Tolnai Új Világlexikona 5. Fel-Gőz (Budapest, 1926)

F - Fertőző betegségek

43 Fertőző betegségek a hasadógombákhoz, tehát a növényvilágba tartoznak. Ismerünk azonban olyan fertőző­­betegségeket is, amelyeket nem baktériumok okoznak, hanem állati élősdiek (protozoák). Amíg a F. kórokozóit nem ismertük, irtóza­tos pusztítást vittek végbe az­ emberiség soraiban és azt valósággal megtizedelték. Európában a XIV. sz.-ban egymaga a pestis 25 millió embert ragadott el. A fekete halál, a himlő, a kolera és a tífusz egész néptörzse­ket semmisített meg és mivel azt hitték, hogy a járványokat büntetésből küldi az Isten a bűnös emberiségre, körmenetekben és búcsú­­járásokban törekedtek buzgó imádsággal az ég haragjának kiengesztelésére. Hiszen tudjuk, hogy már Homeris is az Iliasban azt meséli, hogy a trójai háborúban a görögök között azért pusztított a pestis, mert magukra von­ták a megsértett Apollónak haragját. A fen­­maradt írások bizonyítják, hogy az egyiptomi papok teljesen tisztában voltak azzal, hogy a fertőzés továbbterjedésének legfőbb forrása maga a fertőző betegségben szenvedő ember. Ez okból igen hathatós intézkedéseket foga­natosítottak a betegek elkülönítésére és való­színűnek látszik, hogy az elkülönítésnek fon­tos voltát tőlük tanulta Mózes, aki a bélpoklos és kankós betegekre vonatkozólag az Isten parancsára rendelte el az elkülönítést, amelyet teljes szigorral hajtottak végre. Az a körülmény, hogy a fertőző betegek elkülönítését szükségesnek tartották, azt lát­szik bizonyítani, hogy az ókor művelt népei­nek némi halvány sejtelme mégis volt a fertő­zés létrejöttének módjairól. Kr. e. 33. Varra De re rustica c. művében azt írja, hogy mo­csaras helyeken alig látható apró állatok nő­nek, amelyek a szájon és orron keresztül az emberi testbe jutnak és súlyos, betegségeket okoznak. Századok hosszú során keresztül uralkodtak még a téves nézetek és a sötét­ségbe némi fénysugár csak akkor kezdett derengeni, mikor a Janssen t­estvérek feltalál­ták a mikroszkópot. Sok kísérletezés és csaló­dás után végre 1876. Robert Kochnek sikerült megállapítania, hogy a lépfenét bacillus okozza és enélkül nincs lépfenemegbetegedés. Csakha­mar aztán a betegségek hosszú soráról kiderült, hogy azokat is ilyen növényi és állati eredetű, csakis górcsővel meglátható élőlények okozzák. Igaz ugyan, hogy mindeddig nem sikerült valamennyi F.-nek a kórokozóját megtalál­nunk. Ennek oka azonban csakis vizsgálati módszereink és eszközeink tökéletlen voltá­ban rejlik. A régi beosztás szerint megkülönböztettek kontagiózus, miszm­­ikus és miazmatiko­­kontagiózus betegségeket. A kontagium­ és a miazma fogalma Fracastoro XVI. sz.-beli veronai orvostól származik. Azt hitték, hogy a betegségek egy részénél a fertőző anyag — a kontagium — a beteg emberről ráragad az egészségesre, a betegségek más részénél pedig a betegség keletkezését a talajban létre­jövő fertőzőanyagnak, a miazmának tulajdoní­tották. Az előbbiek voltak a kontagiózus, az utóbbiak pedig a miazmatikus betegségek. Amelyik betegség a csoportokba nem illett bele, azt elnevezték miazmatiko-kontagiózus­­nak. Pettenkofer, a higiéné megalapítója is ebből az alapelvből indult ki és ámbár kiindulási pontja tévesnek bizonyult, mégis búvárkodá­sával óriási szolgálatot tett az emberiségnek. Manapság már tudjuk, hogy a fertőzés közvetlenül v. közvetve a beteg embertől v. állattól származik és azt is tudjuk, hogy a kórokozó baktériumok jelenléte nem mindig okoz betegséget, így akárhányszor megesik, hogy teljesen egészséges embereknél a bélsár­ban kolera- v. tífuszbaktériumokat lehet ta­lálni. Az­ ilyen embereket bacillusgazdáknak szokták nevezni. Az is előfordul, hogy egész­séges gyermeknek a garatjában virulens difte­­ritiszbacillusok vannak megtelepedve, anélkül, hogy difteritiszben megbetegednek. Ennek az okát elsősorban abban kell keresnünk, hogy az embernek a természettől fogva van olyan védőkészüléke, amely meggátolja, hogy a baktériumok a szervezetben elszaporodjanak. Ha tehát a baktériumok bele is jutnak az ember testébe, ennek nem lesz feltétlen megbete­gedés a következménye, hanem megindul a létért való harc a szervezet és a behatolt ellen­ség között. Mint mindenütt a természetben, itt is az erősebbé lesz a győzelem. Már a régi búvárok is megfigyelték azt az érdekes jelenséget, hogy aki bizonyos F.-en már átesett, az azokat másodszor csak kivételesen kapja meg és védett lesz az újból való meg­betegedés ellen. Különösen bebizonyult ez a himlőnél, ahol az oltás által okozott enyhébb himlő megvédi a szervezetet a súlyosabb himlő ellen. Szóval a szervezet védett, mentes , immunis lesz. A himlőnél szerzett tapasztalat alapján hasonló kísérletet tettek egyéb fer­tőző bántalm­aknál is, így például a pestisnél és a vörhenynél, de az eredmény nem volt kielégítő. Az immunitást felhasználhatjuk F. esetén a szervezet gyógyítására is. Ha tudni­illik bizonyos állatokat ismételten is beoltunk fertőző baktériumokkal, ezeknek a vérében felhalmozódnak az úgynevezett immun­anya­gok. Ennek a vérnek a vérsavója , a széruma alkalmas a F­.-nek a meggyógyítására. Szépen lehet ezt látni a difteritisz ellen való oltásoknál. A szervezet védőkészülékéhez tartozik a bőr is, amely sértetlen, ép állapotban a bakté­riumok legnagyobb részét nem bocsájtja ke­resztül. Látjuk ezt például a genyedést okozó baktériumoknál, amelyek mindig nagy szám­mal találhatók a bőrön, de bajt csak akkor okoznak, ha a bőrön valami sérülés esik. Ha­sonló, bár kevésbé biztos védelmet nyújta­nak a nyálkahártyák is, amelyeknek a vála­déka meggátolja a baktériumokat abban, hogy a szervezetbe behatolhassanak. Az embereknek, sőt ugyanazon ember külön­­böző szerveinek fogékonysága (diszpozíciója) is, a F. iránt más és más, ami nemcsak a bakté­riumok virulenciájától, azaz fertőzőképessé­gétől függ, hanem az embernek általános egész­ségi állapotától is. A szervezet ellenállóképes­sége (resistentia) különböző körülményektől függ és nagy mértékben leszállítja a táplál­kozásnak ki nem elégítő, fogyatékos volta, a túlságosan megerőltető munka, a meghűlés és a kellő nyugalom hiánya. Ellenben fokozza egyebek között a helyes testápolás, levegő, világosság, testedzés. A F. ellen való küzdelem tehát elsősorban nem azon fordul meg, hogy pusztítsuk el a földről a kórokozó baktériu­mokat, hisz ez meddő fáradozás volna, hanem azon, hogy növeljük meg testünknek ellenálló­­képességét. A F.-nél bizonyos közös tulajdonságokat észlelhetünk, amelyek közül igen jellemző az úgynevezett lappangási időszak (incubatio). Így nevezzük azt az időt, amely a fertőzés pillanatától kezdve a betegség kitöréséig tart és amely alatt a megtámadott egyén v. tel­jesen egészségesnek látszik és jól érzi magát, v. pedig aránylag jelentéktelen panaszai van­nak. Az inkubáció azt jelenti, hogy a szerve­zetbe behatolt baktériumoknak bizonyos időre van szükségük, amíg elszaporodnak és annyi mérges anyagot termelnek, amennyi alkalmas

Next