Tolnai Új Világlexikona 14. Őr-Rák (Budapest, 1929)

P - Perőcsény - Per pedes apostolorum - Perpetuum mobile

151 Perpetuum mobile energiatöbbletet nem nyerünk, hanem teore­tikusan is csak annyit nyerünk, amennyit bevezettünk, gyakorlatilag pedig ebből is levonásba kerül az átalakulás közben elvesztett energia. A nyert munka mérőszáma — mint lentebb említettük — a veszteségek miatt min­dig kisebb, mint a bevezetett munka. A nyert munka és bevezetett munka viszonyszáma adja a gép mechanikai hatásfokát. Ez bár­milyen előállítható gépnél, szerkezetnél, készü­léknél mindig kisebb lesz, mint 100%. A hiányzó % az energia átalakulásánál fellépő %-os vesz­teség. Melyek ezek a veszteségek? 1. Súrlódás, mely mindenütt van, akárhogy is szerkesszük a készüléket. A bevezetett energiának ezt is le kell győzni, tehát a szerkezet súrlódási me­legében és kopásában átalakulva, elvész a nye­rendő energiára nézve. 2. Az anyag tömegének tehetetlensége, vagyis az, hogy a gép működ­tetésére bevezetett energia egy részének a gép holt tömegét is jártatni kell (mert anyag nél­kül gépet csinálni nem tudunk), tehát a nye­rendő energiára nézve ez is elvész. 3. A közeg ellenállása (víz, levegő), mely szintén hátrál­tatja a gép járását (még ha vákuumban járat­­nák a gépet, ott is van valami közeg). Ha tehát a II. megvalósítható lenne, annak 100% volna a hatásfoka, vagyis olyan gép lenne, melynél nincs súrlódás, nincs anyagi tömegtehetetlenség, nincs közegellenállás s még akkor is csak annyi munkát nyernénk, amennyit bevezettünk, tehát energiafölösleg, melyet valamely célra értékesít­hetnénk, nincs, a P. tehát abszurdum. A legraffi­­náltabb modern gépnél sem tudunk ma 95%-nál nagyobb mechanikai hatásfokot elérni, rendesen azonban összhatásfoknak is csak 90—92%-ot. Többek közt pl. folytonmozgó szerkezetnek látszik a barométer és a mágnestű. De ezek nem önmaguktól, hanem az első a légnyomás változásaitól, a második pedig a földmágnesség változásaitól — tehát külső energiáktól — tartatnak állandó mozgásban, melyek egy ré­szét fölemészti az itt is szereplő, fentebb emlí­tett három disszipatív ellenállás. Tehát ezek sem P.-k. Egy inga pl. a gravitáció örök törvénye szerint örök időkig lengene, ha a felfüggesztési pontban lévő súrlódási ellenállás, a levegő ellen­állása és az inga tömegének inerciája meg nem állítaná, vagyis a nehézségerőt lassan föl nem emésztené. Ahol is az energiaveszteség — a fenti törvény szerint — csak látszólagos, mert meleggé alakul át, ami azonban nem mozgatja már az ingát. Meg lehetne kísérelni pl., hogy a vizet, mely egy malomkereket hajt és arról eltávozik, egy jól szerkesztett szivattyúval újból fölemeljük és még egyszer rávezessük a kerékre, azonban ez nemsokára megállana, mert a víz nem volna képes nagyobb munkát végezni, mint legfeljebb az a munka, amely a vizet az eredeti magasságra felemelte stb. Rengeteg pél­dát lehetne felhozni és kivihetőségét megcáfolni. Az energia megmara­dásának nagy törvé­nyét Joule kiváló kísér­leteivel, melyeket a mechanikai hőelmélet kifejtésénél végzett és Helmholtz nagynevű fizikus matematikailag minden kétséget kizáró módon bebizonyítot­ták. Ez a törvény az összes természeti ener­giák — tehát mecha­nikai erő és mozgás, hang, hő, fény, elektro­mosság, mágnesség — kémiai átalakulásánál érvényes, úgyhogy ezek egyike a másikává átala­kulhat (hiszen ezen ala­pul úgyszólván minden találmány) és csak külön­böző formái v. jelenségei egy közös ősenergiá­nak (az elektronatomok mozgása, v. ö. Oswald vizsgálatait), úgyhogy e különböző energiák közt szoros benső összefüggés van. A földön kihasznált összes energiákra nézve ez az „egy­sége a természeti erőknek” minden további nélkül tisztán áll, ha meggondoljuk, hogy min­den földi energia a Naptól származik. Minden energia-átalakulásnál tehát, mely moz­gással jár, semmi esetre sem nyerünk energia­­fölösleget, mely a gépet örökké mozgásban tart­hatná, sőt ellenkezőleg, minden energia-átala­kulásnál (gőzgép, mechanikai szerkezet, kémiai készülék stb.) veszteségek lépnek fel, melyeket elhárítani nem lehet, melyek a bevezetett mun­kát teljesen fölemésztik s így folyton újból és újból új külső energiát kell a gépbe bevezetni, máskülönben a gép egy bizonyos idő múlva megáll, tehát örökké nem mozoghat önmagától, ami a P. lehetetlenségét bizonyítja s hiábavaló minden fejtörés és kísérlet, mert semmiből valamit teremteni emberileg lehetetlenség. Több energiát nem adhat egy gép, mint amennyit belevezettünk, ha ez állana, akkor megdőlne a ma érvényes egész fizika és mechanika összes sarkalatos axiómáival. Néhány példát sorolunk fel a P.-problémából. Az egyik ábrán látható a gravitáció fölhasználása P.-hoz, mely mindig kedvenc eszméje volt a kitalálóknak s való­színűleg már a XIII. sz.-ban divatos volt a keréktúlsúly alkalmazása. Itt egy nagy kerék van, melynek küllői közt súlyos golyók ván­dorolnak s hogy a golyók ki ne essenek, a kerék az oldalán be van fedve. A kereket megindítva, a golyók túlsúlyától és a lendülettől állandó forgásban lenne. A dolog lehetetlensége nyilván­való, nem is szorul cáfolatra. A mozgási disszi­pativ ellenállások teljes elhanyagolása. Ez a kerék állítólag Orffyreus Councillor-tól szár­mazik (1680—1745.), melyet az angol királyi udvar előtt is bemutattak. A másik ábra Denis Papin (a gőzgép föltalálója) a kapillaritás (hajcsövesség) elvének fölhasználásával fejte­getett problémáját mutatja. Lefelé szűkülő edény, melynek aljából fel­felé görbített és szűkülő cső nyúlik ki. A cső a vizet fölszívja a kapillaritásnál fogva és a felső csőszájon át a gravitáció folytán kicsepeg. A víz állandó körülforgásban van. 1685. készí­tette ezt a készüléket. Itt figyelmen kívül van hagyva a csőben való vízsúrlódás és vízkon­­trakció-ellenállás a kifolyásnál. Ezenkívül a kapilláris vonzás iránya ellenkező a gravi­táció irányával, ami szintén igen nagy ellen- William Congreve kapilláris szallag-örökmozgója

Next