Lobogó, 1968. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1968-05-22 / 21. szám
— Nekünk egyik fontos bevételi forrásunk a garázsépítés. A gépkocsikzóna évről évre nő, s elhelyezésük gondot okoz. Ezért évente többször szervezünk garázsépítési akciót. Mi megszerezzük az engedélyt, az építőanyagot, a jelentkezők befizetnek hétezer koronát és vállalnak 200 óra társadalmi munkát — mondja az elnök, s később el is vezet bennünket egy építkezéshez, ahol éppen elkészült egy kilencven kocsi tárolására alkalmas garázs. Ezenkívül még egy negyven és egy kétszáz kocsis garázs is épül. Mindez bizonyítja azt a helyes feltételezést, hogy akinek volt ötvenezer koronája gépkocsira, annak jut még hétezer garázsra is. Ami haszon adódik a garázsépítkezésből, szintén beruházásra használják fel. Az épület udvarán hosszú, alacsony épület húzódik, ide is belátogatunk. Valamikor régen kuglipálya volt, átalakították lőtérré. Az idén ezt lebontják, a földszintre garázst építenek, s föléje kerül a fedett lőpálya. Természetesen központi fűtése lesz, s mellette megfelelő öltöző és raktárhelyiség. * * * Doubravka városnegyed kvazarmistái között nincsenek válogatott sportolók, kiemelkedő egyéniségek. Technikával, sporttal ismerkedő egyszerű emberek, akár a városrész, ahol élnek. Szikla utcai otthonukat maguk varázsolták újjá, modernné, s a maguk erejéből kívánnak tovább lépni is. Méltóan a munkásmozgalom hőseihez, akik valamikor e házban tevékenykedtek. P. R. Egyenként indulnak a motorosok, az évről évre megrendezésre kerülő túraversenyen Ment minden, mint a karikacsapás. Arra nagyon ügyeltem, hogy kétszer ugyanazzal a személlyel rövid időn belül ne kerüljek kapcsolatba. Néhány hét után motort is vettem, szépen kiglancoltattam. Úgy döntöttem, bekapcsolom az üzletbe B. Henrikéket is. Sacker is erősködött, gyorsabban kell átváltanunk a pénzt, és ha megszedtük magunkat, vegyi át Romániába, ő ott is elrejtett néhány láda valutát, ha tevékenységünket ott is befejeztük, irány a Nyugat. Tehát felkerestem B. Henrikéket. Évek óta nem láttak, azt mondtam. Nyugatról jövök, van pénzem dégivel, csak a bank nem hajlandó beváltani. Henrik és a szülei vállalkoztak rá, hogy segítségemre lesznek, és „addig is” adtak néhány száz forintot. Henrik, mondván, hogy apróra is szükségem lehet, néhány kétforintost is a zsebembe csúsztatott. Késő délelőtt bementem Pestre, és a Keleti mellett valamit harapni akartam. Betértem a Fehér Ökörbe, és vagdalthúst, zsemlét, egy fröccsöt kértem. A pénztáros bedobta a pénzt a többi közé. Jó fülem van, hallottam, hogy nem csendül úgy, mint a többi. De akkor már belém is karolt egy rendőr. Persze, én azonnal tudtam, hogy rendőr az illető, noha civil ruhát viselt. Nem akartam visszamenni a pulthoz, a zsebemből elővettem egy marék aprót, és a tenyerébe öntöttem. Akkor már nem volt menekülés. Kivezetett a kocsmából, kérdezte, honnan vettem a hamis kétforintosokat. Csak az járt az eszemben, ha ez engem előállít, nálam a sok font, lebukom egy pillanat alatt. — Nem kaphattam másoktól, — csak M.-s barátomtól, ha kell megadom a címét. De sietni kell — közöltem vele, — mert ha feljön Pestre, többé nem lehet elkapni. A nyomozó akkor azt mondta, ha ilyen sürgős az ügy, vonatra ülünk, és lerohanunk a barátomhoz. Gondoltam, leszakadok tőle, és azt válaszoltam, nem ülhetek vonatra, mert akkor nem tudok a motorommal mit csinálni. A nyomozó nagyon kapott a motorlehetőségem. Ráálltam, leviszem, gondoltam, csak lesz az úton valami. Nem lett. Pedig én mindent megpróbáltam, de követett, csak úgy ragadt reám. Egyre jobban féltem. Elindultunk M. felé, de előbb felvettük Sackert is, mert tudtam, hogy az ő segítsége nélkül nem tudom a dolgot megoldani. Először mi ketten bejöttünk az én házamba, Lacker pedig vállalkozott arra, hogy felderíti a terepet ő is tudta, amit én, hogy az egyik szomszéd beteg feleségével Pesten van, az asszonyt operálják, nem kell attól tartanunk, hogy megzavar bennünket. Egy idő után a nyomozó idegeskedni kezdett, nem jelentette Pesten, hogy lejön, még baja lehet belőle. Akkor, már én tartóztattam, mert senkinek nem volt szabad tudnia, hogy velünk és itt van. Végül annyira erősködött, hogy menjünk Sacker után, hogy magam is úgy gondoltam, jöjjön, aminek jönnie kell. Elmentünk a házhoz, zárva a kapu, az ablakon át bezörgettem. Nagynehezen nyílt az ablak, Sacker meg nyújtotta a kulcsot a nyomozónak egy piszkavason akasztva. Lenéztem, látom a lábunk alatt egy nagy rozsdás vaslemez. Hallom, püffög az aggregátor a szomszéd fészerében. Leléptem a vasról, láttam a nyomozó megfogja a kulcsot, és rázkódni kezd, mint akit az áram üt. Fél percig sem bírta, csak nyöszörgött, lerogyott, közben szorította a kulcsot, egészen belefehéredett a keze. Nyöszörgött is, kiabált is, de csak kétszer, azután csend lett. Csak rángatódzott néhányat. Azután Sacker kikapcsolhatott valamit, mert láttam, hogy kicsúszott a kulcs a nyomozó kezéből, de akkor már aligha volt benne szikrányi élet is. Bezártuk a házat, és felugrottunk a motorra...” Úgy tűnt, B. János nagyon könnyedén vall, ezért abbahagytuk kihallgatását, hogy majd a fővárosban folytassuk. Sacker elfogása — ez lett volna a következő feladatunk, ha a letartóztatott a volt SS jelenlegi tartózkodási helyére vonatkozóan bármit mondani tudott volna. Ám a kocsiban, hazafelé B. János egyre csak azt hajtogatta, hogy Seeker a szörnyű éjszaka óta eltűnt. Azóta sem adott életjelt magáról. Később megkérdeztük, hogy lehetséges, hogy a gyilkosság tervét ilyen pontosan végre tudták hajtani, holott meg sem beszélték azt. B. János azonban erre nézve is magyarázattal szolgált. — Amikor Sacker megjelent nálam és megállapodtunk a tennivalókban, már előre kijelentette, ha bárki rájön a titkunkra, annak pusztulnia kell. Az volt a véleménye: precízen és úgy kell eljárnunk, hogy a „bosszú” senkiben ne keltse a gyilkosság gyanúját. Azt mondta, hogy ők az SS-ben és a Gestapónál közönséges rádióból is tudtak olyan vallatót készíteni, amelyik, ha nem vigyáztak, meg is ölte volna a kihallgatottat. „Elő is fordult, hogy túl későn kapcsoltuk ki a gépet, akkor olyan volt a halott, mintha villámcsapás végzett volna vele. Fénytelen villámcsapás ...” Amikor pedig megtudta, hogy a szomszédoknál áramfejlesztő is van, rádió is, nagyon összebarátkozott velük. Még pénzt is adott a gazdának, vigye fel Pestre a feleségét, operáltassa meg, a lakbér fejében pedig engedje, hogy náluk alhasson, már alkalmakként ... Még híre, nyoma sem volt a lebukásnak, ő már valamit csinált a rádióval, és azt az utasítást adta, ha bármi baj van, ide hozzam azt, aki gyanúsít, vagy nyomoz utánunk ... Másnap B. Henrik halálának körülményeit tisztáztuk. Idézem a vallomását: „A nyomozóval való ügy után azonnal B. Henrikekhez siettünk. Az unokaöcsém nem is tagadta, hogy ők csinálják ezeket a hamis kétforintosokat, azt mondta, hogy nagyon jó üzlet, villamoson, talponállóban annyit ki tudnak adni belőle, amennyi van. Veszekedtünk, mert Säcker is, én is azt követeltük tőlük, azonnal hagyjanak fel ezzel a pimf kis üzlettel. De Henrik erősködött, és nem akart engedni. Akkor a fontokra került a szó, és valahogyan gyanút fogott. Sacker beszélgetni kezdett vele, és Henrik a hallgatás fejében nagyobb pénzösszeget kért tőle. Magyarán zsarolt bennünket. Látszólag beadta a derekát. Lacker akkor arra kérte, jöjjön velünk, és M.-ben megkapja a kért összeget... (Folytatása következik) - --TW-. .«r- - t'-Cai.« - — - —- — Iliiül in IZÉIT 12 KitZSVEIT Gőgös Ignác születése 75. évfordulóján A TOLNA MEGYEI TAMÁSIBAN az idősebb emberek még emlékeznek a Gőgös család egykori otthonára, a kis vízimalomra, a Szent Márton kápolnánál. Úgy hívták: Márton-malom. Ott dolgozott a négy bibliai nevű Gőgös: Ignác, Pál, János és József. Ignác az asztalos mesterséget tanulta ki Mohácson. Sokat éhezett, míg Csak meg nem kapta a behívót, s nem akasztották vállára a borjút, meg a testvérölő fegyvert. Egy évvel később, huszonkét évesen, hadifogságba került. Mindig rátarti legény volt, virtuskodásban is, tudásszomjában is merész, vállalkozó kedvű. Így történt, hogy a taganrogi drótsövény mögött sok önmarcangoló gyötrődés közben, anélkül, hogy ezt tudatosan, szándékkal tette volna, gondolkodásban együtt érett a szerte Oroszországban erősödő forradalmi mozgalommal. Amikor 1918-ban kitárult előtte a fogolytábor kapuja, a magyar forradalmárok csoportja már mint soraiba tartozó felkészültharcost üdvözölte, s őt küldte Moszkvába kongresszusra, meghallgatni Lenint. A FORRADALOM ISKOLÁJÁBÓL 1921-ben tért haza egy rövid időre a falujába, majd — minthogy ott már nem volt maradása — Budapestre. Szakmájában dolgozott. A Népszínház utca 16. számú házban működött akkor a famunkások szakszervezete. Ott tartották a gyűlést, ahol a pestiek először hallották felszólalni a vékonydongájú falusi embert. Kezdetben néhányan mosolyogtak rajta, aztán azok is felfigyeltek, elkomolyodtak, mert Gőgös Ignác vitába szállt Sávolt Jánossal, a szakszervezet nagy tekintélyű elnökével, bírálta engedékeny politikáját. Ettől kezdve mind többen tisztelték és követték. Vági Istvánnal, Hámán Katóval és Őry Károllyal, volt fogolytársával együttható a szakszervezet könyvtárosa lett, a harcos ellenzék élére állt. A húszas évek közepén már a Kommunisták Magyarországi Pártja legáldozatkészebb s legfáradhatatlanabb vezetőinek egyike volt. Tagja lett a Magyarországi Szocialista Munkáspárt megalakítását előkészítő bizottságának, később ő irányította a párt vidéki szervező munkáját. Részt vett a KMP bécsi, újjáalakító kongresszusán, ahol Kun Béla, Landler Jenő, Alpári Gyula oldalán a Központi Bizottság tagjává választották. Egy hónappal később, 1925. szeptemberében sok társával együtt Budapesten letartóztatták. A BÍRÓSÁG budapesti tárgyalótermében 1925. november 4-én zajlott le Gőgös Ignác egyik legnagyobb összecsapása az ellenséggel. A bíróság elnöke, hogy megalázza, szerette volna őt olyan tudatlan falusi embernek beállítani, aki csak jóhiszemű áldozatként keveredett az ügybe. Nem kis meglepetést keltett Gőgös válasza: — Kiállok én azért az igazságért nyíltan is, bárhol bárki elé — mondta. Éles, világos logikával kifejtette, hogy az emberiség, az igazság eszményeit azok csúfolják meg, akik a föld alá szorítják, elnyomják, üldözik azt az osztályt, amely életkörülményei megjavításáért, jogaiért küzd. Gőgös Ignácot a bíróság három és fél évi fegyházra ítélte. Kötelességének érezte, hogy a rácsok mögött is védelmezze, tisztán és sértetlenül őrizze osztályönérzetét, büszkeségét. Ez az eltökéltség több alkalommal konfliktust robbantott fel közte és a börtönhatóságok képviselői között. Napokra, hetekre sötétzárkába csukták, bilincsbe verték, koplaltatták. Az egyik ilyen fegyelmi büntetés alkalmával a nyirkos pincében tüdőgyulladástkapott. A börtönorvos, aki gyűlölte a kommunistákat, lelkiismeretlenül kezelte. 1929. májusában magas lázzal, halálos betegen vitték a szabadult Gőgös Ignácot haza, szülőfalujába, és ott augusztusban meghalt. Rokonainak, tisztelőinek és barátainak kis csoportját szuronyos csendőrök kísérték a tamási temetőbe. HA ÉLNE, május 22-én lenne hetvenöt esztendős. Nevét a magyar munkásmozgalom kiemelkedő harcosainak panteonjában márványba vésték, a fővárosban és vidéken utcákat, tereket, intézményeket, iskolákat és könyvtárakat neveztek el róla. Népünk történelme Gőgös Ignácot azok közt tartja számon, akik az elmúlt századok szabadságharcosainak utódaiként, a tőkés, földesúri világban életüket nem kímélve kiálltak, nagyszerű küzdelmet folytattak a szegények, a kisemmizettek igazságáért, felemeléséért. VADÁSZ FERENC A vádlottak padján Gőgös Ignác (1893—1929)