Tolnai Új Világlexikona 14. Őr-Rák (Budapest, 1929)
P - Perőcsény - Per pedes apostolorum - Perpetuum mobile
151 Perpetuum mobile energiatöbbletet nem nyerünk, hanem teoretikusan is csak annyit nyerünk, amennyit bevezettünk, gyakorlatilag pedig ebből is levonásba kerül az átalakulás közben elvesztett energia. A nyert munka mérőszáma — mint lentebb említettük — a veszteségek miatt mindig kisebb, mint a bevezetett munka. A nyert munka és bevezetett munka viszonyszáma adja a gép mechanikai hatásfokát. Ez bármilyen előállítható gépnél, szerkezetnél, készüléknél mindig kisebb lesz, mint 100%. A hiányzó % az energia átalakulásánál fellépő %-os veszteség. Melyek ezek a veszteségek? 1. Súrlódás, mely mindenütt van, akárhogy is szerkesszük a készüléket. A bevezetett energiának ezt is le kell győzni, tehát a szerkezet súrlódási melegében és kopásában átalakulva, elvész a nyerendő energiára nézve. 2. Az anyag tömegének tehetetlensége, vagyis az, hogy a gép működtetésére bevezetett energia egy részének a gép holt tömegét is jártatni kell (mert anyag nélkül gépet csinálni nem tudunk), tehát a nyerendő energiára nézve ez is elvész. 3. A közeg ellenállása (víz, levegő), mely szintén hátráltatja a gép járását (még ha vákuumban járatnák a gépet, ott is van valami közeg). Ha tehát a II. megvalósítható lenne, annak 100% volna a hatásfoka, vagyis olyan gép lenne, melynél nincs súrlódás, nincs anyagi tömegtehetetlenség, nincs közegellenállás s még akkor is csak annyi munkát nyernénk, amennyit bevezettünk, tehát energiafölösleg, melyet valamely célra értékesíthetnénk, nincs, a P. tehát abszurdum. A legraffináltabb modern gépnél sem tudunk ma 95%-nál nagyobb mechanikai hatásfokot elérni, rendesen azonban összhatásfoknak is csak 90—92%-ot. Többek közt pl. folytonmozgó szerkezetnek látszik a barométer és a mágnestű. De ezek nem önmaguktól, hanem az első a légnyomás változásaitól, a második pedig a földmágnesség változásaitól — tehát külső energiáktól — tartatnak állandó mozgásban, melyek egy részét fölemészti az itt is szereplő, fentebb említett három disszipatív ellenállás. Tehát ezek sem P.-k. Egy inga pl. a gravitáció örök törvénye szerint örök időkig lengene, ha a felfüggesztési pontban lévő súrlódási ellenállás, a levegő ellenállása és az inga tömegének inerciája meg nem állítaná, vagyis a nehézségerőt lassan föl nem emésztené. Ahol is az energiaveszteség — a fenti törvény szerint — csak látszólagos, mert meleggé alakul át, ami azonban nem mozgatja már az ingát. Meg lehetne kísérelni pl., hogy a vizet, mely egy malomkereket hajt és arról eltávozik, egy jól szerkesztett szivattyúval újból fölemeljük és még egyszer rávezessük a kerékre, azonban ez nemsokára megállana, mert a víz nem volna képes nagyobb munkát végezni, mint legfeljebb az a munka, amely a vizet az eredeti magasságra felemelte stb. Rengeteg példát lehetne felhozni és kivihetőségét megcáfolni. Az energia megmaradásának nagy törvényét Joule kiváló kísérleteivel, melyeket a mechanikai hőelmélet kifejtésénél végzett és Helmholtz nagynevű fizikus matematikailag minden kétséget kizáró módon bebizonyították. Ez a törvény az összes természeti energiák — tehát mechanikai erő és mozgás, hang, hő, fény, elektromosság, mágnesség — kémiai átalakulásánál érvényes, úgyhogy ezek egyike a másikává átalakulhat (hiszen ezen alapul úgyszólván minden találmány) és csak különböző formái v. jelenségei egy közös ősenergiának (az elektronatomok mozgása, v. ö. Oswald vizsgálatait), úgyhogy e különböző energiák közt szoros benső összefüggés van. A földön kihasznált összes energiákra nézve ez az „egysége a természeti erőknek” minden további nélkül tisztán áll, ha meggondoljuk, hogy minden földi energia a Naptól származik. Minden energia-átalakulásnál tehát, mely mozgással jár, semmi esetre sem nyerünk energiafölösleget, mely a gépet örökké mozgásban tarthatná, sőt ellenkezőleg, minden energia-átalakulásnál (gőzgép, mechanikai szerkezet, kémiai készülék stb.) veszteségek lépnek fel, melyeket elhárítani nem lehet, melyek a bevezetett munkát teljesen fölemésztik s így folyton újból és újból új külső energiát kell a gépbe bevezetni, máskülönben a gép egy bizonyos idő múlva megáll, tehát örökké nem mozoghat önmagától, ami a P. lehetetlenségét bizonyítja s hiábavaló minden fejtörés és kísérlet, mert semmiből valamit teremteni emberileg lehetetlenség. Több energiát nem adhat egy gép, mint amennyit belevezettünk, ha ez állana, akkor megdőlne a ma érvényes egész fizika és mechanika összes sarkalatos axiómáival. Néhány példát sorolunk fel a P.-problémából. Az egyik ábrán látható a gravitáció fölhasználása P.-hoz, mely mindig kedvenc eszméje volt a kitalálóknak s valószínűleg már a XIII. sz.-ban divatos volt a keréktúlsúly alkalmazása. Itt egy nagy kerék van, melynek küllői közt súlyos golyók vándorolnak s hogy a golyók ki ne essenek, a kerék az oldalán be van fedve. A kereket megindítva, a golyók túlsúlyától és a lendülettől állandó forgásban lenne. A dolog lehetetlensége nyilvánvaló, nem is szorul cáfolatra. A mozgási disszipativ ellenállások teljes elhanyagolása. Ez a kerék állítólag Orffyreus Councillor-tól származik (1680—1745.), melyet az angol királyi udvar előtt is bemutattak. A másik ábra Denis Papin (a gőzgép föltalálója) a kapillaritás (hajcsövesség) elvének fölhasználásával fejtegetett problémáját mutatja. Lefelé szűkülő edény, melynek aljából felfelé görbített és szűkülő cső nyúlik ki. A cső a vizet fölszívja a kapillaritásnál fogva és a felső csőszájon át a gravitáció folytán kicsepeg. A víz állandó körülforgásban van. 1685. készítette ezt a készüléket. Itt figyelmen kívül van hagyva a csőben való vízsúrlódás és vízkontrakció-ellenállás a kifolyásnál. Ezenkívül a kapilláris vonzás iránya ellenkező a gravitáció irányával, ami szintén igen nagy ellen- William Congreve kapilláris szallag-örökmozgója