Lobogó, 1959. július-december (1. évfolyam, 13-39. szám)
1959-10-28 / 30. szám
Mese és tanulság Nincsen színmű, film, nincsen irodalmi vagy képzőművészeti alkotás, amely eredeti tartalmán, mondanivalóján, erkölcsi tanulságán belül ne mondana, ne adna valamit, ne gyarapítana bennünket, ne ébresztene új gondolatokat és tanulságokat a nézőben. Minden színmű új és még újabb hasznos következtetésekre készteti a hazáját szerető és a haza védelmére mindig kész nézőt, akkor is, ha a hon védelme és az e gondolatkörrel kapcsolatos képzettársítások a színpadon kimondott szavakban esetleg nem hangzanak el. Ezt a gondolatot vetettük fel egyik legutóbbi számunkban, amikor a „12 dühös ember” és az „Ilyen nagy szerelem” mondanivalóját ebből a szempontból hasonlítottuk össze. Most is színházba visszük az olvasót, a Madách Színház „Csendháborító” előadására. Bővérű, mulatságos mese pereg előttünk a színpadon. Naszreddin hodzsának, a nép fiának kalandjai. A vidám hodzsa szemünk láttára szedi rá a gonosz bokharai uzsorást és a tőle kicsalt pénzzel megmenti az eladósodott szegény fazekast. Jól mulatunk, látván, hogy az uzsorás maga fizeti meg önmagának a szegény ember adósságát. Aztán a furfangos Naszreddin tudós képében furakszik be az emír udvarába, s pöffeszkedő, ostoba nagyurakat bolonddá téve, megmenti onnan szerelmét, a fazekas elrablott leányát. A dühöngő emír ártatlan szegény embereket akar kivégeztetni, de Naszreddin megmenti barátait, leleplezi magát. Zsákba kötik, hogy vízibe fojtsák, de a vidám tréfacsináló az utolsó pillanatban az uzsorást csalja a zsákba. Naszreddin helyett így a gonosz aggastyán pusztul el, a hodzsa pedig útrakel szerelmével, hogy más országban, más vidéken is segíthessen az elnyomott népen. Ülünk a nézőtéren, élvezzük a mesét és derülünk a huncut hodzsa igazságtevő csínyjein. De a mese ennél többet mond nekünk. Már címe is elgondolkoztat: Csendháborító. Valóban az volna? Nem! Ezernyi alakban ismerjük őt. Ő volt Ludas Matyi, ő volt Thyl Uelenspigel Csak az emír udvartartása nevezi annak. Naszreddin Hodzsa csak az elnyomatás és kizsákmányolás fojtott levegőjű, baljós csendjét háborítja. A nép, amelynek segít és amelynek szenvedéseiért bosszút áll — a szabadság harcosát látja benne. Vagy itt a másik gondolat: látjuk, hogy Naszreddin a dolgozók igazságáért küzd. A hazaszeretet eszméje az ő kalandjaiban a dolgozó nép szeretete és a dolgozó népért vívott önfeláldozó és leleményes küzdelem képében tárul elénk. A mesék hőse, mégis közel áll hozzánk, hiszen éppen azért lett mesehős, mert a nép hálás képzelete mindig mesehőssé nagyítja azokat, akik érte küzdenek és ő volt Robin Hood is. De jellemének gyémánt-szikrázását felismerjük megannyi valóságos hősünk életében is. Ságvári Endre, Schönherz Zoltán, Zalka Máté, a dolgozókért vívott küzdelem sokezer neves és névtelen hőse mind Naszreddin útját járta, a Hodzsa leleményével, bátorságával és önfeláldozásával vívta harcát a mindenkori emírek és uzsorások ellen. Naszreddint nem tudja elpusztítani az emír testőrsége. Naszreddin örök életű és legyőzhetetlen, mert örök életű és legyőzhetetlen a dolgozók szabadságeszméje és hazaszeretete, amely olyan példaképeket szül, mint a furfangos hodzsa, s mint azok a valóságban is élt és élő hősök, akik a dolgozó nép igazáért küzdöttek és küzdenek világszerte. K. Gy. Naszreddin hodzsa kiszabadítja a háremből szerelmesét (Zenthe Ferenc és Vasa Éva) November 4-től kezdve olvashatják kalandjaimat a Lobogóiban. Jigxit Joint —T.,—: Emberke élni Mettik Egyszer volt, hol nem volt, Óperencián innen és Óperencián túl, élt egy kis emberke. Ez az emberke igen dolgos és szorgalmas volt. De volt egy nagy hibája — a hiszékenysége. Sperencián innen és Óperencián túl, élt egy másik ember is. Ez a másik ember lusta, haszontalan volt. És volt még egy nagy hibája — a ravaszsága. Emberke szorgalmasan dolgozott. Házat épített, földet művelt. A Másik pedig egyre csak azon törte fejét — hogyan tudna munka nélkül megélni. Végül is ezt sütötte ki, majd az Emberke dolgozik helyette. S hogy tervét valóra váltsa, kőből kifaragott egy emberformájú valamit. Ezt a valamit aztán egy óvatlan pillanatban belopta az Emberke házába, mely egy Athén nevű városka mellett volt. — Ez az Istened! — mondta a kis emberkének. Az azonban nem tudta, mit jelent ez. S nem félt. A Másik erre hátulról jól fejbevágta szegénykét. S tettét az istennek tulajdonította. — Haragszik Zeus isten. Békítsd ki! Mutass be neki állat- és gyümölcs-áldozatokat! — kiabált az Emberkére. S a szegény Emberke ettől kezdve remegve szolgálta Zeust, a telhetetlen és mindig haragvó istent. A mesének azonban nincsen vége. Meszsze van még a „fuss el véle”. Mert még sok minden történik ám a mesehőssel. De azt nem mesélhetjük el. Egyszerűen azért, mert „Emberke” és a „Másik” csak most születik. Történetüket most írják, helyesebben rajzolják a Pannónia Filmstúdióban. A legilletékesebbtől — Bokor Péter forgatókönyvírótól, Emberke és a Másik egyik alkotójától — kérdeztük meg, mi lesz a mi kis emberkénkkel? És persze azt is, mi lesz a mese vége? — Annyit mondhatok — Emberkénk történetét tovább követjük. Századokat lépdel át, és mindig találkozik a Másikkal, aki egyszer inkvizítor, másszor gyáros, aztán hadvezér képében mindig rászedi a mi kis Emberkénket... Mindig? Ilyen szomorú a mese vége? „Ne félj.” Ezzel a címmel mutatják be majd a jövő év elején filmszínházaink. K. Gy. Ime: Emberke és a gonosz Misik, ahogyan Dargay Attila, a készülőím rendezője és tervezője a Lobogó olvasói számára megrajzolta. /A szerkesztőség postájából Tölgyesi László, Budapest. Rádiótávírász csak az érettségi letétele után lehet. Németh Zoltán, Hahót. A kért lapot elküldtük. A felszereléshez — amelyet bevonuláskor magával kell vinnie — tartozik egy-egy ruhakefe, fényesítő kefe, sárkefe, bekenő kefe, fogkefe, fogkefe-tartó, borotválkozó készlet és zsebtükör. Táskát, bőröndöt nem kell magával vinni. A civilruha csomagolásáról és hazaszállításáról alakulata fog gondoskodni. 15