Limes - Tudományos szemle, 21. évfolyam (Tatabánya, 2008)
2008 / 3. szám - Szemle - Hamberger Judit: A szlovákok és a magyarok meghasadt közös múltjáról és (jelenéről)
Limes alapú patriotizmus és a nyelvi alapú nacionalizmus összeütközését kíséri figyelemmel. A hungarus nemesség II. József nyelvi és egyéb rendeleteivel hadakozva, 1792- ben az iskolákban kötelezővé tette a magyar nyelv oktatását. A natio Hungarica nemzetfogalma itt változott meg. Demmel József kifejti, miért vált magyarrá a nemesség és az értelmiség (azért, mert ez a társadalmi előrelépés feltételévé vált). A szlovák köztudat ettől kezdve tartja számon az asszimilált szlovákokat, az „elfajzottakat”, a „renegátokat”. A hungarus patriotizmus bomlási folyamatának bemutatása kapcsán sor kerül a reformkor első évtizedének áttekintésére is. A szerző ennek során értelmezi azt is, hogy miért fordult olyan sok szlovák az 1861-es Memorandum ellen, amely pedig szlovák nemzeti igényeket fogalmazott meg a magyar politika és a bécsi udvar felé. (A Memorandumot ellenző szlovákok között sokan voltak, akik nevüket szlovákul írták alá.) A következő írás (szintén Demmel József tollából) Petőfi, Széchenyi és Kossuth magyarságával foglalkozik. Petőfi és Kossuth szlovák területről származtak, szlovák ősökkel, így a szlovák köztudat „elfajzottaknak” tartja őket. A szerző Petőfiről megállapítja, hogy felmenői evangélikus szlovákok voltak, de a kisgyermek Petőfi anyanyelve magyar volt, amibe szlovák szavakat is kevertek. Élete végéig megőrizte szlovák nyelvtudását. Miután a szerző felvázolja Petőfi magyarrá válásának folyamatát és okait, megállapítja: a magyar nemzettudatban a költő szlovák származása magától értetődő, viszont érzelmileg semleges tény. A magyarok Petőfi-képe nem hordozza magában azt a feszültséget, amit a szlovák embernek Petőfi kapcsán fel kell dolgoznia önmagában. A másik szlovák származású magyar „jakobinus”, Kossuth talán még Petőfinél is fájóbb lehet a szlovákoknak, hiszen Kossuth utasította vissza a szlovák nemzeti igényeket 1848-1849-ben. A turóci nemes a két kötődés közül a magyart választotta, ám családjában maradt olyan Kossuth, aki a szlovák nemzeti mozgalom mellett tette le voksát. A Kossuthok közül Lajos a szlovák nemzetet sem ismerte el, sőt, a szlovák nemzetébresztőket 1848-ban köröztette, és közülük néhányat börtönbe is záratott. A szerző azonban megjegyzi, hogy Kossuth később, a száműzetés időszakában, revideálta saját nézetét, és tervezetben kívánta rendezni a magyarországi nemzetiségekkel való viszonyt. Ezt a szlovák történetírás nem szokta vele kapcsolatban megemlíteni. Demmel József következő írása a szlovák-magyar viszony múltjának egyik fontos területét, a feszültség és szembenállás első igazi állomását, az 1848-as évet vizsgálja meg. Ezt azért teszi, mert a forradalom gyenge pontja végig a nemzetiségi kérdésben elfoglalt hivatalos magyar álláspont volt. írása elején a szerző felteszi a kérdést, hogy van-e külön szlovák és külön magyar negyvennyolc? A válaszadás során bemutat néhány szlovák életrajzot (Sámuel Ferjencík, Ján Palárik, Eugen Gerometta, Karol Holuby), amelyek arra intik az olvasót, hogy óvakodjon a sommás következtetések levonásától. A felvázolt életutak tragikusan végződtek; 1848-ban mindannyian eltérő eszközöket választottak nemzetük sorsának jobbra fordítása végett. A szerző azt a következtetést vonja le, hogy 1848- ban a két nemzeti mozgalomnak nem kellett volna szükségszerűen egymással szembefordulnia. Mégis polgárháború tört ki, és megfogalmazódott a szlovákok (és a többi nemzetiség) különválásának gondolata is. Ismét Demmel József következik a „Tót atyafiak” és „véresszájú pánszlávok” című írásával. Ebben azt tekinti át, hogyan viszonyult a magyar politika és közvélemény a szlovákokhoz, a szlovák nemzeti mozgalomhoz. Mint írja, két csoportra osztotta őket: az egyikbe a tót atyafiakat, a galamblelkű szlovákokat, a másikba pedig a 318 Szemle