Lobogó, 1965. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1965-07-07 / 27. szám
Algériában „forradalmi •* bizottság” vette át a hatalmat. Megbuktatták és ismeretlen helyre szállították Ben Bella elnököt. A „forradalmi bizottság” megjelölés azonban valójában az algériai hadsereg vezetését takarja. Bumedien ezredes, a hadsereg parancsnoka egyben a forradalmi bizottság vezetője is. A hatalomátvétel után eltelt két hétben a forradalmi bizottság legfőbb gondja a helyzet konszolidálása és a kedélyek csitítása volt Jelenleg katonapolitikai szempontból az egyetlen lehetséges feladat Bumedien ezredes, a vezérkar és a hadsereg katonai portréjának megrajzolása. Ebből ugyanis a jövőre nézve is le lehet vonni bizonyos következtetéseket, s ez jelenti minden más fejlődés kiindulópontját. Hadsereg és állami egység Mindenekelőtt, azt kell hangsúlyozni, hogy Bumedien ezredes a „politizáló katona” tipikus megszemélyesítője és mint ilyen, egy „politikai hadsereg” élén cillott. Bumedien katonai pályafutása voltaképpen akkor kezdődött, amikor hatéves forradalmi- és partizántevékenység után, a tunéziai területen szerveződő reguláris felszabadító hadsereg parancsnoka lett. Meurice francia hadügyminiszter, majd Sálán és Challet tábornokok a tunéziai határon villamossággal telített drótakadályok egész rendszerét hozták létre, amelyet igen nagy és erős francia egységek ellenőriztek. Ez azt jelentette, hogy a mintegy 40 ezer főnyi, viszonylag jól felszerelt reguláris algériai hadsereg nem vett részt az Algéria területén lezajló tényleges hadicselekményekben, melyeket az egyes körzetek (vilayák) nagyhatalmú parancsnokainak vezetése alatt a helyi partizáncsoportok vívtak meg. 1960 és 1962 között a katonai kiképzés mellett a Bumedien vezetése alatt álló úgynevezett „külső hadsereg” igen intenzív politikai kiképzést kapott. A hadsereg természetesen elsöprő többségében parasztfiúkból állott, a Bumedien ezredes és tisztjei az iszlám vallásos hagyományok, s a hagyományokkal meglehetősen tisztázatlanul ötvözött forradalmi eszmék tiszteletével töltötték meg a hadsereg katonáit. Hatalmi szempontból Bumedien és körének mindmáig az az alapvető álláspontja, hogy algériai körülmények között az ilyen „iszlám forradalmi” szellemben nevelt hadsereg az egyetlen homogén és valóságos erő, amely az óriási gazdasági és politikai nehézségekkel küzdő országot összetarthatja és vezetheti. Az 1962-es eviani egyezmény megkötése utáni szakaszban Bumedien és a hadsereg kétségtelenül pozitív szerepet töltött be annyiban, hogy megjelenése megakadályozta az ország több részre szakadását. A vilayák helyi katonai vezetése a felszabadító háború során annyira önálló volt, hogy egy-egy vilaya parancsnoka és annak vezérkara jóformán önálló katonai kormányzatot képviselt. Ben Bella volt az a politikus, aki ebben a tartományi katonai szervezetben meglátta a független ország bomlásának veszélyét. Bumedien és a hadsereg volt Ben Bella tényleges hatalmi bázisa, a katonai szakadás, az úgynevezett „vilaya-szellem” ellen vívott küzdelemben. Ez a szál végigvonult a felszabadult Algéria egész történetén. Így például Bumedien „külső hadserege” verte le a Ben Bella-féle egységpolitikával szembenálló „IV. vilaya” (Algír és környéke) ellenállását, közvetlenül az eviani megegyezés után, 1962 nyarán és kora őszén. Hasonlóképpen Bumedien központi hadserege támogatta Ben Bellát az 1963 áprilisa és szeptembere között lezajlott küzdelemben, amelyet az elnök korábbi politikai szövetségesei, Khider, Budiaf és Ai Ahmed ellen vívott. Körülbelül 1963 nyara jelentette a fordulatot. Ez volt az az időpont, amikor Bumedien és a hadsereg túlnőtt a „hatalmi bázis” szerepén. Ettől kezdve Bumedien és a vezérkar a maguk katonai-politikai eszméinek nevében, mint független politikai erő léptek fel. Ennek a fellépésnek legközvetlenebb jele volt, hogy Bumedient miniszterelnökhelyettessé nevezték ki, s hogy számos tiszt miniszteri tárcát kapott a kormányban (például Buteflike külügy-, és Medeghin belügyminiszter). A milicista-vita 1963 őszétől kezdve, a Bumedien vezette hadsereg már nem egyszerűen a központi hatalom fegyveres bázisának számított , hanem olyan független erőnek, amely a párttá szervezett FIM (Nemzeti Felszabadítási Front) irányítását a gyakorlatban nem fogadta el és a hadsereg számára követelte az országban a politikai vezető szerepet. Ezt a különállást jelezte, hogy 1964-ben, az FLN kongresszusán, a katona küldöttek egyenruhában, zárt alakulatban vonultak fel és még a padsorokban is feltűnően elkülönültek a „civil” küldöttektől! A kongresszus után robbant ki az első, még nem egészen nyílt konfliktus a két politikai koncepció között. A kiindulópont az volt, hogy Ben Bella a hadsereg hatalomátvételétől tartva, létre akarta hozni a szegényparasztság egy részének felfegyverzésével az úgynevezett „népi milíciák” rendszerét. Az FLN tanácsülésén Bumedien és a környezetéhez tartozó Medeghin hevesen ellenezték ezt a tervet. Ben Bella azonban akkor még többséget kapott. Medeghint lemondatták és formai határozatot hoztak a milíciák megteremtésére. A katonai erőviszonyok azonban az országon belül olyanok voltak, hogy Bumedient Ben Bella már nem tudta elmozdítani, s a milíciákról szóló határozat formaság maradt, a gyakorlatban nem valósult meg. Kísérletek a hadsereg megosztására Amennyire a katonai hatalomátvétel részletei ismeretessé váltak — Ben Bella, Bumedien és az úgynevezett „katonai miniszterek” kiszorítására a milícia hiánya miatt magában a hadseregben keresett támogatókat. Elsősorban két csoportra próbált támaszkodni. Az egyik az úgynevezett „nemzetbiztonsági csapatok” voltak. Ezeknek a megszervezésében Ben Bella közvetlenül is szerepet vállalt és bizalmával tüntette ki vezetőjüket, Drais őrnagyot. Másik vélt támaszpontja Tahar Zbiri vezérkari főnök volt. Zbiri még 1962-ben, a vilayok és a Bumedien vezette „külső hadsereg” küzdelme idején a IV. algiri Maya egyik vezető tisztje volt és csak a harcok egy későbbi szakaszában csatlakozott Bumedienhez. Ezt a régi konfliktust vélte kihasználni Ben Bella, amikor Bumedien elleni küzdelmében a vezérkari főnök támogatását kereste. Az események azt mutatták, hogy a milíciák — tehát a hadseregtől független parancsnokság alatt álló felfegyverzett egységek — hiánya végzetesnek bizonyult. Az összes rendelkezésre álló források úgy tudják, hogy a Ben Bellát letartóztató öt katonatiszt között ott volt Tahar Zbiri vezérkari főnök és Draia őrnagy, a nemzetvédelmi csapatok parancsnoka is — tehát éppen azok, akiket az elnök a maga támogatóinak tekintett a Bumedien és közvetlen környezete ellen vívott hatalmi harcban. Az események menete mindenesetre arról tanúskodik, hogy a Bumedien által vezetett, sajátos „iszlám forradalmi” ideológiával telített hadsereg bizonyult az egyetlen valóban ütőképes, feszesen szervezett katonai és politikai erőnek Algériában. Csak a „forradalmibizottság”, személyesen Bumedien cselekedetei alapján lehet majd a jövőben megítélni, hogy ezt az általuk vezetett erőt olyan politika szolgálatába állítják-e, amely megfelel az imperializmus és gyarmatosítás ellen vívott harc politikai és katonai érdekeinek. KATONAI FORDULAT ALGÉRIÁBAN Gazdasági nehézségek. Politikai gondok. Ben Bella nem tudott csodát művelni. De az emberek szerették. Éljen Ben Bella írta valaki az épület falára. „Mi vár rád Algéria?" töpreng egy cipőtisztító, fásultan üti, hogy fényképezzék. A plakátok még az afro-ázsiai népek értekezletét hirdetik ... de Ahmed Laid, az előkészítő bizottság algíri elnöke tudta már a később ténnyé tett tervet. Afrika és Ázsia államfői nem ülnek össze politikailag homályos, s az algíri nép akaratával nem számoló katonai csoportosulás „védelme” alatt Magyari Pál ezredes, katonai kommentátora írja.