Limes - Tudományos szemle, 13. évfolyam (Tatabánya, 2000)

2000 / 4. szám - Vörösmarty és Jókai - Nagy Miklós: Vörösmarty és Jókai (Kísérlet az összehasonlításra)

Limes Nagy Miklós Vörösmarty és Jókai (Kísérlet az összehasonlításra) 1. Életérzés és világkép Horváth János méltán híres Vörösmarty-tanulmányában felhívja a figyelmet arra, milyen sok a halálon, múlandóságon való merengés, a megdöbbenés az emberpusztító indulaton a Zalán futása epizódjaiban. Az egyoldalúan nemzetébresztőnek, Széchenyi­­tanítványnak stilizált költő arcképén így - Babits meg Horváth János hatására - már a 20. század első harmadában megjelennek a keserűség, sőt a kétségbeesés, bölcseletté kristályosodó pesszimizmus vonásai. Egy szorgalmas, ám önállóban doktori értekezés (Faggyas Jolán: Vörösmarty pesszimizmusa, Pécs, 1938) Schopenhauerral rokonítja, idézetek alakjában összeállítja sötéten látásának legfőbb bizonyítékait: az Ej, valamint a három vándor monológjai mellől természetesen nem hiányzik az Emberek, a Gondo­latok a könyvtárban és a nemzeti katasztrófa után készült költemények java. Ennél sokkal nagyobb távlatokba mutat Martinké András dolgozata: Vörösmarty és Az ember tragédiája.­ A szerző meggyőzően érvel amellett, hogy Vörösmarty filozofikus versei­vel nemcsak Madách szókincsét határozta meg, hanem sokoldalúan hatott annak gon­dolatvilágára is. Rokon kettejük látomása a természeti végzetről, a történelem meneté­nek körforgásos voltáról, az emberi természet feloldhatatlan kettőségéről; míg az elő­futár­­ „Ez őrült sár, ez istenarcú lény” dualizmusát hirdeti, a kevésbé lírikus alkatú, szinte társadalomtudós Madách Luciferrel mondatja ki ugyanazt - szenvtelenül és gú­nyosan. Egyik oldalon a kevesek, „a szabadság bámult bajnokai” állnak, a másikon a tömeg, mely „minden rendnek malmán húzni fog” (Vö. IV. szín). Jókai számtalan visszaemlékezésének, vallomásának állandóan visszatérő motívuma a Gondviselésbe, a sors kedvező fordulataiba vetett hit. Laborfalvi Róza halálát köve­tően is abból merített erőt, hogy a sokféle megpróbáltatás (politikai üldöztetés, anyagi csőd, veszélyes betegségek) után újra és újra kisütött feje fölött az Élet napja (Utazás egy sírdomb körül II. NK 95. köt.). De hát ennek így is kellett történnie, gondolta, mert a társadalom többsége tisztességes, jószándékú emberekből áll. Kiábrándult kortársai, csalódott utódai akár lenéző mosollyal olvashatják-olvashatták gyermekien optimista kijelentését a már idézett mű III. fejezetében. „Én ezer ember közül, akinek az élettör­ténetét ismerem... találtam ötven olyan alakot, aki képviselője volt a rossz szenvedé­lyeknek, de találtam ötszázat olyant, a­kinek jelleme a mindennapin felül emelkedett.” Madách nagy alkotásából hiányzik „a perfekcionizmus, a folytonos előbbremenés, a haladás gondolata” vallja idézett tanulmányában Martinkó András, és megállapítását néhány döntő jelentőségű Vörösmarty költeményre (pl. Gondolatok a könyvtárban-ra) is kiterjeszti. Ők ketten elfogadják a ciklikusságot (­ a körforgásos teóriát), amelyet Petőfi meg Vasvári Pál - számos más romantikussal együtt - határozottan elutasít ma­gától. (A költő lidércnyomásként viaskodik vele a Világosságot! lezárásában. Vasvári 93 Vörösmarty és Jókai

Next