Lobogó, 1972. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1972-07-26 / 30. szám
A XV. század közepén hatalmas jelentőségű történelmi események formálták Dél- és Közép- Európa népeinek sorsát. A török 1453-ban elfoglalta Konstantinápolyt (a mai Isztambult), és ezzel a bizánci birodalom utolsó maradványát is letörölte Európa térképéről. A néhány évtizede még távolinak tűnő török veszély egyszerre élesen és közvetlenül fenyegette a Duna-medencét és azon túl az európai népeket. A török támadás legközelebbi célja Magyarország volt. Az uralkodó osztályon belül kiéleződött pártharcokban legyengült ország biztos zsákmánynak látszott a hadban jártas, győzelmes török hadsereg előtt. A magyar uralkodó osztály arra használta fel saját fegyveres csapatait, hogy birtokait erőszakkal növelje a szomszéd birtokosok kárára. Egyetlen nagybirtokos volt hajlandó szembeszállni a török támadással, és megvédeni az ország határait. Hunyadi János. Hunyadi, amint értesült a török támadó szándékáról, azon munkálkodott, hogy nemzetközi összefogást hozzon létre a fenyegető veszéllyel szemben. Tervei azonban nem sikerültek. Az itáliai kereskedővárosok és a pápa hajlandók voltak csekély anyagi támogatásra, a háború anyagi terhét azonban végső soron Hunyadi (Nándorfehérvár, 1456. JÚLIUS 22.) nak kellett viselnie. A pápai segítség abban nyilvánult meg, hogy keresztes háborút hirdetett, felszólítva mindenkit a török elleni harcra. A török haderő 1456. április elején indult meg Konstantinápolyból. Közvetlen célja Magyarország déli kulcsának, Nándorfehérvárnak (a mai Belgrádnak) az elfoglalása volt. Hunyadi a helyzet komolyságát látva, erélyes intézkedéseket tett seregének megerősítésére, kiegészítésére és a keresztesek gyülekezésének meggyorsítására. Hunyadi és a pápai legátus, Kapisztrán János tevékenységének eredményeképpen a szegedi táborban mintegy 40—50 ezres létszámú sereg gyűlt össze, amelyből azonban csak Hunyadi tízezernyi saját fegyverese volt az akkori kor hadművészetének megfelelő, korszerűnek mondható erő. A sereg nagyobb része katonai szempontból igen vegyes értékű önkéntesekből állott. Amint az egyik egykorú krónika megjegyezte: „...Nem volt ott úr, egy nemes sem, csak a köznép a városokból és falvakból... Mindazok, akik összegyűltek, a népből valók voltak, parasztok, szegény emberek, falusi papok, deákok ... legtöbbjüknek kardjuk volt, fütykösük, parittyájuk, mint a pásztoroknak. Akadtak náluk számszeríjak, szakállas puskák, vascsáklyák.” A főpapok közül senki sem mozdult, és a főurak is csak igen kevesen jöttek csapataikkal. Közben a törökök körülzárták Nándorfehérvárt, amelynek mintegy 7000 főnyi védőőrsége Szilágyi Mihály vezetésével elszántan készült az ostromra. A vár tüzérségi lövetése július 4-én kezdődött. A nagyszámú török ágyú tüze tíz nap alatt annyira megrongálta a falakat, hogy Szilágyi sürgős segítséget kért. Hunyadinak választania kellett, hogy a török hajóktól elzárt Dunán keresztül vagy szárazföldi úton jusson-e a várba seregével? A szárazföldi összeütközést nem kockáztathatta meg gyakorlatlan katonáival, így a vízi út mellett döntött. A folyó mentén összeszedette az összes feltalálható ladikokat, halászhajókat. A kis folyami flottilla, a seregében levő vízen jártas emberek irányításával, bátran rátört a Dunát elzáró török hajókra. A vízen harcolókat a partról Hunyadi nehézlovasai biztosították. A fürge kis vízi járművek ellen a nagy török dereglyék tehetetlenek voltak. A török hajók egymás után gyulladtak ki, és semmisültek meg. A vízi út július 14-én szabaddá lett, és lehetővé vált, hogy Hunyadi katonái a keresztesek nagyobb részével a várba jussanak. A felkelők kisebb részét Hunyadi a Száva folyó mögött tartalékban helyezte el. Közben a törökök szétrombolták a város védőműveit, és ostromárkaikkal már a várat fenyegették. A siker kifejlesztésére a szultán július 21-ére általános rohamot rendelt el a vár ellen. A rohamot 34 órán át tartó tüzérségi előkészítés előzte meg. A roham, több meddő kísérlet után, sikerrel járt. A törököknek sikerült a várost elfoglalniuk, és a belső vár falait kezdték létrák segítségével megmászni. Elkeseredett viaskodás kezdődött. A véres kézitusában történt, hogy a török zászlót kitűzni akaró zászlótartót egy Dugonits (más források szerint Dugovits) Titusz nevű katona átkarolta, és magával rántotta a várfalról a mélységbe. Önfeláldozása fellelkesítette a védőket, a törökök minden próbálkozása megtört, sőt a várost is kénytelenek voltak kiüríteni. Másnap reggel mindkét fél rendezte csapatait. A déli órákban azonban a keresztesek egy része saját elhatározásából kitört a városból, és rácsapott az egyik török lovascsapatra. A meglepett törökök megfutottak. A siker föllelkesítette a népfelkelők többi csapatát is. Mind nagyobb számban csatlakoztak a harcolókhoz, és üldözték a meglepett ellenséget. A szultán, hogy visszaűzze a támadókat, harcba vetette válogatott ázsiai katonáit, de közben a tartalékban levő keresztesek is átkeltek a Száván, és oldalba támadták a török csapatokat. A török sereg megzavarodott, a tábor és a tüzérség biztosításáról a váratlanul kirobbant harcban megfeledkeztek. Hunyadi felismerte a lehetőséget, azonnal kitört a várból, és megrohanta a török ágyúkat. A törökökre csakhamar saját lövegeik tüze zúdult. Ez és a rákövetkező elszánt roham végleg megrendítette a törökök ellenállását. A véres kézitusában a szultán is megsebesült, és elmenekült a harcmezőről. A vezér menekülése jeladás volt a többieknek. A hatalmas török sereg, táborait, ágyúit elhagyva, az éjszaka leple alatt rémülten menekült Nándorfehérvár alól. Nándorfehérvár ostroma a védők fényes győzelmével zárult. A keresztesek kezdeményezte szerencsés fordulatot Hunyadi gyors helyzetfelismerése és határozott, bátor cselekvése teremtette meg. A győzelmet egész Európa ünnepelte. A pápa elrendelte, hogy a győztes csata emlékére minden délben szólaljanak meg a templomok harangjai. Hunyadi azonban már nem fejleszthette tovább az elért sikereket. A táborban kitört járvány őt sem kímélte. Augusztus 11-én zimonyi táborában meghalt a XV. század legkiválóbb magyar hadvezére. SZABÓ LÁSZLÓ alezredes Déli harangszó HUNYADI JÁNOS BELGRÁD A XV. SZÁZADBAN Fájdalommal és megdöbbenéssel vettük a hírt: Kónya Lajos kétszeres Kossuth-díjas író 58 éves korában elhunyt. Lapunknak is külső munkatársa volt, hasábjainkat a hazaszeretet ápolására, a népek közti barátság erősítésére használta fel. Most közölt cikkünkkel szerettük volna őt megörvendeztetni. A halál azonban elragadta közülünk, ezért az elismerésnek szánt írás immár csak a megemlékezés és a tisztelgő fejhajtás kifejezése lehet. Rajzok költőkről költő szobrai JIAÜvészi faszobrokat, írókról, költőkről készített rajzokat láthatnak a látogatók a Petőfi Irodalmi Múzeum termeiben rendezett kiállításon. Kissé rendhagyó és nagyon érdekes tárlat ez. Mi benne a rendhagyó? Az, hogy a szobrokat Kossuthdíjas költő, a rajzokat egy hírneves régész, egyetemi tanár készítette. Ne titkolózzunk tovább: a költő Kónya Lajos, aki — mint a meghívón írja — a maga kedvére faragta szobrait; a régész a magyar honfoglalás korának nagynevű kutatója, ismerője: László Gyula, aki Kortársaim című gyűjteményéből a magyar írókról készített néhány rajzát állította ki. A jeles tudós nagy mesterségbeli tudással készített rajzokat a magyar irodalom sok jeles képviselőiről: Illyés Gyuláról és Weöres Sándorról, Kassák Lajosról, és Füst Milánról, Tersánszky Józsi Jenőről és Jankovich Ferencről, Szabó Pálról és Veres Péterről, de sorolhatnánk egy kisebb irodalmi lexikont kitevő névsort. A rajzokat még érdekesebbé teszi a rajtuk olvasható „eligazító” szöveg, amelyet ceruzával, tollal írt oda az alkotó. Áprily Lajos képén a következő, ceruzával írt szöveg olvasható: „Egyik szemén szürke hályog, másikon zöld. Úgy tapogatózott felém a sötét előszobában. Kós Károly levelével jöttem Áprily Lajoshoz, akit beszélgetés közben lerajzoltam. 1966. nov. 7. A Nagy Lászlóról készített kitűnő portrén: „N. L.-val voltam tegnap bolgár népköltési estjén. Megígérte, ma eljön, hogy lerajzolhassam. Délután fél 6-tól fél 7-ig készült ez a rajz.” Előfordul, hogy nem az alkotó, hanem a modell írását látjuk a képen. Jankovich Ferenc kezétől e szavakat: „Tükörképnek hízelgő, valónak csak vágy.” S mellette — a nyilván éppen jelen levő — Erdélyi József írása: „Csak az erős tud gyengéd lenni." Lehet, hogy majdan becses irodalomtörténeti ritkaságok, kuriózumok lesznek ezek a rajzok? Úgy vélem, már most azok. » * • Kónya Lajosról eddig csak azt tudtam, hogy kiváló költő, az Emlék és intelem, a Bányalámpák, a Hej, búra termett idő című kötetek alkotója. Kétszer részesítették a legmagasabb elismerésben, Kossuth-díjban. Nem sejtettem, hogy ez a jelentős költőnk fafaragónak is elsőrangú. Melyik alkotását említsem? A nemes egyszerűségű Áhítatot vagy az Áldott állapotot, amely egy fiatal anyát ábrázol oly megható egyszerűséggel?! Néhány jellemző vonással képes egy-egy alakot, fejet elénk állítani. Nekem különösen Leányfej és Kati című faszobra tetszett. A Vendégkönyvben sok beírás tanúskodik arról, hogy érdemes volt megrendezni ezt a kiállítást. Csupán egyetlen bejegyzést másoltam ki a könyvből, így hangzik: „Ez a nap megint olyan volt számomra, amikor úgy éreztem, hogy az élet szép. Még sokáig emlékezni fogok erre a kiállításra.” Valóban, emlékezetes, szép tárlatot láthattunk a Károlyi Mihály utcai múzeumban. (kárpáti) Egy látogató Kónya Lajos faszobrai előtt Bartók a zongoránál