Lobogó, 1965. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1965-05-26 / 21. szám

SPORTKOMMENTÁR Forogjon szőnyegen­ a cselgáncs-sport Ritka érdekességű sportlátványosságban volt részük azoknak az érdeklődőknek, akik legutóbb ellátogattak a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem aulájába, ahol három szőnyegen egyszerre vívták a cselgáncs Magyar Nép­köztársasági Kupa küzdelmeit. A másfélnapos verseny során úgyszólván per­cek sem teltek el szép akciók, izgalmas mozzanatok nélkül, hiszen a párhu­zamosan folyó mérkőzések egyike mindig tartogatott valamilyen érdekes for­dulatot. Tizenhárom esztendővel ezelőtt, 1952-ben alakult meg a Magyar Cselgáncs Szövetség, amely ma már az országban harminchét egyesületi szakosz­tály és közel két és fél ezer minősített versenyző sportolását irányítja. Nem nagy szám ez, ha a különféle népszerű sportágak elterjedtségével ha­sonlítjuk össze, de ha az évről évre emelkedő érdeklődés tényeit tekintjük, megállapíthatjuk, hogy a cselgáncs egyike a jövő sportjainak! Az MNK lezajlott küzdelemsorozata a szakembereket a versenyzőket és a kö­zönséget egyaránt megörvendeztette magas színvonalával, s olyan reményt keltett, hogy a magyar cselgáncsozók is érnek majd el a jövőben — a na­gyobb nemzetközi viadalokon is — kiemelkedő eredményeket. Ezt a feltevést ma már tényekkel bizonyíthatják a sportág szerelmesei, hiszen az április 4-i, a felszabadulás tiszteletére rendezett budapesti nemzetközi ver­seny, s az utána következett madridi Európa-bajnokság — amelyen a 21 európai tagország sorából csak Magyarország versenyzői hiányoztak — össze­hasonlítási lehetőséget nyújt. A Budapesten tréfásan „judo-halinak” is elnevezett jégszínház szőnyegein le­zajlott küzdelemsorozat hozott például egy igen érdekes magyar győzelmet. Nagy Lajos, a kecskemétiek nagyon tehetséges ifjúsági versenyzője a 70 kilo­grammos kategóriában legyőzte a nagy rutinnal rendelkező szovjet Ruspichot. Kevesen gondolták volna a győzelem utáni percekben, hogy ez a vidéki fiatal­ember a néhány hét múlva sorra kerülő Európa-bajnokság egyik aranyérme­sét ütötte el a továbbjutás lehetőségétől. A „visszapillantó tükör” nagyon kedvező és szép sikerre tekinthet — az ilyen összehasonlítás jegyében — a 63 kg-os súlyúak versenyére is, mert hiszen a tatabányai Faragó Benjámin azt a lengyel Jaremcakot győzte le Budapesten, aki Madridban súlycsoport­jában felállhatott a bronzérmesek dobogójára. Érdemes felfigyelni tehát arra, hogy ebben a sportban is rohamos a fejlődés, s a szakvezetés mindent elkövet, hogy a legjobb edzési és versenyzési mód­szereket tegye közkinccsé a sportolók körében. Nemrégiben a szövetség a bu­dapesti japán nagykövetségtől megkapta a judo egyik legjobb szakfilmjét, amely a japán eredetű sport legjobbjainak munkáját mutatja be a lehető legnagyobb módszerességgel. A Testnevelési Főiskola tornacsarnokában több alkalommal levetített szakfilmnek nagy volt a sikere, s hatása, ahogy ezt a filmbemutatóval egybekötött gyakorlati foglalkozás is bizonyította. A cselgáncs nem tartozik a költséges sportok sorába. Az „alapbefektetést” a szőnyeg megvásárlása jelenti, a cselgáncsöltözék, a „judogi” megvásárlása 200—280 forintos egyszeri megterhelést ró a sportolókra. A sport egyébként, amely önvédelmi szempontból szinte felmérhetetlen jelentőségű, ügyességben, állóképességben, rugalmasságban, szívósságban, erőben és helyzetfelismerési készségben nagyon sokat követel a versenyzőktől. E követelmények alapján erős, izmos, bátor és tettrekész fiatalok nevelődnek a cselgáncs-sport szőnye­gein, amelyek nem jelentenek ma már „zárt területet” a nők számára sem, akik a szövetség edzésein ismerkednek e sporttal. Nemrégiben Lausanne-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a nemzetközi sportszövetségek vezetői tárgyaltak arról, hogy — két másik sportág mellett — a cselgáncsot Tokió után a mexikói olimpia műsorára is felveszik. Az olimpia vonzóereje, a cselgáncs erős, ügyes, bátor embereket fejlesztő ha­tása mind, mind azt diktálja, hogy a magyar sportélet vezetői, az egyesületek irányítói forduljanak nagyobb figyelemmel e szép és izgalmas küzdő­sportág felé, amelynek szinte ma is élő első szabályait az 1880-as években fektette le Jigoro Kano japán professzor, a judo tokiói Kodokan egyetemének alapítója... MAROS LÁSZLÓ HOPPE LÁSZLÓ - REJTŐ LÁSZLÓ Bajnokság tartalékból FURCSA EGY BAJNOK­SÁG volt ez az 1962/63-as! Vajon előfordult-e valaha, hogy egy csapat, amely öt fordulón át nyeretlen és utolsó helyeken kuksol, majd nagy nehezen tize­dik ... nyolcadik... és a félidőre végre keserves ha­todik — megnyerje (hat pont előnnyel!) a bajnok­ságot? Ezt tette ez évben a Ferencváros. Azt is eláruljuk, amit nagyon kevesen tudnak: a tömeges pontvesztés nyo­mán már az edzőt is ki­kezdték! Mégpedig nem is a vezetőség (mint ahogy másutt szokás...), még csak nem is a szurkolók (vidéken kedvelt mód), ha­nem a csapaton belül! Bi­zony lázadozni kezdtek Mészáros ellen, s nem sok hiányzott ahhoz, hogy ki­törjön az edzőválság. — Tehetek én róla? — mondogatta halkan, a ma­ga csendes módján Mészá­ros „Dodó”. — Nincs két mérkőzés, amelyre azonos összeállításban tudnám ki­állítani a csapatot! Üldöz a balszerencse, rengeteg a sérülés... — No, de mintha akadt volna néhány melléfogás, téves megítélés is ... Lehet ez a derék Ormai fiú egy Ferencváros pillére, kul­lancsa, középhátvédje?! Egy Bukovi, egy Sárosi, egy Kispéter, egy Mátrai után — Ormai?! — Mindent megpróbál­tunk... Ez is hiba? Nem, nem hiba! Különö­sen akkor nem, ha a kísér­letezgetések végül is sikert hoznak. A Ferencváros már a harmadik mérkőzésén a 16. játékosát szerepeltette, októberi első mérkőzésén már a 191-et, s végül 23 já­tékos mondhatta, hogy tag­ja volt a bajnokcsapatnak! S a már-már fenyegető ed­zőválságból kiváltságos jo­gokkal felruházottan és teljes elismeréssel került ki Mészáros mester. EZT A BAJNOKSÁGOT, a nagy sikert két tényke­désének köszönhette. Az egyik: ritka alapos téli és átmeneti, alapozó edzésének! A Fradi ezen a télen nem ment kalandos túrákra, hanem egyrészt kipihente a siralmas ősz fáradságait, másrészt a legkorszerűbb elvek elő­­harcosaként olyan alaposan felkészült a tavaszra, mint még soha! A másik: bátor, sőt vak­merő (majd­hogy­nem két­ségbeesett) kísérleteinek. Persze kimeríthetetlen tar­talékgárda állt az edző ren­delkezésére, amelyhez bát­ran nyúlhatott! Nem hiába nyerte a Ferencváros évek óta tömegestől a „kis­baj­­nokságokat”. Tartalékbaj­nokságot, vagy ifjúságit, esetleg úttörőt, sőt akár öreglegény bajnokságokat is. Olyan széles kör, olyan igazi tömeg vette körül az edzőt, s ezekkel olyan ala­posan, szakszerűen foglal­koztak segítőtársai, hogy a tömeges pótlásnak sem le­hetett semmi akadálya. Nem hiába szállít ifjúsági válogatottakat a Fradi a mindenkori UEFA-torna csapatokba, az ifjúsági Európa-bajnokság küzdel­meibe! Nem hiába nyerte meg ez évben például az olaszok alapította népszerű ifjúsági egyesületi díjat, a Calligaris Kupát! A Fe­rencvárosban szóhoz jutott játékosok persze nem csak tehetséges fiatalok voltak! Szerepeltek benne 16 éve­sek (Varga, Németh) épp úgy, mint 31 évesek (Vile­­zsál)! Íme, kik játszottak és hányszor: 26-szor: Fenyvesi, Mátrai, Novák. 24-szer: Orosz, Rá­kosi. 22-szer: Vilezsál. 21- szer: Albert. 16-szor: Dal­noki. 15-ször: Kökény. 14- szer: Kocsis György. 13- szor: Aczél. 11-szer: Havasi és Varga. 8-szor: Fenyvesi II. 7-szer: Ormai. 5-ször: Géczi, Száger és Fried­­manszky. 3-szor: Horváth. 1-szer: Rátkai, Szántai, Szé­les és Németh. A JÓ MEGALAPOZÁ­SON FELÜL, tehát a ki­meríthetetlen tartalékanyag hozta meg a bajnokságot a Ferencvárosnak ebben az évben. Van ez olyan dicső­ség, mint azoké a csapato­ké, amelyeknek a bajnok­ságot világsztárok szerzik meg, olykor csak „félkéz­zel” készülve fel, nem is egyszer a sportszerűséget is félrerúgva — bízva tehet­ségük átütő erejében! Persze azért jó, kitűnő, — a kimeríthetetlen 1962-63 Boldog pillanat! Albert veszi át a bajnokcsapatnak kijáró virágcsokrot a kis úttörő­lánytól

Next