Lobogó, 1965. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1965-07-07 / 27. szám

A­lgériában „forradalmi •* bizottság” vette át a hatalmat. Megbuktatták és ismeretlen helyre szállítot­ták Ben Bella elnököt. A „forradalmi bizottság” meg­jelölés azonban valójában az algériai hadsereg veze­tését takarja. Bumedien ez­redes, a hadsereg parancs­noka egyben a forradalmi bizottság vezetője is. A hatalomátvétel után eltelt két hétben a forra­dalmi bizottság legfőbb gondja a helyzet konszoli­dálása és a kedélyek csití­­tása volt Jelenleg katonapolitikai szempontból az egyetlen lehetséges feladat Bume­dien ezredes, a vezérkar és a hadsereg katonai portré­jának megrajzolása. Ebből ugyanis a jövőre nézve is le lehet vonni bizonyos kö­vetkeztetéseket, s ez jelenti minden más fejlődés kiin­dulópontját. Hadsereg és állami egység Mindenekelőtt, azt kell hangsúlyozni, hogy Bume­dien ezredes a „politizáló katona” tipikus megszemé­lyesítője és mint ilyen, egy „politikai hadsereg” élén cillott. Bumedien katonai pályafutása voltaképpen akkor kezdődött, amikor hatéves forradalmi- és par­tizántevékenység után, a tunéziai területen szervező­dő reguláris felszabadító hadsereg parancsnoka lett. Meurice francia hadügymi­niszter, majd Sálán és Challet tábornokok a tuné­ziai határon villamossággal telített drótakadályok egész rendszerét hozták létre, amelyet­ igen nagy és erős francia egységek ellenőriz­tek. Ez azt jelentette, hogy a mintegy 40 ezer főnyi, vi­szonylag jól felszerelt re­guláris algériai hadsereg nem vett részt az Algéria területén lezajló tényleges hadicselekményekben, me­lyeket az egyes körzetek (vilayák) nagyhatalmú pa­rancsnokainak vezetése alatt a helyi partizáncso­portok vívtak meg. 1960 és 1962 között a katonai ki­képzés mellett a Bumedien vezetése alatt álló úgyne­vezett „külső hadsereg” igen intenzív politikai ki­képzést kapott. A hadsereg természetesen elsöprő több­ségében parasztfiúkból ál­lott, a Bumedien ezredes és tisztjei az iszlám vallásos hagyományok, s a hagyo­mányokkal meglehetősen tisztázatlanul ötvözött for­radalmi eszmék tiszteleté­vel töltötték meg a hadse­reg katonáit. Hatalmi szem­pontból Bumedien és köré­nek mindmáig az az alap­­vető álláspontja, hogy al­gériai körülmények között az ilyen „iszlám­ forradal­mi” szellemben nevelt had­sereg az egyetlen homogén és valóságos erő, amely az óriási gazdasági és politi­kai nehézségekkel küzdő országot összetarthatja és vezetheti. Az 1962-es eviani egyez­mény megkötése utáni sza­kaszban Bumedien és a hadsereg kétségtelenül po­zitív szerepet töltött be annyiban, hogy megjelené­se megakadályozta az or­szág több részre szakadá­sát. A vilayák helyi kato­nai vezetése a felszabadító háború során annyira ön­álló volt, hogy egy-egy vilaya parancsnoka és an­nak vezérkara jóformán önálló katonai kormányza­tot képviselt. Ben Bella volt az a politikus, aki eb­ben a tartományi katonai szervezetben meglátta a független ország bomlásá­nak veszélyét. Bumedien és a hadsereg volt Ben Bella tényleges hatalmi bázisa, a katonai szakadás, az úgy­nevezett „vilaya-szellem” ellen vívott küzdelemben. Ez a szál végigvonult a fel­szabadult Algéria egész történetén. Így például Bu­medien „külső hadserege” verte le a Ben Bella-féle egységpolitikával szemben­álló „IV. vilaya” (Algír és környéke) ellenállását, köz­vetlenül az eviani meg­egyezés után, 1962 nyarán és kora őszén. Hasonlókép­pen Bumedien központi hadserege támogatta Ben Bellát az 1963 áprilisa és szeptembere között lezaj­lott küzdelemben, amelyet az elnök korábbi politikai szövetségesei, Khider, Bu­­diaf és Ai­ Ahmed ellen vívott. Körülbelül 1963 nyara jelentette a fordulatot. Ez volt az az időpont, amikor Bumedien és a hadsereg túlnőtt a „hatalmi bázis” szerepén. Ettől kezdve Bu­medien és a vezérkar a maguk katonai-politikai eszméinek nevében, mint független politikai erő lép­tek fel. Ennek a fellépés­nek legközvetlenebb jele volt, hogy Bumedient mi­niszterelnökhelyettessé ne­vezték ki, s hogy számos tiszt miniszteri tárcát ka­pott a kormányban (pél­dául Buteflike külügy-, és Medeghin belügyminiszter). A milicista-vita 1963 őszétől kezdve, a Bu­medien vezette hadsereg már nem egyszerűen a köz­ponti hatalom fegyveres bázisának számított , ha­nem olyan független erő­nek, amely a párttá szer­vezett FIM (Nemzeti Fel­­szabadítási Front) irányítá­sát a gyakorlatban nem fo­gadta el és a hadsereg szá­mára követelte az ország­ban a politikai vezető sze­repet. Ezt a különállást je­lezte, hogy 1964-ben, az FLN kongresszusán, a ka­tona­ küldöttek egyenruhá­ban, zárt alakulatban vo­nultak fel és még a padso­rokban is feltűnően elkülö­nültek a „civil” küldöttek­től! A kongresszus után robbant ki az első, még nem egészen nyílt konflik­tus a két politikai koncep­ció között. A kiindulópont az volt, hogy Ben Bella a hadsereg hatalomátvételé­től tartva, létre akarta hoz­ni a szegényparasztság egy részének felfegyverzésével az úgynevezett „népi milí­ciák” rendszerét. Az FLN tanácsülésén Bumedien és a környezetéhez tartozó Medeghin hevesen ellenez­ték ezt a tervet. Ben Bella azonban akkor még többsé­get kap­ott. Medeghint le­mondatták és formai hatá­rozatot hoztak a milíciák megteremtésére. A katonai erőviszonyok azonban az országon belül olyanok vol­tak, hogy Bumedient Ben Bella már nem tudta el­mozdítani, s a milíciákról szóló határozat formaság maradt, a gyakorlatban nem valósult meg. Kísérletek a hadsereg megosztására Amennyire a katonai ha­talomátvétel részletei isme­retessé váltak — Ben Bel­la, Bumedien és az úgyne­vezett „katonai miniszte­rek” kiszorítására a milícia hiánya miatt magában a hadseregben keresett támo­gatókat. Elsősorban két cso­portra próbált támaszkod­ni. Az egyik az úgynevezett „nemzetbiztonsági csapa­tok” voltak. Ezeknek a megszervezésében Ben Bel­la közvetlenül is szerepet vállalt és bizalmával tün­tette ki vezetőjüket, Drais őrnagyot. Másik vélt tá­maszpontja Tahar Zbiri vezérkari főnök volt. Zbiri még 1962-ben, a vilayok és a Bumedien­ vezette „külső hadsereg” küzdelme idején a IV. algiri Maya egyik vezető tisztje volt és csak a harcok egy későbbi szaka­szában csatlakozott Bume­­dienhez. Ezt a régi konflik­tust vélte kihasználni Ben Bella, amikor Bumedien elleni küzdelmében a ve­zérkari főnök támogatását kereste. Az események azt mutat­ták, hogy a milíciák — tehát a hadseregtől függet­len parancsnokság alatt ál­ló felfegyverzett egységek — hiánya végzetesnek bi­zonyult. Az összes rendel­kezésre álló források úgy tudják, hogy a Ben Bellát letartóztató öt katonatiszt között ott volt Tahar Zbiri vezérkari főnök és Draia őrnagy, a nemzetvédelmi csapatok parancsnoka is — tehát éppen azok, akiket az elnök a maga támogatói­nak tekintett a Bumedien és közvetlen környezete el­len vívott hatalmi harcban. Az események menete mindenesetre arról tanús­kodik, hogy a Bumedien által vezetett, sajátos „isz­lám­ forradalmi” ideológiá­val telített hadsereg bizo­nyult az egyetlen valóban ütőkép­es, feszesen szerve­zett katonai és politikai erőnek Algériában. Csak a „forradalmi­­bizottság”, sze­mélyesen Bumedien csele­kedetei alapján lehet majd a jövőben megítélni, hogy ezt az általuk vezetett erőt olyan politika szolgálatába állítják-e, amely megfelel az imperializmus és gyar­matosítás ellen vívott harc politikai és katonai érde­keinek. KATONAI FORDULAT ALGÉRIÁBAN Gazdasági nehézségek. Politi­kai gondok. Ben Bella nem tu­dott csodát művelni. De az emberek szerették. Éljen Ben Bella írta valaki az épület fa­lára. „Mi vár rád Algéria?" töpreng egy cipőtisztító, fásul­tan üti, hogy fényképezzék. A plakátok még az afro-ázsiai népek értekezletét hir­detik ... de Ahmed Laid, az előkészítő bizottság algíri elnöke tudta már a később ténnyé tett tervet. Afrika és Ázsia államfői nem ülnek össze politikailag homályos, s az algíri nép akaratával nem számoló katonai cso­portosulás „védelme” alatt Magyari Pál ezredes, katonai kommentátora írja.

Next