Limes - Tudományos szemle, 25. évfolyam (Tatabánya, 2012)
2012 / 1. szám - Bödők Gergely: Előszó - Közép-Európa-tervek - Traşcă, Ottmar: Pax Germanica. Német tervek az erdélyi kérdés megoldására 1940–1944 között
Ottmar Trancu Közép-Európa-tervek sok, nem akarunk lemondani a Történelem által kijelölt helyünkről és szerepünkről és a román települések földrajzi helyzetéről.”23 A berlini román követségtől kapott figyelmeztetések, miszerint a német külügyminisztériumban a román-magyar ellentétet a Románia számára keleten nyújtandó területi „kártalanítással” megoldani kívánó tervek körvonalazódtak, Bukarestben nem maradtak következmények nélkül. A Romániában akkreditált német diplomatákkal a két ország közötti politikai és katonai együttműködésről, valamint Transznisztria kérdésének rendezéséről folytatott beszélgetéseikben a román hivatalosságok óvatos magatartást tanúsítottak. Az 1941. július 24-25-i megbeszélések során például Mihai Antonescu miniszterelnök-helyettes közölte Manfred von Killinger bukaresti német követtel, hogy Románia elvileg egyetért egy katonai megszálló rendszer létrehozásával Transznisztriában, de a román kormány csak akkor fogja kinyilvánítani a keleti területi követeléseivel kapcsolatos hivatalos álláspontját, amint megismeri az Ukrajna jövőbeli területi státusát illető német felfogást.24 következésképpen a román kormány a Hitler által 1941. augusztus 14-én felvetett, a Dnyeszter és a Dnyeper közötti terület biztonságát szavatoló feladat átvételét célzó javaslatára adott válaszában 25 visszautasította a Dnyeszteren túli bármely terület bekebelezését. Csak „a Dnyeszter és a Bug közötti terület igazgatására és gazdasági kiaknázására vonatkozó felelősséget” fogadta el, mivel „az ország és főleg Besszarábia területe teljes átalakításra, közigazgatási és gazdasági újjászervezésre szorul.”11" Ezt a visszautasítást azonban árnyalnunk kell. Annak ellenére, hogy Antonescu marsall -politikai okokból - határozottan ellenezte Transznisztria bekebelezését, legalábbis a háború végéig, egyes állásfoglalások arra utalnak, hogy győzelem esetén a román államhoz csatolták volna e tartományt, így például a Minisztertanács 1942. február 26-i ülésén az Államvezető a következőket állította Transznisztria jövőbeli státusáról: „Nem titok, hogy én nem vagyok hajlandó kiadni a kezemből azt, amit megszereztem. Transznisztria román tartomány lesz, románná tesszük és az összes idegent eltávolítjuk onnan. Ennek az egész súlyát én viszem majd a vállamon, hogy teljesítsem ezt az óhajt. Nekünk meg kell nyitnunk a teret a románok előtt, mert a románoknak nincs mit enni adni. Azért van tüdőbaj a falvakban, mert a népnek nincs kereseti lehetősége. Ezt a népet Transznisztriába fogom vinni, ahol odaadom neki a földet, amelyre szüksége van, akár 100 holdat is, ha meg tudja művelni. Ehhez találni fogok kellő számú gazdálkodót.”11 Amint azonban a marsall maga is aláhúzta az ülésen, a háború ideje alatt egy ilyen irányú nyilvános nyilatkozat megtétele kizárt dolog, pont azért, hogy ne veszélyeztessék Románia Észak-Erdélyt illető jogait. Következésképpen a román kormány az összes hivatalos nyilatkozatában félreérthetetlen módon Berlin értésére adta, hogy - Mihai Antonescu szavaival - semmilyen összefüggés nincs a román hadsereg Dnyeszteren túli hadműveletei, „a transznisztriai területnek a már említett politikai és gazdasági biztosíték céljából történt katonai megszállása és a románok Magyarországot érintő jogai között, amelyekről soha nem fog lemondani a román Nemzet. A szent jogok kárára nem lehet üzletelni. És semmi kártérítés [ne legyen — a ford.] a minket megillető jogok ellenében. Mindenesetre semmi nem tudja kimozdítani a román Nemzetet a Kárpátok térségéből és semmiféle Dnyeszteren túli kárpótlás nem ér fel az Erdély visszaszerzéséhez fűződő jogunkkal. ”28 A román kormány hajthatatlan ellenzése miatt Bukarest nem volt hajlandó feláldozni az Észak-Erdélyhez fűződő jogait Transznisztria bekebelezéséért cserében - a Harma- 48