Limes - Tudományos szemle, 18. évfolyam (Tatabánya, 2005)

2005 / 3. szám - Csokonai-évforduló - Lukács László: Csokonai a néphagyományban

Lukács László 97 Csokonai-évforduló Hej csók, csókra csók, Kerüljenek a kancsók, így élem én le napjaim, Boromba töltve gondjaim, A bú nem jön rám, Ha töltve van kulacskám. Azt mondják a fagyos halál Előbb-utóbb reánk talál, Ej, haj, azt mondom, Halálra semmi gondom. Nem sírok én azért soha, Ha befed a sírom moha. Eb sír, hajadó, Elég ha sír a kancsó. (Kodály­ Gyulai 1952, 31, 76; Juhász 1977, 191.) Juhász Géza irodalmunk első tudatos népdalának nevezte ezt a verset, amelyben jól felismerhető a köztudatban élő Csokonai-arckép: a borissza, pipázgató, szerelmes bo­hém költő alakja (Juhász 1977, 190). A Népdalok és mondák I. kötetében is szerepel egy Csokonaival összefüggésbe hozott gúnydal, a Vén leány panasza (Erdélyi 1846,1, 295. számú dal). Ezt több mint száz év múltán Jászárokszálláson Kaszab Jánosné 91 éves asszony így vezette be: „... egy híres költő a vénlányokról írt egy történetet, el is dalolhatom, hogy danolt az a vénlány.” (Vargha 1955, 22.) Faragó Jánosné tanítónő jegyezte le: Jaj, haj immár megvénülök Senkitől sem melegülök. Jaj kínjaim nagyok. Mert vénleány vagyok. Már hatszor tízet, tudom, meghaladtam, Mégis az átkozott pártában maradtam. Nem eshettem kegyelmébe, senkinek se szerelmébe. Maradtam pártába’, az ebugattába! Akár csikós lenne, akár gulyás lenne, Csak engem, magamat feleségül venné. A hátamat hasogatná, bocskorszíjnak szabogatná! Férjre szert tehetnék, vénlyány ne lehetnék. (Faragó 1955, 74-75.) 4. Csokonai alakja nem csupán népünk elbeszélő hagyományában, hanem a tárgyal­kotó népművészetben is megjelenik. A debreceni Déri Múzeum gyűjteménye számos Csokonait ábrázoló tárgyat őriz. Közülük egy sárga mázas cserépkulacs (Lelt. sz.: V. 112/1933.) egyik oldalán a lantot tartó Csokonai Vitéz Mihály áll két szőlőtő között. Másik oldalán a felírás egy híres debreceni kocsmáros nevét őrzi az 1850-es évekből:

Next