Uj Idők Lexikona 15-16. Kámea - Láz (Budapest, 1939)

K - Kegyúri bizottság - Kehely - Kehely - Kehelyállatok (Scyphozoa)

Kegyúri bizottság s szolgálatára tetszés szerint alkalmaztak lelkészt. Idővel a templomokra vonatkozó tulajdonjog helyébe a betöltésnél való jelölés, a bemutatási jog (1. o.) lépett. Az egyházjog megkülönböztet: a) dologi és személyes, b) egyházi, világi s vegyes, c) öröklődő, családi és nemzetségi K.-ot. Új K. a mai egyházi törvénykönyv szerint többé nem szerezhető. Korábban a legnevezetesebb eredeti szerzésmód az alapítás volt, mely három aktusból állott: ú. m. telek (fundus) adományozása, arra a templom felépítése (aedificatio) s a javadalmazással ellátás (dotatio). A mai jog a K. -ra nézve csak származékos szerzésmódot ismer, t. i. valamely már létező K.-nak egyik jogalanyról a másikra való átszállását, öröklés, ajándékozás, csere stb. útján. Dologi K. úgy mehet át másra, mint maga a dolog, mellyel a K. össze van kötve, a K.-gal tiszteleti jogok is járnak, mint címer alkalmazhatása a templomon, laikusokkal szemben előkelőbb hely a templomban, körmeneteknél (praecedentia). A kegyúr fő kötelességei: felügyelni a javadalomra s annak birtokállományát védeni, a templom jókarban tartásáról gondoskodni, a netán csökkent javadalmazást kiegészíteni. Magyarországon a kegyurak a király mint főkegyúr felügyelete alá rendeltettek és a városok kegyurasága is nálunk a király főkegyúri jogából származik. Kegyúri perekben Magyarországon a kir. bíróságok ítélkeznek. Mivel az 1920:1. t.-c. 13. §-a és az 1937 :XIX. t.-c. 6. §-a értelmében a kormányzó a főkegyúri jogot nem gyakorolja, általa a magánkegyuraságra vonatkozó felügyeleti jog sem gyakorolható. L. még Főkegyuraság. Kegyúri bizottság, a székesfőváros szerve, amely a székesfőváros kegyúri jogkörében a plébánosi állásokra való bemutatás jogát gyakorolja. Elnöke a főpolgármester, ha pedig ez nem kát. vallású, a polgármester, ill. az alpolgármesterek közül sorrendben az, aki kát. vallású. 31 tagját a törvényhatósági bizottság kát. tagjai maguk közül 6 év tartamára, titkos szavazással választják. (1930 :XVIli. t.-c. 33. §.) Kehely, a kat. egyházban a misemondásnál, a prot. egyházakban az úrvacsoraosztásnál használt edény. Alakja fokozatosan alakult ki, de a román stílus korától kezdve az egyház szigorúan ragaszkodott az előírt alakhoz. Az első keresztény századokban fából, agyagból, üvegből készült; a IX. sz.-tól kezdve liturgikus előírás, hogy legalább a K. kupája legyen aranyból v. aranyozott ezüstből. A román stílus korában zömök, később karcsúbb, ami különösen áll a barokk stílus korára. Hármas tagozású: talpa kerek, vagy hatkarélyos (a gótika korában); a száron almaalakú nodust alkalmaztak, ebből nőnek ki a XIV—XV. sz.-ban a bütykök, vagy rozullusok; csészéje (cuppa) eleinte öblös, ké K alatt fel nem vett címszók alatt található kisőbb tölcséres, végül harang alakú. A csésze alja kosárban ül, melyet a gótika idején nem egyszer sodronyzománccal díszítettek, úgyszintén a talpat is. A barokk korban inkább domborított volt a díszítés, a XIX. sz. első felében inkább a simább formákat szerették. Az újabb K.-ek egyszerű vonalúak, többször elefántcsont-betétesek. A K.-et használat előtt a kat. egyházban püspöki konszekrációval kell felszentelni. Az ev. és ref. egyházban az adja meg a K. nagy jelentőségét, hogy az úrvacsorát két szín alatt szolgáltatják ki, vagyis minden úrvacsorázónak nyújtja a lelkész a kelyhet. 1900 táján merült fel higiénikus okokból a külön K. kérdése: kis úrvacsorái K.-k bevezetését szorgalmazták, több városi ref. gyülekezet be is szerzett ilyen K.-ket, és az a szokás alakult ki, hogy előre meghirdetik, ha külön K.-es úrvacsoraosztás lesz. Kehely, a növénytanban a csészének régibb neve. L. Csésze 2. Kehelyállatok (Scyphozoa), a csalánozók (Cnidaria) törzsének egyik osztálya. Az ide tartozó állatok részben mozdulatlan, helyhez kötött lények (scyphopolypok), részben szabadon lebegő medúzák (scypho-V. korongos medúzák). A polipok emésztőüregét kulisszaszerű lemezek több rekeszre osztják. A medúzák polipszerű lárvából A kremsmfinsteri «Tassilo-feehely* a VIII. sz.-tól.