Lobogó, 1973. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)

1973-11-28 / 48. szám

Fontos tantárgy a honvédelmi ismeretek A régi tanoncidők jutottak eszembe, amikor Z. Tóth Antallal, a 9. számú Bánki Bánát Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatóhelyettesével végigjártam az ország határain túl is rangos — nem túlzás a jelző — iskolát és üzemet. Nem a mester pofonjai vagy a „náccságos asszony" lakásának rendbetartása idé­­ződött fel bennem, hanem az a „kóceráj”, ahol az inasgyerek megtanulta a szak­mát. Eszembe jutott, hogy azokon a primitív gépeken, elavult szerszámokkal milyen sok „nasi”-ból lett kiváló segéd. Végigjárván a műhelyeket, röviden csak ennyit jegyeztem meg kísérőmnek: — Milyen könnyű a mai fiataloknak szakmunkás-bizonyítványt szerezni. — Az idősebbeknek ez a véleményük, pedig nem így van. Ma már ezekben a műhelyekben és tantermekben a régi mércéhez mérve technikusokat képzünk. De tartsunk sort. Csillag László igazgató fogadott. Azaz fogadott volna, ha előszobájának aj­taja nem nyílik percenként. Miközben várakoztam rá, megfigyeltem. Arca jó­ságos, vidám. Szavai barátságosak. Termete tekintélyt parancsol, így hát nem csoda, ha tanítványai kihúzzák magukat előtte. — Ez nem azért van, mert én vagyok az igazgató, hanem azért, mert itt az első perctől így nevelődnek a gyerekek. Elmondom az igazgatónak, hogy mi járatban vagyok. Ez alkalommal nem arról szeretnék beszélgetni, hogy milyen a tanítványok szakmai felkészültsége, hanem arról, hogy az intézetben hogyan folyik a honvédelmi nevelés. — Mielőtt végigjárná az intézetet, egy kissé „bemelegítem­”. Mindennek az a titka, hogy a hadsereggel olyan kapcsolatban vagyunk, ami ritkaságszámba megy. Munkáink nagy részét is számukra készítjük. Ez a tény magában hor­dozza azt is, hogy a pontosság nálunk a legfőbb követelmény — mondja az igaz­gató. — Az, hogy nálunk a honvédelmi nevelés elsőrendű, szinte magától értető­dik, hiszen pedagógusaink és oktatóink között számos tartalékos tiszt van. Nem utolsó szempont az sem, hogy amikor a hadsereghez kerülnek, példásan helyt­álljanak. Csillag László igazgató még egyszer hangsúlyozza, hogy munkásfiatalok, hi­szen ebben az intézetben olyan gyerekek tanulnak, akiknek szülei valamelyik gyárban dolgoznak. Az igazgató minden szavából kiderül, hogy ápolják a hagyo­mányokat. — A gyerekek honvédelmi ismereteinek bővítésére és elmélyítésére mi nemcsak azért gondolunk, mert ez kötelező. Egy fokkal továbbléptünk. Szerződ­tettünk intézetünkhöz egy nyugdíjas alezredest, akinek csak az a dolga, hogy megszervezze és irányítsa az ifjúság honvédelmi nevelését. Ez volt a „bemelegítés”. Z. Tóth Antal igazgatóhelyettes irodájában ülünk. E témának, amelyről edddig az igazgatóval beszélgettünk, ő a gazdája. Nem volt nehéz elindítani a beszél­getést. Amikor megtudta, miről van szó, kinyitotta íróasztalát, és egy köteg do­kumentációt vett elő. — Mielőtt bármit kérdezne, nézze meg tematikánkat, amely a honvédelmi neveléssel foglalkozik. C­ak úgy belelapozgattam a dossziéba. Ilyen témákkal találkoztam: A Varsói Szerződés; Polgári védelem; A haza védelme; Mi a NATO?; Modern fegyverek ismertetése... Már ez is kimerítené mindazt, amit egy iskolának teljesíteni kel­lene a rendeletek értelmében.­­ De ez nálunk csak mint kötelező tantárgy jelentkezik. Ez mindössze csak az alapját adja annak, hogy a mi gyerekeink valóban jól felkészülve, alapos ismeretekkel vonuljanak be a hadsereghez. Minden esztendőben három napig miénk a Kamaraerdő, ahol honvédelmi napot rendezünk. Ezen 1800 gyerek vesz részt. Megszervezése nemcsak a pedagógusok feladata, hanem már napokkal e­ítíte tevékenyen részt vesznek benne tanulóink is. A terepet természet­járó­ szak­osztályunk készíti elő. Az egyes állomások ellenőrzésénél a legjobb eredményt elért fiatalok várják a versenyzőket. Minden tanév végén sportünnepélyt rende­zünk, ahol nemcsak tornabemutatók és labdajátékok szerepelnek, hanem fegy­veres váltófutás is. Nem kell különösebben kérdezni az igazgatóhelyettest. Sorolja magától mind­azt ami ezt az intézetet a honvédelmi nevelést illetően példássá rangosította. — Rengeteg szemléltetőeszközzel rendelkezünk. Nincs olyan hivatalos hely vagy fórum, ahol ne segítenének bennünket. Például a TIT hadtudományi szak­osztálya tavaly rendszeresen tartott nálunk előadásokat. Az idén még többet szeretnénk tartani. A modern haditechnikával foglalkozó könyvek, amelyeket a Zrínyi Katonai Kiadó rendszeresen küld számunkra, valamint a színes diafilmek most már szinte kérés nélkül érkeznek hozzánk. Miközben az igazgatóhelyettes sorolja mindazt, amiért tulajdonképpen meg-I.­.fogattuk őket, eszembe jutnak az igazgató) nemrég elmondott szavai: — Mi úgy érezzük, hogy a ránk háruló feladatokat maximálisan teljesítjük, hiszen évente 1800 gyerek — kivétel nélkül részt vesz a foglalkozásokon, lövé­szeteken, rajversenyeken. De nem titkolom vágyaimat sem. Most már bebizonyo­sodott, hogy a mi iskolánk alkalmas arra, hogy a honvédelmi nevelés szempont­jából kísérleti intézetté váljon. Minden alap megvan ahhoz, hogy az illetékes minisztériumok alapos terveiket kidolgozva nálunk valóra váltsák. PÁSZT RÓBERT „Nagyon fontos az elméleti és gyakorlati munka, hiszen így válnak jó szakemberekké tanítványaink” SZÉKELY TAMÁS felvételei MOST ÜNNEPELJÜK, NOVEMBER 29-ÉN A BARÁTI ÉS JÓSZOM­SZÉDI JUGOSZLÁV SZOCIALISTA SZÖ­VETSÉGI KÖZTÁRSA­SÁG NEMZETI ÜNNE­PÉT. EZ ALKALOM­MAL HELYT ADUNK LAPUNKBAN A ZÁG­RÁBI MAGYAR KÉPES ÚJSÁG PARTIZÁNOK­RÓL SZÓLÓ ÍRÁSÁ­NAK. Baki Ferenc egykor .... ... és ma A Petőfi zászlóalj századosa A Horvátországi Népfelszabadító Had­sereg és Partizánosztagok parancsnoksá­ga 1943. augusztus 9-i­­határozatának ér­telmében megalakult a Népfelszabadító Hadsereg Petőfi Sándor nevét viselő egy­sége. Az említett parancsnokság e célból elrendeli, hogy valamennyi katonai ala­kulat és intézmény augusztus 14-ig bezá­rólag minden magyar nemzetiségű elv­társat indítson útba a zverevói közvetí­tőbe. A parancsnokság hangsúlyozza, hogy a rendelkezés kivétel nélkül min­den magyar elvtársra ,és elvtársnőre vo­natkozik, rendfokozatra és tisztségre va­ló tekintet nélkül, mivel a fentebb emlí­tett csapattest létrehozásának elsőrendű politikai jelentősége van. A Papuk-hegység lankáin, Orahovica környékén Slatinski Drenovac faluban alakult meg a Petőfi zászlóalj. A magyar zászlóalj parancsnokává Kiss Ferencet nevezték ki, politikai biztos Géri Károly lett. Két század alkotta az egységet. Az első század parancsnoka Laki József lett, Fehér István pedig politikai biztosa. A második század parancsnoka Kis Antal­ Tomcsa, politikai biztosa pedig Bedő Fe­renc. A zászlóalj létesítésének harmincadik évfordulója alkalmából a Magyar Képes Újság felkeresi az alakulat életében ma­radt kiemelkedő harcosait, hogy az olva­só emberközelből is megismerhesse őket. • Baki Ferenc, Újvidék, Október 23. su­gárút 83. I. emelet. Papírszelet zörög a kezemben a feljegyzéssel. Az utca verő­fényben fürdik. Megakadt a nap egy to­ronyház tetején. A kátránykönnyet izza­dó aszfalton aszfaltszürke emberek. Ber­reg a csengő, elegáns asszonyság, Baki Mila nyit ajtót. A házigazdához invitál. Ahelyett hogy a kérdést várná, Baki Fe­renc kérdez. Gombolyodik a beszéd fo­nala, aztán szinte észrevétlenül belela­pozunk a zászlóalj képzeletbeli harci naplójába, megelevenedik az 1943. évi vénasszonyok nyara. — Tizenhat hónap leforgása alatt két­ezer kilométert tett meg az alakulat — emlékszik vissza Baki Ferenc, a Petőfi zászlóalj egykori harcosa. — A harcok folyamán 42-en megsebesültek, 25 halot­tunk volt. Az egységben 240 harcos tar­tózkodott rövidebb-hosszabb ideig. Nem sokkal a megalakulás után, Meljani fa­lucskánál, vasútrombolás közben, rajta­ütés folytán három baj­társunk esett ál­dozatul. Az usztasákkal való csatározás­ban Újgrácnál halálosan megsebesült a Brodski Slatnik-i születésű Géri Károly, politikai biztos. Pozsega felszabadításánál elesett Racsek János-Iván százados. Dob­­rovic falunál, a Podravska Slatina felsza­badításáért folyó harcokban meghalt a durdenovaci Sajgó József politikai biz­tos, Hercegovac falunál pedig Szobocsán József (Szlavónbród) esett el. Veliki Grdevacnál Virág Róbert, a zászlóalj po­litikai biztosának helyettese, Prekopakra­­nál a humljani Dolezsál Lajos, az alaku­lat legjobb géppuskása vesztette életét. Ezek ismertebb harcosok voltak, ezért tettem róluk említést. — Hogyan került a zászlóaljba? — A szlavónbródi vagongyárban vas­munkás voltam, és ott korán bekapcso­lódtam a munkásmozgalomba, összeköt­tetésben voltunk a partizánokkal, s egy alkalommal elhatároztam, hogy csatla­kozom hozzájuk. A dilji osztagba kerül­tem. Velem jött feleségem, fiam és lá­nyom is. A parancsnokság felhívása nyo­mán úgy éreztem, hogy nekem is a ma­gyar alakulatban a helyem. Elkéstünk kissé, az új zászlóalj már megalakult, és elhagyta Drenovcit. Gornja Kusonjánál értük utol az alakulatot. Hadbiztosnak, ellátási felelősnek neveztek ki. Mezítláb, fegyver nélkül indultunk, a harcokban szereztük meg a nélkülözhetetlen felsze­relést, fegyvert. Az egység harci útját kü­lönben nagyon nehéz lenne feltérképezni. Jártuk a magyarlakta helységeket, ame­lyekben különösen élénk propaganda­­munkát fejtettünk ki. Szép számban ver­buválódtak ezáltal magyarok. Mintegy hatvan helységből valók a harcosaink, s zömmel olyan horvátországi falvakból, amelyekben ma is szép számban élnek magyar ajkúak. — Kiik voltak a legkiemelkedőbb har­cosok? — Nagyon nehéz és hálátlan ilyenfaj­ta értékelést végezni. Hősies magatartást tanúsított Fajsz századparancsnok, Ra­csek János, aki mindig az­ élen volt, Do­lezsál Lajos géppuskás,­aztán egy Sziksz nevű harcosunk és mások. — Emlékezetes csaták? — Minden nehéz ütközet emlékezetes. Jelentősebb volt a Pozsega és Pakrac felszabadításáért folyó harc, a hercego­­vaci nagy malom körüli csatározás. — Mi az, ami legszebbnek maradt meg emlékezetében ? — A harcosok közötti nagy barátság, összetartás, segítőkészség, egyetértés és minden más olyan erény, amely a harci sikerekhez nélkülözhetetlen. Tizenhat hónapos harci tevékenység után, vajdasági magyarokkal kibővítve, brigáddá nőtt a Petőfi Sándor nevét vise­lő partizánalakulat. Baki Ferencet­ első osztályú századosi rangban a brigád po­litikai biztosának helyettesévé nevezték ki. A háború befejeztével a közéletben fejtett ki serény tevékenységet, s már azokban a napokban elkezdte gyűjteni az adatokat egy könyv megírásához, amely Petőfi brigád címen 1968-ban ke­rült ki a Fórum nyomdájából. Baki Fe­renc Véber Lajos társszerzővel elsőnek örökítette meg a jugoszláviai magyarság hősi helytállását, dicső harcát hazánk fel­szabadításáért. A könyvben megszólal­tatta a részvevőket, akik túlélték a­­hábo­­rút,s­ végigküzdötték az újjáépítés­­ nehéz időszakát, s megérték a tizedik, huszadik s immár a harmincadik évfordulót is. LOBODA GÁBOR Csikós István: Internacionálé (A jugoszláv partizánok emlékének) A dal felgyújtotta a várost. Égtek az utcák. Félreverték a harangokat. Galambraj riadt. A hídpillérek megreccsentek. Lángolt a folyó. Víztoronyban zászló lengett. Bíborpirosan. » „A kalászok tavaszra visszavárnak!" „Mirjána, készítsd ünneplő ruhámat!" „Elvtársak, éljen a forradalom!” A gépkocsik lassítottak. Virág suhant illatosan. Elkapta egy idegen kéz. Géppisztoly csövébe tűzte. A dallam csak tovább zúgott... A távolban homoktölcsér kavargóit a szőlők felett - Harminc szempár hosszan nézte ... Lángcsóva szállt sírgödörbe. Lábak alá parázs gurult. Lapát villant aranyfüstben. „Az anyák is örökké visszavárnak!” „A kéklő hegyek, az ezüstös folyók !" „Elvtársak, éljen a forradalom!" Porfelhőben hulltak a földre. Már csak egy fénycsík volt az égbolt. Már csak egy csillag szórta sugarát. S kialudt az is az árok mélyén. A vihar ráhordta takaróját... Jegenyefák sírtak az éjben.

Next