Tolnai Új Világlexikona 7. Hit-Jós (Budapest, 1927)
I - Istenkáromlás - Istenmezeje - Isten ostora - Istensegíts - Isten szeme
Istenkáromlás — Isten szeme ha a vádlott nem égette meg kezét, ártatlan volt. A mérlegpróba súlymegkönnyebbedést és így biztos boszorkányságot állapított meg az erre gyanúsaknál. A szentfalat próbája attól tette függővé az elítélést, hogy a vádlott átkozódások közt úgy tud-e lenyelni egy darab megszentelt kenyeret, hogy az torkán ne akadjon ; a sorsvetés próbájának elnevezésében van magyarázata : ezek aránylag enyhe istenítéleti módok voltak és nálunk alig fordultak elő. Ellenben nem egyszer találkozunk a tetemrehívás istenítéletével, amely egyébként Svájcban volt igen gyakori. Egy 1568-ból való leírás szerint a tetemet a szabadban kellett felállítani: a vádlottat borotváltan, csupán alsóruhában, megszentelt gyertyával kezében, a bírák jelenlétében a tetemhez vezették és imádságok közt kezét a meghalt szivére tetették, egyidejűleg esküt mondattak vele, amelyben Isten feladását kérte. Ha a seb vére megindult, a seb bármiképpen változott, a vádlott bűnös volt. A tetemrehívás drámai babonájának Aramy János állított hasonló című balladájában költői emléket, Gyárfás Jenő pedig ezt megjelenítő festőművészetit. Az istenítéletek tévedésekkel telt kora azért nem volt egészen haszon nélkül való, mert szigorú formaságaival megrázta, magábaszállásra kényszerítette s egy felvilágosodottabb kor számára előkészítette a népet. Istenkáromlás. A tízparancsolat tilalma, hogy Istennek nevét hiába ne vegyed, azon az ősi tapasztaláson alapult, hogy Isten meghallgatja a hozzá folyamodókat ; a gyarló embert azonban figyelmeztetni kellett, hogy ne éljen vissza Isten jóságával és ok nélkül, haszontalanul, őszinteség nélkül ne fohászkodjék hozzá. Ám a bűnös ember ezen túlmenőleg Istent félrevezetni és jóságát a maga igaztalan ügye mellé fordítani iparkodott, mivel pedig Isten nem hallgatta meg : az emberi önzés fellázadt ellene, megtagadta és szidalmakkal illette őt és botrányt okozván, másokat is igyekezett hasonló magatartásra bírni. Ez az istenkáromlásnak fogalma, amely mai napig benn van büntetőtörvénykönyvünkben. A régi időben gyakori bűncselekményre rettenetes büntetés várt. Ennek oka az volt, hogy az Istentől elpártolt ember a régiek hite szerint még továbbsüllyedhetett a gonoszságban : átpártolhatott az ördöghöz ; a jó és gonosz. Isten s a sátán harcában fohászainkkal eljuthattunk Istenhez és káromlásainkkal, idézéseinkkel megjeleníthettük az ördögöt. A legsúlyosabb istenkáromlások tehát azok voltak, amelyek Isten megtagadásán túlmenőleg az ördög segítségét kívánták igénybevenni. Manapság nem botránkozunk meg az efféle kifejezésen : „Vigye el az ördög”, avagy „ördög bújjék belé” ; a babonás régi ember ezt szóról-szóra vette ; élt benne a naiv hit, hogy egyoldalú kívánságával is elérhet valamit akár Istennél, akár az ördögnél. Ezen a gondolaton alapszik az istenkáromlás testvérének, a káromkodásnak, sőt az átoknak vélt jogosultsága is. Az ókorban a kaldeusok fejlesztették ki a mágiát, a tudományosnak vélt varázslatot, amely varázsszavakkal és cselekvésekkel az ember szolgálatába vélte állíthatni a földöntúli hatalmakat. A középkorban szintén elhatalmasodott a mágiában való hit, amely összebogozódott a boszorkányhittel. Általános lévén a hit, hogy rosszkívánságokkal földöntúli erőket lehet megmozgatni, az istenkáromlást és káromkodást üldözni kellett, mint valami gyakorlati rosszat. Ez indokolja a rettenetes büntetéseket. A gyilkosra alig várt súlyosabb büntetés, mint az istenkáromlóra és káromkodóra. Buda városának Zsigmond király idejéből való jogkönyve pl. azt, aki Istent v. a szenteket káromolta, nyelvének kihúzásával büntette. Selmecbányán a XVI. sz.-ban meztelenül megvesszőzték az ilyen bűntevőt, Körmöcbányán egyházi átok alá vetették, Lőcsén a XVII. sz.ban kalodába zárták. Erdélyben is ez az utóbbi volt a büntetés, amelyet országos törvény írt elő. Magyarországon az 1563. évi 42. t.-c. megbotozással, visszaesésben halállal bünteti az istenkáromlót. Amint elszáradt a mágia, ördögidézés és hasonló okkult dolgok praktikusságában való hit, az istenkáromlók és káromkodók üldözése is alábbhagyott. A káromkodás megszűnt gyakorlati rossz lenni, ellenben megmaradt, egyszer súlyosan, máskor kevésbé súlyosan felfogott erkölcsi vétségnek, illetlenségnek. Voltak foglalkozások, amelyekhez szinte odanőtt. Leginkább odagyökeredzett a káromkodás a kaszárnyához, a hadi élethez, ahol az élettel játszó virtus mellett kivirított a káromkodás paprikás humora. Egészen csodálatos cifra virágok nőttek így ki, amelyeket senki sem vett komolyan, sőt még azok is megmosolyogták, akiknek fejére szórattak. Valótlan az az állítás, mintha a káromkodás magyar specialitás volna. Manapság éppen két fejlett kultúrájú és nyelvű országban, Olaszországban és Spanyolországban látjuk a legerősebb harcot az istenkáromlás és káromkodás ellen. A mi káromkodó hírünket jó katona hírünk magyarázza. Egyébként a katonai káromkodó humor egészen önkéntesen fejlődött ki a volt közös hadseregben, sőt az egész német nyelvterületen, hol manapság a humorgyűjtők szorgalmasan szokták feljegyezni a ,,Kasernenhof blüté"-két. A káromkodások egyébként érdekes erkölcstörténeti, néprajzi és nyelvtani adalékok; tudósaink a pogány magyar vallás nyomait látják egyes káromkodásokban. Mindez azonban nem változtat azon, hogy a káromkodás manapság már súlyos anakronizmus. Nemcsak a vallásos ember, de a modern ember sem káromkodik. Minthogy azonban a háború megtépázta az emberiség erkölcsét, az az istenkáromlás maradványa ellen is védelemre szorul, ami indokolttá tette az 1926. évben az istenkáromlás és káromkodás ellen kiadott belügyminiszteri rendeletet. Istenmezeje, kisk. Heves vm. pétervásári j.-ában, (1920) 1343. B. p. Váraszó, u. t. Pétervására. Isten ostora (flagellum Dei), így nevezték el a népvándorlás korában a rettegett Attila hunn királyt. Eredetét különbözőképpen adják elő a legendák. Egyik változat szerint egy champagnei remetétől ered e mondás ; mások szerint maga Attila nevezte így magát. A magyar Attila-mondákban való elnevezések csak rokonfogalmai ennek, amennyiben a hatalmas hunn királyt a világ félelmének, a világ kalapácsának stb. mondják. Valószínű, hogy csakugyan a hunnoktól, általában Ázsiából ered . Lel (Lehel) is azt mondta a Lel-monda előadása szerint a német császárnak : „Mi a mennybéli Isten bosszúja vagyunk, akiket a ti ostoraitokul rendelt”. A később élt Dzsingiszkhán is I.-nak mondta magát. Istensolízs (Cibeny), bukovinai (Románia) csángó-telep, község, (1920) 3000. Ebből kb. 1300 csángó eredetű. Isten szeme, az a költői elképzelés, hogy Isten mindenlátó szeme állandóan figyelemmel kíséri a világot. A művészetben a misztikus háromszögben levő nyitott szemmel ábrázol-