Gazdag és „előkelő“ családjá­nak kívánságára jogot tanult, de már 18 éves korában hat regénye volt készen. Fiatalon csatlakozott a spanyolországi köztársasági mozgalomhoz, miért is többször börtönbe ke­rült. Realisztikus és antiklerikális írásai, szo­cialista és forradalmi tevékenysége miatt rö­videsen meghasonlott családjával és egy da­rabig nagy nyomorúsággal küzdött. Szocia­lista volta miatt kényszerült első emigráció­jába, amikor Párisban élt. Éveken át tagja volt a spanyol képviselőháznak. A diktatúra ellen szóval, írásban harcolt. Halálra keres­ték, de sikerült ismét Parisba mennie. Emig­rációban halt meg. Ibanezt tartják a „spanyol Zolának“. Iroda­lomban és politikában egyaránt nagy szerepet játszott. Minden téren forradalmi tempera­mentuma és szocialisztikus fölfogása irányí­tották. Regényeiben a társadalmi élet kendő­zetlen leírását adta, mindenkor égő tendenciá­val a ma bűnei ellen. Egyes műveiben a kleri­­kalizmus bűneit cibálja új erkölcsi fölfogás tiszta napfényére, másokban a monarchista fölfogással szemben a köztársaság mellett tör lándzsát, ismét másokban a kapitalizmus er­kölcsi züllöttségével szemben igyekszik az emberiség útját a jövő felé egyengetni. Leg­népszerűbb könyve a spanyol forradalomról szóló műve. A nád és iszap és A csoda című regényeiben megrázó erővel rajzolja a prole­tariátus életét. A székesegyház című regénye a forradalmárok világában játszódik le és erősen egyházellenes irányú. A háború alatt írta meg világhírű pacifista munkáját Az apokaliptikus lovasok címen, amelyben a né­met militarizmust támadta. Amióta Primo de Rivera diktatúrája Spanyolországban lehetet­lenné teszi a szabad véleménynyilvánítást, kí­méletlenül támadta XIII. Alfonz és a diktátor frigyét. A harcos irodalom világszerte nép­szerű kiválósága volt. Végrendeletében meg­hagyta, hogy holtan sem kíván visszatérni Spanyolországba, míg a reakciós uralom tart. Villájáról úgy rendelkezett, hogy nemzetközi íróotthonná alakítsák, amelyben bármilyen nemzetiségű író hajlékot találjon. Ibsen, Henrik, norvég drámaíró, szül. 1828, megh. 1906. Apja jómódú kereskedő volt és így szülei, a tengerparti Skienben, a város arisz­tokratái közé tartoztak, akiknek háza a piac­téren állott, a templom, a szégyenoszlop, a fogház és az őrültek háza közelében. Az élet­nek Ibsenre gyakorolt első és döntő jelentő­ségű hatásaiban tehát már együtt volt min­den, ami a kapitalista civilizáció lényegét al­kotja. A család azonban hamarosan elszegé­nyedett és iskoláit 15 éves korában abba kel­lett hagynia. Gyógyszerészgyakornok lett, de önképzés útján tovább tanult. Ebben az idő­ben, saját szavai sze­rint, állandóan hadi­lábon állott azzal a kis társadalommal, amely életföltételei­nél és körülményei­nél fogva bekerítve tartotta. 1848-ban „lel­kesítő“ költeménye­ket írt a magyarok­hoz és tüzelte őket a „zsarnokok“ elleni harcra, mint akik harcukkal egyúttal az egész emberiség ügyét is szolgálják. Gúny­versek és szatírák se­regével fordult honfi­társai ellen, akik a dánokat a németekkel szemben vívott sza­badságharcukban magukra hagyták. 21 éves korában írta meg első darabját, Catilinát, amelyben az osztálypolitikát szolgáló hivata­los történelemírással szemben az „árulóból“ hőst, a korhadt Róma eljövendő szabadságá­nak hősét, formált, aki a társadalom romlott­sága miatt bukik el. Tanulmányait nem fe­jezte be. Előbb a bergeni nemzeti színház, majd a krisztiániai norvég színház igazgatója volt. Közben mint radikális újságíró dolgozott és szoros barátságot tartott az akkor még kezdetleges norvég szocialista munkásmozgalom vezetőivel. A szocialista munkásmozgalom cél­kitűzései iránt élete végéig meleg rokonszenv­­vel viseltetett. Már első darabjában is az élet hazugságai­val igyekezett leszámolni és a legélesebb kriti­kával illette a fennálló társadalmi rend vissza­éléseit. Első jelentősebb és sikert aratott műve A trónkövetelők című történelmi drámája, amelyben már az ember öntudatának győze­lemre jutását szimbolizálja. Nagyobbszabású alkotása a Brand, amelynek újító, fanatikus pap hőse szembeszáll a régi tradíciókkal. A Peer Gynt, amely Grieg zenéjével az egész mű­velt világban nagy sikert aratott, egy modern félembernek, a gondolat töprengő hősének drá­mája, aki belső vívódások és önzés után eljut a belső, szellemi, lelki harmóniához, Szolvejg mellett. A császár és Galileus című, két részből álló drámájában a hit romjain való kétkedés után a szellemi öntudatra ébredést írta meg. 1871-ben, amikor hírét vette a párisi mun­kásság fölkelésének és a kommün kikiáltása­

Next