Lobogó, 1973. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)
1973-10-03 / 40. szám
Jókai Mór. S azután odarohannak hozzá, összeölelgetik, egyik érzékenyen, a másik nevetve, hosszan, forrón a harmadik — ifjú menyasszonya, Rózsa. — Sejtettem, hogy eljössz. Sírhatnám volt már az egész héten. Meddig maradsz nálunk? — Még tán egy óráig, egyetlenem. — És mikor jössz vissza? — Talán sohasem többet. A leány könnyezve simult vőlegénye érdemjellel díszített mellére, a másik menyasszony is odafúrta magát, s lenyelegve testvére arcáról a bút, kérdezé az ifjú huszártó halk, szemérmetes hangon: — Hol van Róbert? — Estére, úgy hiszem, itt fog lenni. — Miért nem jött veled? A huszár mosolygott. — Én futok előle, ő pedig üldöz. A leány elhalványult. — Fél évvel ezelőtt áttétette magát a vértesekhez — magyarázd a huszár szavait —, s most egymás ellen küzdünk. A két menyasszony rémülten tekinte egymás szemeibe. — Ti egymás ellen harcoltok! Az én jegyesem testvérem jegyese ellen. Ez az égre kiált! — szólt a huszár arája remegve. — Nem gondoltok olykor mireánk is? — mondá a másik testvér. — Ez a katona sorsa, barátnőm. Szeretni, boldognak lenni, örülni, s mikor a trombita megszólal, elfeledni szerelmet, örömet, boldogságot, és nem gondolni másra, mint a kemény kötelességre. — Ali Gábor, ti nektek nem szabad egymás ellen küzdenetek, mi el fogjuk valamelyiteket csábítani, hogy a másikhoz áttérjen. — Nem fog sikerülni, gyermekem. Ismerem Róbertet, éppen olyan, mint én. Katonának ott van helye, ahol zászlóalját látja. Ahová az vezeti, menni kell neki is, menni a halálba, menni tulajdon testvére ellen, ez a katona sorsa. — És ha a csatában találkoznátok ... — Kicsinyben múlt, hogy már meg nem történt. Téténynél összecsaptunk, alig voltunk már ötvenlépésnyire egymástól, midőn egymásra ismerünk. Hirtelen félrekapta ő is a lovát, én is másfelé fordultam, hogy kikerüljem. S kerestünk mindenikünk magunknak más ellenséget. Véresen tértünk vissza mind a ketten: ha összecsapunk, egyikünk hihetőleg nem tért volna vissza ... Ez a katona sorsa. — S meg tudnád őt ölni? — Hamarább megöletném magamat általa. Azért nem szeretem én a kardcsatát, kedvesebb előttem az ágyú, kedvesebb a golyó, a tüzér sokkal boldogabb. Sohasem látja annak az arcát, akit megölt, nem kénytelen jajgatását fialtani. Míg én sokszor a legdühösebb csatában, mikor a dicsőség mámora elkábítja agyamat, nemegyszer hallom magamat nevemen szólíttatni a levágott ellenséges vitéztől. „Köszönöm, pajtás’’ — kiált rám lováról lehullva. Valamelyik tanulótársam, régi ismerősöm lehetett ifjabb éveimből, vagy egy ezredemből előmozdított tiszt, s aztán valahányszor egyedül vagyok, mindig a „köszönöm, pajtás" hangzik fülembe. Ó, a tüzér milyen boldog... ...Künn az ablak előtt megszólalt a trombita. Az indulót fújták. Búcsút vett a huszár, egy rövid szó és egy hosszú csók s egy, az arcon végiggördülő könny... A következő percben már osztálya előtt ül délceg paripáján, és nem látszott arcán sem a könny, sem a csók. Újra hangzott a trombita. A csapat megindult. Az özvegy ablakából fehér kendők lobogtak utána. Egy óra múlva üres volt Szolnok ismét, és az maradt késő alkonyatig. Estefelé csengő tábori zenével vonult be az elhagyott városba a császári had. Vértes, sisakos, csillogó vitézek, nehéz, jól tartott harcméneken. Csinos, rendesen ruházott, fegyverzett népüket az előttük elvonult, sanyargatott, mindenben fogyatkozást szenvedő magyar hadsereggel ellentétben látni oly leverő, oly nyomasztó vala. Hát még a jókedv, az a délceg öröm, míg amazok csupa keserű bút, csupa elvadult bánatot mutattak arcaikon. Az özvegy házához egy vértes szállásold be magát, a legvígabb vitéz az egész seregben, legvígabb most különösen azért, mert a két leány közül egyiknek vőlegénye. Ez a fiú nem beszélt csatában elveszésről, mint a másik vőlegény. Hogyha ráért kedvesével szemben harcairól is megemlékezni, diadaltól lángoltak szemei, imádta a csatát, a benne folyó vérért s a benne termő dicsőségért, szenvedélye volt az. S ha látta a másik testvér urát, könnyes szemekkel félre, magányba vonulni, elenyelegte baját katonás tréfával. — Ne félj, jó teremtés, elhozom mátkádat a legelső harcból, fogollyá teszem, és nálad hagyom hadifogságban. De a leánynak fájt a tréfa. Komoly büszkeséggel válaszolt rá: — Gábor nem hagyja magát elfogni, inkább meghal, de fogollya nem lesz. Így folyt nap nap után. Róbert nemsokára nőül veendő jegyesét. — A legelső diadalnap estéjén — mondta —, ekkor leend az ő menyegzője. — A legelső diadalnap — sóhajta Rózsa — az ellenfél vesztének napja lesz. Te akkor menyasszony fogsz lenni, én akkor talán özvegy. És azután sokat sírt a leány, vigadott a másik, és ha együtt voltak, visszafojta mindegyik könnyét és örömét, mert tudta, hogy az a másiknak rosszul esik. Egy napon Róbert komoly hangon, kissé titkolózva mondá Anikónak: „mához egy hétre csatánk lesz”, s az a forró kézszorítás mondani látszott hozzá: „és diadalunk”, s az a vágyó elpirulás a menyasszony arcán mondani látszott hozzá: „és menyegzőnk”. Titokban e napra mindkét leány ünnepélyes öltönyt készíttetett. Titokban, nehogy testvére megtudja. Fehéret, hímzettet varratott Anikó, menyasszonynak való lakodalmi ruhát. Feketét, egyszerűt varratott Rózsa, özvegynek való gyászruhát. Mindkettő oly szép, oly ifjú volt, termeteik egészen egyenlők. Hetekig, havakig feküdtek a császári seregek Szolnokban, ezalatt erős sáncokat hánytak fel a hely védelmére. Túl a Tiszán egy terjedelmes csillagsánc készült, mely a hídfőt védte. A hosszú töltés mellett kivágott fákból rakattak palliszádokat védgátul a lövöldözőknek, a töltés előtt pedig egy hosszúkás fűzfaerdőcskében rejtett ágyútelepek voltak felállítva. E védkészletek mögött volt a császáriak által tutajokra épített híd. A nagy dobogóhidat még januárban leégették. Ki e hidat el akarta foglalni, annak éleskor is a töltés mögött felállított seregek biztos helyzetét kelle megostromolni, s föltéve, hogy ha ez sikerülendett neki, akkor a csillagsánc és a füzes rejtett ágyútelepei kereszttüzében találta volna magát. A helyzet megkerülhető nem volt, mert mindkét vége a Tiszával érintkezett. A túlsó parton fekszik a Szolnok, melyet fölülről a Zagyva vize s a Tisza járhatlan mocsarai védnek, míg alulról szintén stratégiai művészettel rendezett sáncok és vádpontok tartják fedezet alatt. A hídfőn innen három egymást védő megerősített pont volt félkörben felvetve. A Tisza mellett egy hosszú futósánc, ettől lőtávolságra az elárkolt s ágyúkkal ellátott pályaudvar, járdaszerű erős épületeivel, melynek ágyúi az egész odáig vezető útszorost végigsöpörhették, s a nyugati részen egy dombra épült kápolna, mely egyetlen emelkedett hely az egész síkságon. A támadás e részről csaknem hihetetlennek tetszők, a taktika rendes szabályai szerint ez egymást védő pontok csak a legnagyobb erőpazarlással, igen sok és igen nagy kaliberű ágyúkkal voltak megtámadhatók és akkor is azon kockáztatás mellett, hogy visszavezetés esetére az egész ostromló sereg nem találva visszavonulhatási pontot, mindenestül a Pestnél összpontosított császári főhadseregre vettetnék ellenállhatatlanul. Egyedül a Zagyva felőli mocsáros rész maradt fedezetlen, mint ahonnan erélyes támadást várni nem lehete. Emellett a Tisza jobb oldalán parthosszant őrszermek voltak felállítva egész Cibakházáig, mely a magyaroknak átjárási pontul szolgált, de ahol tudomás szerint néhány tartalék zászlóaljon kívül semmi haderő sem volt, a magyarok két dandárja Törökszentmiklóson lévén egyesítve Vécsey és Damjanich alatt. A támadás innen váratott, s mint a kémek kitudták, a határozott napra egyenesen a tiszántúli állomásnak volt intézendő. Szolnok és Cibakháza között van egy rév. Egy alattság átkötve a Tiszán, melynél fogva annak egyik partjától a másikig egyszerű mesterséggel húzzákvonják az idomtalan kompot. E komp éppen a túlsó parton volt, valaki a császáriak engedelmével ment át rajta, kiknek egy őrcsapatja tarta ez átjárást felvigyázat alatt. A várt napot megelőző estén egy vén huszár érkezett a révhez a Tiszántúlról egy másik fiatalabb huszárközlegénnyel, kivel szünet szüntelen zsörtölődött. — Látja kend azt a kompot? — rivallt a legényre, midőn a parthoz érve, megsejté az átjárást. — Látom, káplár uram. — Akár látja kend, akár nem, azon át kell menni. — Jól van, káplár uram. — Ne rezonírozzon kend! Kend még járatlan a hadi regulágban, ha egyszer az az ordré, hogy át kell menni, akkor át kell menni, ha ezer tüzes ördög volna is odaát. S azzal bezörgetett a révész fabódéja ajtaján. — Gyere ki, héj! (Folytatjuk) SZLOVÁK GYÖRGY rajza Őszi verőfényben VÍZSZINTES: 1. Juhász Gyula verséből idézzük az utolsó sorokat: „Pihenőre térni, örök vágyam nékem,... (folytatása a vízszintes L, a függőleges 17., 79. és 74. sz. sorokban. — Zárt betűk: J, J, S, N, CS, D). 17. Erősen mérgező vegyi elem. 18. Szőnyegtisztítás. 19.Az USA elnöke. 20. Albánia legnagyobb folyója. 22. Neves középkori arab alkimista és orvos. 24. „Zavaros a Tisza ... nem tiszta ...”. 25. Kifogástalanul. 26. Fém. 28. Szarvasfajta. 29. Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című művének egyik szereplője. 31. Rangfokozatot jelez. 33. Igás állat, Jószág. 36. Kártyabemondás. 37. Nikkel. 38. Sziesztázok. 41. Ez a sugár a modern felfedezések közé tartozik. 42. Indíték. 44. Táncmulatság. 45. Hajózik. 47. A 31. sz. sor ellentéte. 48. Kézimunkázik. 50. Ahegység, a Parti-Atlasz része Marokkóban. 51. ... találja a szöget, rátapint a velejére. 52. Evőeszköz. 53. Vénir. 56. Lucifer. 58. Gondola. 61. Élelem. 63. Tüzérségi alegység. 64. Odarögzít. 65. Jogerősen, érvényesen. 66. Napszak. 68. Sárkányt ereszt. 69. Albán pénz. 70. Spion (—’). 71. Kiejtett betű. 72. Felnyársal. 76. A panasz szava. 78. Sajnálni kezd! 80. Kavarog. 81. Hozzászoktatják. 84. Utolsó posta. 86. Svájci város Argau kantonban (+’). 87. Az óromán királyság neve volt. 88. VI. 89. Törzsét előre, lábát-fejét hátrafesziti. 91. Idegen férfinév. 92. Az összeadás szava. 93. Reggeli ital. 94. Kötőszó. 95. A legmélyebb alpi tó Közép- Európában. 97. ... pour Part. 98. Könnyű női ruhakelme. 100. Gyáva, szájhős. 102. Három találat a régi lutrin. FÜGGŐLEGES: 2. Duzzog. 3. Fafajta. 4. Szénában van! 5. Puha fém. 6. Rövidítés zeneművek előtt. 7. Csomó. 8. USA-állam, fővárosa Salem. 9. Becézett Róbert. 10. Alkatrész. 11. Ipari üzem. 12. Kettős betű. 13. Mint az 5. sz. sor. 14. Export. 15. Római 64-es. 16. Erős hatású, vörös színű festék. 17. A versidézet második része (zárt betűk: T, SZ). 21. Tudományos fokozatra pályázik. 23. Melléklet. 27. Iráni uralkodó. 29. Zsombolyok, töbörök. 30. Színművésznő (Mária). 32. Sérülés. 34. Légi „madár” rövidítése. 35. Útba indítja, elküldi. 39. Európai főváros. 40. Csúfondáros. 43. Pecsenye mellé tálalják. 46. Kisebb bűn. 47. Nincs agyoncukrozva. 49. Állatot hajt. 52. Nem pontos. 54.___és Magóg. 55. Döfköd. 57. Híres. 58. Rag. 59. Ruhát tesz fel szárítani. 60. Takarít. 62. Bűnhődik. 63. Friss, harmatos. 67. Lakat alá helyez. 72. Léghólyagocska. 73. Nagyot mond. 74. A versidézet befejező része (zárt betűk: H, D). 75. A felsőfok jele. 77. Gyakori magyar családnév. 79. A versidézet harmadik része (zárt betűk: P, E, L). 82. Hideg, száraz, keleti bukószél. 83. Illeték. 85. Hazárd kártyajáték. 88. Francia kalandos-, fantasztikus regényíró (Gyula). 90. Mafla. 91. Község a dunavecsei járásban. 93. Francia folyó, Moissac alatt ömlik a Geronne-ba. 95. Óriáskígyó. 96. Nógatni kezd! 97. Vadászfigyelő. 99. Nátrium, tov. Pf. 101. Tiltás. 102. Növény része. BEKÜLDENDŐ: a versidézet megfejtése. HATÁRIDŐ: október 13. VOLONCS GYÖRGY A 37. számban megjelent keresztrejtvény megfejtése: A sovinizmusnak gyönyörű megnyilvánulása lesz, amikor összetartanak a Föld lakói Könyvvásárlási utalványt nyert: Rumy Ernő, Komló — Bognár Sándor, Kisújszállás — Pálfalvi László, Vác — Bor Ferencné, Kalocsa — Kurucz Ilona, Szarvas — Bodor Károly — Alexi Lászlóné — Balázs Gizella — Vincze Jánosné — Kis László, Budapest.