Lobogó, 1974. július-december (16. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-28 / 35. szám
Ismerd meg a hont! Minden zugát, völgyét, gerincét, lakóját! Fedezd fel az eseményeket, amelyekre vastag porréteget rakott az idő! Ásd ki a múltat, mert ezzel segítesz megismerni önmagad! Ez a törekvés nem új. Történelmileg egy bölcsőben ringott a hazatudat első kiformálódásával. A honismereti gyűjtő-feldolgozó munka Magyarországon a felvilágosodás korában jelentkezett. Egy időben a nemzetté válás folyamatával, annak hatására és segítésére. Nagyszerű egyedi és társadalmi kezdeményezéseket ismerünk az elmúlt két évszázadra visszatekintve. A ma honismereti tevékenységének nagy példaképe Bél Mátyás gyűjtő és gyűjtető munkássága. A reformkorban Egyed Antal Tolna megyei kezdeményezése. Már a mi generációnk, még inkább apáink szemtanúsága alatt a falukutató csoportok lelkes búvárkodása. Az utóbbi két évtizedben a rendszeres és módszeres munka, amely a klubok és intézmények ösztönzésére oly nagy lendületet vett, igyekszik kipótolni azokat a hézagokat, megtölteni színnel a fehér foltokat, amelyeket a történelem kihagyott. A kisújszállási példa A história elmondja a második világháború eseményeit. Köztük azt is, hogy Magyarország felszabadításáért milyen súlyos harcok folytak. Kisújszálláson kétszer is átviharzott a front. Azt azonban már csak a honismereti kutatások derítették fel, hogy amikor a fasiszták mintegy tíz napra visszafoglalták a községet, és értelmetlen, elkeseredett harcot vívtak megtartásáért, száz sebesült szovjet katona bujkált a házak pincéiben, szérűkben, gazdasági udvarokban. Életük egy hajszálon függött, hisz semmi meg nem menthette volna őket az azonnali felkoncolástól, ha rájuk bukkannak. S mi kellett, volna hozzá? Egyetlen névtelen levél, egy telefon, vagy tán csak egy a suttogás szárnyaira bocsátott pletykamag. Ám a község hallgatott, mint a tetszhalott. Egyetlen kósza hír sem röppent fel a csukacsöndes házakból. Amikor a szovjet csapatok visszafoglalták Kisújszállást, a sebesültek épségben jutottak a tábori kórházakba. A vastag fóliánsok, nyomtatott történelemkönyvek nem őrzik lapjaikon ezt az epizódot. A honismereti kutatás segített közvetlenül a felszabadulás után egy egész nemzet gerincét egyenesíteni. Jelentőségében talán nem ilyen nagy horderejű az Ózdi Kohászati Üzemek évkönyve, amely az iparkutatás egy szép példája, s amely az iparkutatás egy szép példája, s amely a jelent igyekszik a jövő számára konzerválni. Ez is történelem lesz egyszer. Dokumentum a jövő kutatói számára, hisz a honismereti munka nemcsak kutatásból-gyűjtésből áll. Feladata, mondhatnám missziója az ismeretterjesztés és az is, hogy az emberekben élő aktivitást, kezdeményező készséget serkentse, s ily módon alkotó hazafiságra neveljen. Nemzeti önismeret A honismeret alkalmazza a történelemtudomány különféle ágait, a földrajzot, a természetismeretet, a néprajzot, művészettörténetet, szociológiát, s persze az irodalomtudományt is. Darvas József néhány esztendeje így beszélt erről: „Én közvetlenül nem vagyok munkása a honismereti mozgalomnak, de mégis úgy érzem, hogy mint író valamilyen módon része és részese vagyok. Nemcsak én, hanem minden író, aki a magyar valóságról ír, akár a mairól, akár a történelmiről, akár regényben, akár szociográfiai munkákban akarja segíteni a nemzeti önismeretet. És ez is a honismeret, sőt valójában ez a honismeret célja ...” Ma már az egész országot behálózó, hatalmas mozgalommá terebélyesedett a honismereti kutatómunka. Eredményei szinte felbecsülhetetlenek. Dr. Hoffmann Tamás, a Néprajzi Múzeum főigazgatója szerint „tíz esztendő alatt a Néprajzi Múzeum anyaga több mint 120 ezer oldal olyan dokumentummal gyarapodott, amelyet önkéntes gyűjtők és kollektívák segítségével szereztünk meg. S ez az értékes gyűjtemény ma már több mint 200 ezer lapnyi szöveget jelent.” Érzelmi töltés Vajon tekintsük-e a honismereti mozgalmat a különböző tudományágak „bedolgozójának” csupán? A felvetett kérdésre Ortutay Gyula akadémikus, az Országos Honismereti Bizottság elnöke így válaszolt a Lobogónak: — Elsősorban azt szeretném leszögezni, hogy a mi munkánk nem valami tudományos szervezeté, még akkor sem, ha a tudomány jelentős mértékben felhasználja eredményeinket. Ez a munka része a Hazafias Népfront országos politikai mozgalmi munkájának, és nem érné el igazi célját, ha nem politikai töltésű, nem politikai indulatú mozgalmi munka lenne, ha nem az lenne, amivé tenni akarják, hogy tudniillik a szocialista haza szeretetének, a szocialista haza megszerettetésének önkéntes nagy műhelye legyen. Ne féljünk tehát attól az érzelmi töltéstől, attól az indulattól, amelyet a helyi hagyományokhoz, a patriotizmus helyi formáihoz fűzünk. Ne féljünk az érzelmi töltéstől, de ne tévesszük össze az érzelgősséggel, a hamis, pántlikás romantikával. Ha azt akarjuk, hogy ennek a hazának öntudatos tagja maradjon valaki, akkor ne az „ubi bene, ubi patria” — ahol az ember boldog, ott van a haza — legyen az elve. Akkor meg kell tanítani arra, hogy szeresse ezt a hazát, és tudja, hogy miért szereti. — Ezért is legyen önkéntes ez a munka? — Pontosan. A helyi körök önkéntes mozgalmi munkáját és tevékenységét ezért is hangsúlyozzuk a gyűjtőmunkában is. Ahol a természetvédelmet szeretik, vagy a régészkedést, mint Csepelen az egyik szocialista brigád, vagy ahol a krónikaírást szeretik, ott azt csinálják. Semmit sem akarunk kötelezővé tenni. Halála lenne a munkának. Mi önkéntes tagokra és az ő továbbgyűrűző hatásukra gondolunk elsősorban. Középpontban a haza . De azért szükség van a mozgalom összefogására? — És egy bizonyos ösztönző irányításra is. Mi az egyetemest, a nemzetit és a helyit egységben akarjuk látni. Egymástól elválaszthatatlan összefüggésben. A régész tudja, ha kezébe vesz egy cserépedényt, hogy hány évezred munkált azon, míg ezek a formái kialakultak. A népzenekutatónak, ha egy népdalt, dallamot hallgat, tudnia kell, hogy az hosszú történeti korok emlékét őrizte meg. Egy népmesében mennyi primitív, mágikus hiedelem, reneszánszkori kaland, s a betyárponyva történeteitől kezdve mi minden rakódik le. Tájékozódni kell. Biztonsággal. Népi íróink sohasem tévedtek el. Csokonai Vitéz Mihály a legelső népdalgyűjtők közé tartozott, s a korabeli német, olasz, osztrák, francia műveltség teljével, ismeretével, gazdagságával rendelkezett, s nemcsak versformáiban, hanem esztétikai, filozófiai munkáiban, írásaiban is. Petőfi és Arany János népi műveltsége egyesült Shakespeare tudásával, a latin és görög szerzők tudásával, s a korabeli francia forradalom nagy elméleti íróinak és munkásainak, a kommunizmus előfutárainak írásait is ismerték. Illyés Gyula mindig kétségbeesetten tiltakozott az ellen, hogy a „paraszti”, az kezdetleges, az durva, az közönséges lenne csupán, és büszke volt arra, hogy ő, aki Európát járta meg, és a 19-es forradalom után Párizsig kellett menekülnie, a „Pusztafi” egész kontinensünket látta maga előtt. Balmazújváros fia, Veres Péter az öregkor legnehezebb hónapjaiig szívta fel és igyekezett visszaadni nemzetének teljes európai kultúrát. Ne jelentse hát számunkra a népi, a helyi a primitív elzárkózást, néha az éles gyűlölködést; jelentse az egyre tágabbra, a teljesre való törekvést, középpontban azzal, ami a miénk, ami a hazánk. Feltáratlan energiák Számos vidéki múzeum, számtalan helytörténeti kiadvány és évkönyv, sok gazdag múzeumi gyűjtemény, történelmi emlékmű köszönheti a létét a honismerettel, a helytörténettel A történelem olyan, mint egy ország önéletrajza. Nagy vonalakban követi nyomon a múltat, számon tartja a legfontosabb eseményeket, históriai vonulatokat. A honismeret, a helytörténet mikroszkóppal jár. A részletekre kiváncsi. A nagy krónika által kihagyott, mellékesnek ítélt apró mozaikokat gyűjti. Belőlük állítja össze a táblaképeket, a tükröt, amelyben egy aprócska falu, egy kis üzem is megláthatja saját arcát... Csokonai Vitéz Mihály Arany János Ortu ..Ez Hazat szágó mi nvérné nem nem mozgt ha ne tenni millik szeret ta ha nek é lye le Illyés