Limes - Tudományos szemle, 6. évfolyam (Tatabánya, 1993)

1993 / 3-4. szám - Szemle - Jász Attila: Az ismeretlen Jókai (Jókai Mór: A szellem zónái)

Limes 143 Az ismeretlen Jókai (Jókai Mór: A szellem zónái) Jogosan érezzük Jókait magunkénak, itt Komárom-Esztergom megyében. Gyerekkoromban úgy olvastam regényeit — egy Komárom melletti kis faluban —, ahogy más apja meséit hallgathatta az ágyban elalvás előtt... Nem hittem el, hogy más is ugyanúgy átélheti és megértheti történeteit; aki sohasem játszott a dunai holtágaknál, té­len nem csúszkált délutánokat jegén, nem fe­dezte fel a nyár ismeretlennek gondolt szigeteit, nem sétált a mindig szeles régi­ komáromi utcá­kon... Nem hittem el, hogy a képzelet hajótö­röttjeként más is otthonra találhat Jókai tenger­nyi szigetein... Mint magányos gyerek, úgy képzeltem el, hogy ez az én privilégiumom. Az­tán később, felnőttebb korban Veszprém mel­lett egy faluban, a Bakonyban újabb élmények kötöttek Jókaihoz. Ellátogatva balatonfüredi vil­lájába, bepillantottam alexandriai könyvtárába és megértettem Jókai munkamódszerét (meg­szállottságát). Nem azért, mert otthont jelentett számára ez a sziget, hanem mert látható, hogy természettudományos könyveitől számos ide­­gennyelvű könyvéig mindet forgatta és használ­ta, a könyvtár használatra, volt berendezve. E könyv olvasásakor már kissé elbizonytalanod­tam, hogy valóban jogosan érezzük-e magunké­nak Jókait? Elbizonytalanodtam, hogy ismerjük-e egyáltalán? Számomra — lassan — egy vadide­gen szellem ismeretségét jelentette. Megértjük belőle, miért írta/írhatta Herczeg Ferenc Jókairól az alábbi sorokat: „Az övé volt a nagy Alföld nádasaival, karámaival, csárdáival, kunyhóival és kastélyaival. Az övé a Balaton gyöngyösfényű tükre és rianásos jege. Úr volt a nagyvárosok palotáiban, őt köszön­tötte zúgásával a Bakony erdeje, neki termelte aranyát és mondáit kincses Erdély. ” Vagy még inkább megértem Hamvas Bélát Az öt géni­uszban: „... az egység nem is valósult meg ké­sőbb sem, egyedül Jókai műveiben. Jókai az egyetlen író, aki az ország minden helyén egya­ránt odahaza van, meghitten és oldottan, meleg pillantással. ” Nos, ennyit a genius lociról. Maga a könyv három részből áll: Jókai afo­rizmáiból (A szellem zónái); a róla és művei­ről szóló esszékből, tanulmányokból és ver­sekből (Élet és mű); végül az Appendixből. A legérdekesebb rész, rögtön az első: az aforizmák. Ez a sajátos műfaj látszólag telje­sen más lélegzetű­ lélegzetvételű írásmódot követel meg, mint a regényfolyamok. Karl Kraus azt mondja, az aforizmához kell a leg­több levegő. Aki ezt a műfajt jól műveli, annak evidencia, amit Jókai is megfogalmaz: „Nem tenni meg az első ballépést. Az elsőt meg nem tenni — nagyon könnyű; — a másodikat meg nem tenni, már nagyon nehéz; — a harmadi­kat meg nem tenni, már lehetetlen. — S aztán jön a többi.” Ugyanezt Karl Kraus kapcsán Várhegyi Miklós is megfogalmazza, miszerint egy (az első) mondatot még csak le lehet írni, de a második már alapvetően ellentmond az elsőnek, és a harmadikkal kitör a világháború. Ebből az következik — mondja V. M. —, hogy „Az aforizma a világháború elleni egyet­len reális esély.” Persze ez csak túlfűtött meta­fora, mondhatnánk, és távolesik Jókai szolid világától, még hogy világháború... Megnyugta­tásként, hogy az ÍRÁS véresen komoly dolog — és ezt minden igazi író tudja — esremáso­lom Jókai idevágó aforizmáját: „Minden há­ború a kalamárisban készült.” („kalamáris”, tintatartó — J. A.) Azt, hogy az írók szellemi életét mennyire nem vették komolyan (akkor sem), jól példáz­ SZEMLE

Next