Limes - Tudományos szemle, 18. évfolyam (Tatabánya, 2005)
2005 / 3. szám - Csokonai-évforduló - Lukács László: Csokonai a néphagyományban
Lukács László 78 Csokonai-évforduló Erre kövesse szagát: várja Kovácsi magát. 24 a Decembris Csokonai e versének első sorát a népi elbeszélő hagyományból merítette. Maga az anekdota a magyar nyelvterületen széles körben elterjedt, hiszen a történeti Magyarországon 53 Kovács-Kovácsi falunév található, de forrása nem lehet Csokonai verse, mivel az nyomtatásban először 1922-ben jelent meg (Zolnay 1977, 33; A. Molnár 1978, 115). Számos változata ismert a különböző Kovácsi nevű helységekben, Csokonai és Berzsenyi, Kölcsey, sőt Petőfi találkozásáról szólva. Közülük a somogyi Pusztakovácsihoz, Csokonai és Berzsenyi találkozásához kapcsolódót Hársházi István gyűjtötte Niklán (Somogy m.). Szántottak a zsellérek a Postaút melletti dűlőben, ami a kovácsi út mentén nyúlik le délre, egészen a Barca nyíreséig. Dani uraságnak ez volt az egyik legnagyobb tagban fekvő mezei birtoka. Ment a munka szorgalmasan, egymás után hasították az ekék a friss barázdákat. Dani uraság is jelen volt. Kint a dűlő végén az ispánjával beszélgette meg a mezőgazdasági teendőket, meg a világpolitikai helyzetet. A nagy beszédben észre sem vették, hogy egy felleghajtó köpenyes vándorember közelíti meg őket, csak akkor vették észre, mikor az idegen adjonistennel köszöntötte őket. Berzsenyi az elmaradhatatlan pipacsutora mellől szűrte ki a választ, hogy kigyelmednek is. Míg a vándor tovább folytatta a beszédet, e szavakkal: Hallja-e kend bácsi, Messze van Kovácsi? Erre aztán a pipázó Berzsenyi kivette a pipát is a szájából, annyira meglepték a verselő ember rímbe szedett szavai. Ő is verssel felelt vissza: Menjen az úr szaporán, Még ma eléri korán! Most a vándor lepődött meg, úgy hogy egypár pillanatig szóhoz sem jutott. Nem tudta elképzelni, hogy ki lehet az, aki az ő szavaira rímben feleljen vissza. Meg is kérdezte nyomban: kit tisztelhetek az úrban? A szerény válasz csak annyi volt, hogy én vagyok a Berzsenyi. A jövevény örömtől csillogó szemekkel ragadta meg a Berzsenyi kezét, majd így köszöntötte: “ Köszöntöm kigyelmedet, a nemes és nemzetes Berzsenyit, a magyar óda nagy mesterét. Berzsenyit meglepték a meleg üdvözlő szavak, alig talált rá választ, végül megkérdezte a hirtelen jött vendégtől: hát kigyelmed kicsoda? Én vagyok Csokonai Vitéz Mihály, a csurgói gimnázium napidíjas tanára, szólt a válasz. Berzsenyi már hallotta hírét Csokonainak, ezért nagyon megörült a véletlen találkozásnak. Meg is mondta neki, hogy régóta vágyott a személyes ismeretségre, és rögtön meghívta a házába. Csokonai el is fogadta a meghívást. Karöltve ballagtak végig a kicsi falu utcáján, be az udvarházba. Csokonai tehát nem ment el Kovácsiba, hanem két napi vendégeskedés után Marcali felé vette az útját. (Hársházi 1996, 62-63.) Olyan változata is előfordul az anekdotának, amelyben Csokonainak nem Bessenyei, hanem egy juhász válaszol versben. Debrecenben, 1974-ben Molnár Antalné így írta le a gyűjtő, A. Molnár Ferenc számára: Csokonai az apostolok lován menve, megszólított egy nyáját legeltető juhászt: Juhász bácsi, messze van még Kovácsi? Mire a juhász így felelt: Menjen az úr szaporán, még eléri jó korán. (A. Molnár 1978, 111.) Szabó Pál: Szülőföldem Biharország című