Lobogó, 1971. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1971-05-05 / 18. szám

SZOVJET ŰRSZENZSÍCIÓ A Szojuz—10 űrhajó három utasa, a fellövést megelőző napokban, az űrhajózási központ kísérleti csarnokában. Rukavisnyikov, Satalov, Jeliszejev A Szaljut, tudományos űrlaboratórium és a Szojuz—10 űrrandevújának rajzvázlatán az összekapcsolást megelőző közelítési manőver látható » HÍDVERÉS« a világűrben A Föld körüli térségben­ keringő állandó űrállomások létesítésé­nek gondolata, mondhatni, egy­idős az űrhajózás egy évtizedes törté­netével. Az állandó, orbitális állomá­sokhoz kapcsolódó tudományos és tech­nikai távlatok szinte lenyűgözőek. A megvalósuláshoz vezető út azonban sok-sok akadályt is állít. Az űrállomá­sok a személyzet huzamos tartózkodá­sát hivatottak szolgálni. Ebből követke­zik, hogy méreteik lényegesen eltérnek az eddig használatos űrhajókétól. Bi­zonyos súlyhatáron túl viszont már nem célszerű, de nem is lehetséges ob­jektumokat egy tagban feljuttatni a vi­lágűrbe. Az űrállomásokat tehát leg­célszerűbb az űrben összeszerelni. Ez a szerelési művelet, ami földi körülmé­nyek között viszonylag egyszerű lenne, fenn az űrben, a súlytalanság körülmé­nyei között, már igen komplikált fel­adat. A lehetséges megoldásokat, az adódható problémákat az űrtudomány­nak lépésről lépésre kellett felderítenie. A technikai kérdések mellett választ kellett kapnia az ember huzamos űr­tartózkodásából származó esetleges or­vosi, biológiai problémákra is. A szovjet űrtudomány, amely a hat­vanas évek elején kezdett hozzá az űr­állomás-program megvalósításához, az utóbbi évek Szojuz-programja révén jutott nagy fontosságú adatokhoz. Az 1969—70-es Szojuz-repülések, a Szo­juz—4 és 5 összekapcsolásával létre­hozott első kísérleti űrállomás, majd a Szojuz—6, 7 és 8 kötelékrepülése és a Szojuz—9 időtartamrekordja különbö­ző kísérletsorozattal járult hozzá az űrállomás-programhoz, így a többi kö­zött az űrben való „átszállás” is, amit Jeliszejev és Hrunov hajtottak végre. E cél eléréséhez vitt közelebb a Szaljut tudományos űrlaboratórium és­­ a Szojuz—10 űrhajó együttes repülése, amelyet bízvást nevezhetünk kozmikus hídverésnek. A Szaljut űrlaboratóriu­mot, amelyről a tudományos szakem­berek egybehangzóan állítják, hogy a cserélhető személyzetű orbitális állomá­sok kísérleti típusa, néhány órára ösz­­szekapcsolták a Szojuz—10-zel. A két űrhajó együttes útjának ebben a szaka­szában a háromtagú legénység bizonyá­ra megismételte a korábbi Szojuz-re­pülések néhány fontos mozzanatát. Fel­tehető, hogy a Szojuz—10 orbitális ka­binját, amelynek révén a Szaljut labo­ratórium tudományos felszereltsége és belső tere egyaránt jelentősen megnö­vekedett, a Szalj­uthoz kapcsolva hát­rahagyták a világűr­ben, miután a Szo­juz—10 legénysége néhány napos re­pülés után visszatért a Földre. A Szaljut azonban tovább kering. Küldetésének első fázisa okot ad arra a következtetésre, hogy további Szo­juz-űrhajók felbocsátására kerülhet sor, és ezek, hasonlóan a Szojuz—10-hez, folytatni fogják a Szaljut további egy­ségekkel való kiegészítését, míg az az egyelőre ismeretlen méreteket eléri. Ha ez a verzió igazolódik, úgy elképzelhe­tő, hogy a további Szojuz űrhajók utolsónak startoló egysége viszi majd fel a végleges befejezés előtt álló űrállomás első személyzetét, amely esetleg egy hónapig vagy annál tovább fog keringeni a világűrben, amíg az első űrváltás bekövetkezik. A világ figyelme az űrre összponto­sul. A nagy, kozmikus vállalkozás — amelynek célja a világűr felhasználása az egyetemes emberi haladás érdeké­ben —, méltán érdemli meg ezt a fi­gyelmet. A Föld és a kozmosz között épülő híd a jövőbe vezető út újabb mérföldköve, amely a szovjet tudomány sikereit gazdagítja. SZALJUT Ja 3-i­k FORDULAT SZOJUZ -10 BAJKONURI1 SzÍR BÁZIS­­ Séta a Vörös téren, az űrutazás előtt M­ájus kilencedike, a német fasizmus felett aratott győzelem napja, egyben az NDK nemzeti ünnepe is. Ez alkalommal közöljük­­testvérszervezetünk, a GST elnökének nyilatkoza­tát, valamint néhány, a GST életéről tudósító érdekes hírünket. Őrségben a békéért E hetekben az NDK polgárai kiemelkedő teljesítmé­nyekkel készültek a Német Szocialista Egységpárt megalakulásának 25. évfordulójára, valamint a párt VIII. kongresszusára. Természetes, hogy ebben a GST tagjai is részt vesznek. Minden erőfeszítésük arra irá­nyul, hogy mind az osztályharcos nevelés, mind a hon­védelmi, katonai előképzés, mind pedig a katonai sportok területén egyre nagyobb eredményeket vonul­tassanak fel. A NSZEP vezetésével szervezetünk, hazánk védel­méhez, a szocializmus erejének növekedéséhez jelen­tős mértékben igyekszik hozzájárulni. Az Első Fegy­veres Spartakiád, más rendezvényeinkkel együtt, az NDK­ ifjúságát arra ösztönözte, hogy hazája iránti rendíthetetlen hűségét személyes tetteivel s a hon­védelem erősítésében való részvételével is kifejezésre juttassa. E szándék bizonysága, hogy a múlt esztendőben több mint 166 ezer fiatal vívta ki magának a honvédelmi nevelésben és kiképzésben kiváló címet. A honvéde­lem erősítéséért adományozott kitüntető jelvények I. és II. fokozatát — mégpedig a katonai előképzés, va­lamint a technikai ismeretek megszervezésében elért kimagasló eredményeik jutalmaként — 147 ezren kap­ták. A katonai honvédelmi sportok versenyein s a különféle próbák során összesen mintegy félmillióan szereztek kiváló teljesítményeiket elismerő jelvényt. A honvédelem ügyéhez való személyes hozzájárulás ilyen eredményeiben nem utolsósorban a GST tiszt­ségviselőinek, kiképzőinek sikerekben gazdag fárado­zása játszott nagy szerepet; ugyanez mutatkozik mind a tagság politikai aktivitásának állandó növekedésé­ben, mind pedig abban, hogy a katonai előképzés, valamint a honvédelmi sportok színvonalát állandóan emelni lehetett. A GST aktivistáinak, tisztségviselőinek, kiképzőinek eredményeihez sorolható, hogy a GST országunk dol­gozói kiterjedt és átfogó politikai tömegmozgalmának részese lett, hozzájárulva, hogy az NDK-ban az alkotás szelleme s a teremtő munka minden szempontból erő­södjék. E tudatban fejlesztik tovább a GST tagjai a Vili­ kongresszus tiszteletére folyó szocialista versenyt. A nálunk folyó honvédelmi nevelés és kiképzés a szo­cialista államok nagy erőfeszítésének része, amellyel a békét — az imperializmus minden támadó kísérle­tével szemben — védelmezzük. E gondolat jegyében a szocialista testvérszervezetekkel a legszorosabb szövet­ségben, közös úton haladunk. Befejezésül szeretném az alkalmat megragadni, hogy magyar barátainknak — a GST tagsága nevében — a kiképzésben és személyes életükben további sike­reket kívánjak. számára írta: GÜNTHER TELLER vezérőrnagy, az NDK Nemzeti Néphadseregének politikai főcsoportfőnök-helyettese, a GST Központi Vezetőségének elnöke HÍREK A GST ÉLETÉRŐL A Rissai Fémművek vi­torlázórepülői gazdag prog­rammal készültek az NSZEP megalakulásának negyedszázados jubileu­mára. Egyebek mellett a szovjet hadsereg tisztjei­vel találkozót rendeztek, az üzem csapatát előkészítik a katonai többtusa verse­nyeire, és több mint 2000 társadalmi munkaórát is felajánlottak. John Scher — egy, a náci fasiszták által meg­gyilkolt kommunista már­tír — nevét vette fel az a „jövendő altisztek és tisz­tek klubja”, amely a jénai Carl Zeiss Művek iparis­kolájának 200 tagjából ala­kult. A Frankfurt/Oder-i Ener­giakombinát búvárspor­tolói tavaly jelentős ered­ményt értek el: az NDK bajnokságán ifjúsági spor­tolóik a második helyre verekedték be magukat. Most 2000 társadalmi mun­kaórát töltöttek új — a Helenensee partjánál levő — létesítményük építésé­vel. A városban dolgozik a Félvezetőművek, amelynek több mint ötszáz ipari ta­nulója egy hétre kiképző­táborba utazott Bad Saa­­rowba. A táborozás ideje alatt földrajzi-tereptani, lövészeti ismereteket gyűj­töttek, továbbá védelmi és műszaki előképzésben ré­szesítették őket a patro­­náló katonai alakulat tiszt­jei. A

Next