Lobogó, 1969. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)
1969-07-02 / 27. szám
NUMEIRI TÁBORNOK, a szudáni Forradalmi Tanács elnöke mondta nekem Khartumban, a hadsereg főhadiszállásán. „A május 25-i forradalmi akció oka az volt, hogy országunk helyzete minden téren leromlott: az úgynevezett hagyományos pártok vezérei nem a néppel, hanem saját pozícióikkal és meggazdagodásukkal törődtek, nem tudták megoldani a gazdasági problémákat. A kormány válságról-válságra értekelt. A hadsereget mélyen sértette Szudán eladósodása, nemzetközi tekintélyének csorbulása, a hazai állapotok lezüllése, a korrupció, a pazarlás. A hadseregben szervezkedő szabad tisztek cselekvésre határozták el magukat és cselekedtek is. Az új kormány haladó útra akarja terelni országunk kül- és belpolitikáját. Modern, progresszív , végső soron szocialista Szudánt akarunk felépíteni! A nép hatalmas tömegtüntetéseken támogat minket. De az ellenforradalmárok is megértették, miről van szó. Készen állunk, hogy leküzdjük őket.” A szudáni szabad tisztek, akiknek már nagy szerepük volt az 1964-es októberi forradalomban, Abbád diktatúrájának megdöntésében, nem tették le a fegyvert az új rendszer előtt sem. A diktatúra megszüntetése után az új vezetők fokozatosan eltértek a meghirdetett céloktól: demokráciát ígértek, de megtagadták a demokráciát, amikor a nép több kommunista képviselőt küldött a parlamentbe. A korábbi kormányok alkotmányellenes rendeletekkel betiltották a kommunista pártot és megszüntették parlamenti mandátumaikat. Abadallah főbíró, a kádik kádija, alkotmányellenesnek ítélte a kormány eljárását, de a kormány fütyült a törvényességre. A főbíró erre tiltakozásul lemondott tisztéről. A kormány a korrupció felszámolását is megígérte, de valójában ott folytatta, ahol elődje abbahagyta. (Most Fekete Könyvet készítenek elő Khartumban, a volt miniszterek korrupcióiról, nepotizmusáról. Volt olyan eset, hogy egy miniszter ajánlatára egy család nem kevesebb, mint 13 fiú és unoka nevére kapott japán importengedélyeket! Egyébként a japán behozatali engedélyek többségét parlamenti képviselők kapták ...) Az államadósság elérte a 100 millió fontot. A nép nem tudott kiemelkedni a gyarmatosítástól örökölt nyomorúságból, de az imperialistákkal összefonódott tőkések megsokszorozták vagyonukat. A szabad tisztek, akik kapcsolatot tartottak fenn a haladó erőkkel, elhatározták, hogy az 1964-es október útját járják: ennek folytatására készítették elő azt a fordulatot, amely a május 24-ről 25-re virradó éjszakán következett be. MI IS TÖRTÉNT EZEN AZ ÉJSZAKÁN? Mamun őrnagy, a Forradalmi Tanács tagja mondta el az eseAkikre a reakció számít: a fanatikus szekták, az anszárok és a törzsi harcosok (jobbra) Az első forradalmi hadbíróság tagjai leteszik a hivatali esküt a Koránra (balra lent) És akik a haladó kormány legbiztosabb támaszai: a szudáni dolgozók. Képünk: a kormány melletti rokonszenvtüntetésen az egyik felirat: „A szakszervezeti szövetség a forradalom védőpajzsa.” (jobbra lent)mények hiteles történetét. A szabad tisztek látták, hogy az országos elégedetlenség a hadseregben is tükröződik. Gondos szervező munkájukkal, lényegében a vértelen hatalomátvételt készítették elő. Röplapjaik megmagyarázták a katonáknak, miért kell újra a haladó irányba vezetni az országot; illegális vezérkart szerveztek, és megragadták a kedvező pillanatot. A kormány gyakorlatilag megbénult, mert a koalíció felbomlott és a két elnökjelölt, Azhari és az UMMA párt vezére, a Mahdi-család feje egymással hadakozott Ugyanakkor a szokásos tavaszi hadgyakorlatokra elvezényelték a csapatok zömét a fővárosból. A szabad tisztek mozgalmát vezető Numeiri, a gyalogsági tiszti iskola parancsnoka az ejtőernyősök és a gyalogos egységek műveleteit hangolta össze; az ejtőernyősök hivatalosan a hadgyakorlatokra indultak, de nem a Khartumtól mintegy 14 kilométernyire lévő táborba vonultak, hanem a főváros stratégiai pontjait szállták meg. Letartóztatták a kormány tagjait, a fegyveres erők vezetőit és egyetlen puskalövés nélkül átvették a hatalmat. De azért voltak forró pillanatok ezen az éjszakán. Manun őrnagy így mondta el a maga tapasztalatát: „Parancsot kaptam a hadsereg egyik vezető tábornokának letartóztatására. Kopogtattam ajtaján. A tábornok ajtót nyitott, de kezében revolvert tartott. Tisztelegtem és közöltem, milyen parancsot kaptam. Az elképedt tábornok felemelte fegyverét Tudtam, hogy egy pillanaton múlik, mi lesz. Ezért üdvözlésre nyújtottam kezemet a tábornoknak. Zavarában elfogadta: az történt, amire számítottam. Áttette a fegyvert a másik kezébe, hogy kezet nyújthasson. Ezt használtam ki: kicsavartam baljából a revolvert. Megmondtam neki, hogy megmentettem az életét, ugyanis azt a parancsot kaptam, hogy ellenállás esetén lőjem le”. A meglepetés teljes volt. A fordulat sikere után a Forradalmi Tanács annak a főbírónak adott kormányalakítási megbízatást, aki annak idején alkotmányellenesnek ítélte a kommunisták üldözését. Abadallah kádi hű maradt elveihez és kormányát olyan személyekből állította össze, akik a haladó erők összefogásának és a szocializmusnak hívei. A miniszterek nem a betiltott pártokat képviselik, de tömörítik az ország valamennyi haladó erejét: vannak köztük független nacionalisták, demokraták, szocialisták, kommunisták. A HALADÓ KORMÁNY mellett hatalmas, az ország történetében példátlan tömegtüntetések zajlottak le Khartumban, majd a vidéki városokban. A nép bizalma és támogatása érthető: a kormány első lépései határozottak, az imperialista befolyás és a reakció ellen irányulnak. Szudán azonnal elismerte az NDK-t és ünnepélyesen fogadta első nagykövetét. Katonai küldöttséget indított Moszkvába, hogy a Szovjetuniótól vásároljon korszerű fegyvereket. Baráti delegációk indultak Szíriába, Irakba, Algériába és elsősorban az EAK-ba, hogy megerősítsék Szudán és a haladó arab rendszerek együttműködését A szudáni küldöttek ellátogattak a Szuezi-csatorna frontjára is, ahol szudáni katonák vesznek részt az agresszor elleni harcban. Arafat, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet elnöke, a legendás Abu Ammar Khartumba látogatott, hogy megbeszélje a palesztinaiaknak nyújtott támogatást: mint Abdallah mondta, Szudán ezentúl nem szavakkal, hanem tettekkel támogatja a Palesztinai nép törvényes jogait. A belpolitikában is a haladás útjára lépnek. Elrendelték az összes munkaügyi törvények felülvizsgálását és módosítását a munkások javára. A munkába bevonják a szakszervezeteket is. Ugyancsak a szakszervezetek részvételével alakítják újjá a vállalatok igazgatóságait. De talán a legfontosabb döntés: a déli országrész autonómiájának elismerése. A Dél, ahol afrikai pilóta törzsek élnek, elmaradt a fejlődésben az arab Északtól. A két országrészt a brit kolonializmus tudatosan osztotta meg: a „divide et impera” gyakorlatára Dél-Szudán is szomorú példa volt. A szakadár mozgalmat a déli határokon át becsempészett angol, amerikai, nyugatnémet és izraeli fegyverekkel szították. A véres polgárháborúra Szudán 1964 óta havi egy millió fontot költött! Ez a hatalmas összeg most felszabadul: iskolákat, gyárakat, kórházakat lehet építeni a három elhanyagolt déli tartományban is. A haladó kormány az autonómia előkészítésére Joseph Garang déli származású politikust nevezte ki déli miniszter-rezidenssé. Ez a választás sem véletlen: Garang kommunista és a kommunisták dolgozták ki a Dél önkormányzatának tervét. Dél-Szudán tehát autonómiát kaphat az ország integritásának keretében. A szudáni Biafrát el lehet hárítani... A HADSEREGRE ÉS DOLGOZÓKRA fontos feladat vár: meg kell védeniük a forradalmi rendszert, el kell hárítani a belülről fenyegető ellenforradalmat, le kell küzdeni a reakció által kézben tartott vallási fanatikus szekták, így a Mahdiakat követő anszárok ellenállását, elő kell segíteniük a gazdasági stabilitást és a déli határok védelmét. Mert nyilván igaza van Numeiri tábornoknak, amikor azt mondja: „A déli autonómiát, vagyis a probléma politikai rendszerezését a demokratikus és a szocialista Szudán oldhatja meg. Az imperialista erők ellenakciójára, sőt beszivárgására számíthatunk, Ort kell tehát állnunk integritásunk védelmére”. RUDNYÁNSZKY ISTVÁN Dzsafar Mohamed Numeiri tábornok, a szudáni Forradalmi Tanács elnöke (balra) Khartum, május 25. A forradalmár szabad tisztek páncélkocsijai bevonulnak a szudáni fővárosba (fent)