Tolnai Új Világlexikona 7. Hit-Jós (Budapest, 1927)
I - Illatszerek
Illatszerek mint nevezik, v. esetleg más alapon adnak nekik nevet. Egyszer egyiket kapják fel, máskor a másikat, most ennek az országnak a termékét becsülik nagyra, majd meg amazét. Valamilyen illatanyaggal impregnált olajból állanak s báránypirosítóval v. még inkább a sárkányfa vérvörös gyantájával, a sárkányvérrel szokták festeni őket. Valamely gyantát v. mézgát is kevernek beléjük, mert ez megakadályozza az illatanyag gyors elpárolgását. Természetesen gyakran hamisítják is a keneteket”. „Sok ember sűrűn használja a kenetet, nem pedig hígan, ezek kenik és nem permetezik magukat vele. Otoarcus még arra is rávette Nero császárt, hogy a talpát kenéssé illatos kenetek Ilang-ilangja kel, ami igazán értelmetlen dolog. Egyszerű polgáremberről beszélik, hogy fürdőjének falait beillatosította. Caligula császár a fürdőszéket is bekenette illatos kenettel, később Nero császár is megtétette ezt. A kenetek élvezete még a táborokban is elterjedt s ünnepnapokon a sasokat és más tábori jelvényeket, melyek a lándzsahegyek erdeje fölé emelkednek, szintén beillatosítják kenetekkel”. „Hogy mikor terjedt el a rómaiak között a kenetek használata, nem merem bizonyosra mondani. Mindenesetre bizonyos, hogy a város alapításának 56,5. évében (Kr. e. 188.), Antiochus és Ázsia legyőzése után, Publius Licinius Crassus és Lucius Julius Caesar azt rendelték el, hogy idegen országok kenetéivel kereskedni nem szabad. Ma már azonban régóta oda jutottunk, hogy sokan még az italukba is használják, szóval, magukat belsőleg illatosítják. Az is tény, hogy Lucius Plolius, Lucius Plancus consul és censor testvére, mikor a triumvirek elől bujkált, keneteinek illata által árulta el rejtekhelyét”. Plirtius tehát nem nézte jó szemmel a rómaiak nagy illatszer-használatát és pazarlását. Nem is csoda, mikor olyasmit olvashatunk róluk, hogy asszonyaik majoránnával illatosították a hajukat, orcájukat és állukat kakukfűvel, karjukat ellenben mentával. A rómaiak legfőbb illatanyagai voltak a kendekhez : a rózsa, liliom, ibolya, nárcisz, mirtusz, majoránna, kakukfű, menta, bazsilikum, írisz, nárdius, kálmos, kardamomum, balzsamfa, fahéj, kasszia, sáfrán, tömjén és mirrhaolaj. Róma hanyatlása után az arabok vették át az I.-kel űzött pompázást. Az arabok a feltalálói a lepárlásnak, ők a feltalálói a napjainkban is használt illatszerkészítési módoknak. Az arab I.-et a kereszteshadjáratok után főként arab orvosok terjesztették el Európában, hol először a renaissance korában indult virágzásnak az illatszeripar. Olaszországból I. Ferenc feleségével, Medici Katalinnal vonult be Franciaországba, hol XIV. és XV. Lajos idején olyan pazarló pompává fajult, mint a császári Rómában. Később, a XIX. sz.-ban, a természetesség elvének hirdetése idején megcsökkent és egyszerűsödött a használata, a világháború után azonban megint az ellenkező irányba csapott át s ma a festés, kenés és permetezés megint nélkülözhetetlen kelléke lett az úgynevezett testápolásnak. Egyedül Európa több mint 1 millió kg. parfümöt és 800.000 kg. kenőcsöt fogyaszt, de ez még csak része az egész illatszerfogyasztásnak, mert hiszen a szappanokban, púderekben és arcvizekben szintén igen nagymennyiségű illatszer fogy el s mindezekhez járulnak végül a füstölőszerek. A legfejlettebb mai napig is Franciaország illatszeripara, bár újabban Anglia és Németország igyekeznek némely illatszercikkben felvenni vele versenyt, Franciaországban Sombére szárítva. A dohány illatosítására használják a D-i partvidék, a Riviéra termeli a legtöbb illatszert s központja az egész illatszeriparnak Grasse város, mely néhány órajárásra fekszik Nora Nizzától. Nizza és Cannes már csak másodrendű helyek s inkább virágtermelésük nagyméretű. A francia illatszergyárak évente több mint 1 millió kg. virágot dolgoznak fel s 15.000 munkást foglalkoztatnak. Manapság az illatanyagokat részben sajtolással, részben vízgőzös lepárlással, részben pedig zsírkivonással (franciául enfleurage) nyerik. Természetesen nemcsak éppen a virágokat, hanem a növény egyéb részeit, így leveleit, termését v. terméshéját is felhasználják aszerint, hogy a növény mely része rejti az értékes illő olajat ; a narancsfának pl. több részét is felhasználják, mert más illatanyagot nyernek a virágjából s mást a leveléből és megint mást a terméshéjából. A vízgőzös lepárlás csak olyan esetben használható, amikor az illő olaj egész mennyiségében kifejlődik a virágban a virágzáskor, így pl. legelterjedtebb a vízgőzös lepárlás a rózsaolaj előállítására. Nagyon egyszerű, háziipari, kisüstös lepárlás dívik mai napig is Bulgáriában, hol a Balkán-hegység D-i oldalán, Kazanlik vidékén sok rózsákért van. Itt évente kb. 3000 kg. rózsaolajat termelnek (bár nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ennek legnagyobb része hamisítva van). Hogy ehhez mennyi rózsa kell, kiszámítható, mert tudjuk, hogy 1 kg. rózsaolajhoz 5000—6000 kg. rózsaszirom szükséges. A tiszta rózsaolaj azonban érthetőleg Narancsvirág Jácint kert Hollandiában 9* 131