Lobogó, 1976. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1976-06-03 / 23. szám
obája egy darab Chiléből ekrénye tetején tengeri igylók, a könyvespolcon Asras-, Neruda-kötetek, a fan spanyol nyelvű plakátok, keretben Allende, Luis Cor- Uán arcképe. Élete regényes. Belsőépíszi és bútortervezői diplom, polgári származás, a színiz és a szabadság szeretete mindössze ezt vitte a batyujáin, amikor a fasizmus elől férjét követve Dél-Ameriába menekült. 1938-ban kezett Santiagóba. Rövideig az egyetemi színháznál tgazott, majd a Chilei Kommunista Párt lapja, az El Sigi munkatársa lett. Az újság allítása után 1948-ban férjéül együtt visszatért Magyarrszágra. Dolgozott a SZOT-ál, a DIVSZ-nél, az Országos Nőtanácsnál. Nyugdíjba onulása óta műfordító. A nee: Weiner Tiborné. — Ne rólam beszéljünk — ér. — A junta arra számít:z emberek előbb-utóbb elfejtik Chilét. Hogy a fasizmusról hallva Hitlerre, Muszlinre, esetleg Francóra gonolnak. Pinochetre nem. Eztem szabad megengedni. Értemként fél tizenkettőkor hallatom a moszkvai rádió Iscuda Chile (Hallgass ide, Chile) adását. A műsor minig ugyanúgy kezdődik. Néhány taktus a himnuszból, majd a száraz bejelentés: Nürnbergben elítélték a háorús bűnösöket. Az adás véén közlik a junta legfrissebb aztetteit. Megnevezik az áldozatokat és a hóhérokat,lyenkor a chilei lehallgatállomások tisztjei azért imádkoznak, hogy ne hallják neüket a hóhérok között. Tudák, a felelősségre vonás késik, se nem marad el. Emlékszem, miként föladtak minket Chilében a harmincas évek végén: segítkészséggel, jóindulattal. N Nem ismerték, de gyűlölték a fasizmust Ott-tartózkodásom alatt ezt lépten-nyomon érezem. Ezek az emberek vagy a gyermekeik ma is élnek. Mindannyiukat nem lehetett kiirtani. # Hogyan került az El Sigo szerkesztőségébe? — Lényegében véletlenül. A lap egyik munkatársa elhibázott színházi kritikát írt. Akikkel bementem az akkori főszerkesztőhöz. Elmondtam, a kommunista lap nem csaphatja be az olvasóit. Spanyolul rosszul beszéltem, de jól érveltem. A szerkesztő státustajánlott. Elfogadtam. Életem legromantikusabb éveit a Moneda utcában töltöttem. Ragyogó emberekkel dolgoztam együtt. Americo Zorrillával (az Allende-kormány pénzügyminiszterével), Luis Corvalánnal, és barátja lettem Pablo Nerudának. — Miként emlékszik rájuk? — őket nem lehet elfelejteni. Corvalán 1946-tól 48-ig az újság főszerkesztőjeként közvetlen főnököm volt. Pártmunkásként, tollforgatóként is tanítóm maradt. Úgy beszélt, úgy írt, hogy mindig mindent magyarázott. Hallgatóit, olvasóit láthatatlan szállal bilincselte magához. Nem ismerte a közhelyeket, nem oktatott. Csak tanított. Mi, a munkatársai és barátai Luciónak becéztük. A nevetése olyan volt, mint a Mapocho folyó köveinek összekoccanása . .. Neruda 1939-ben a közelünkben lakott. Akkor mi még csak a hírét ismertük. Kalandos úton érkezett a polgárháborús Spanyolországból. Szerzett egy hajót és vörösgárdisták százait hozta magával. Egy nap a háza előtt hároméves kislányom megszólította: Kapd el a labdát! Az udvaron játszottak, aztán a költő a lakásunkig kísérte a gyermekem. A lányom így mutatta be: Ez Pablo. Hazaérkezése után találkozott még chilei barátaival? — Egy küldöttség tolmácsaként 1971-ben viszontláttam Santiagot. A hivatalos program zsúfolt volt, régi ismerőseimet a kora reggeli vagy éjféli órákban kerestem fel. Corvalánt a lakásán, Americo Zorrillát a hivatala Weiner Tiborné, Pablo Neruda és felesége, Luis Corvalán és Lili Corvalán társaságában 1972-ben, Budapesten ban. Itt kérdezték, megbeszéltem-e a miniszterrel a találkozót. Igen, feleltem, 23 esztendővel ezelőtt... Egy évvel később én lehettem a vendéglátó. A Corvalannal, Nerudával, Asturiasszal eltöltött magyarországi napok ma is élő emlékek. Allende meggyilkolásáról a rádióból értesültem. Azonnal a chilei nagykövetségre mentem. Felhúztuk a fekete lobogót, majd fél óráig beszélgettünk a diplomatákkal. Amikor eljöttem, egy virágcsokor feküdt a fekete zászló alatt. Ma sem tudom, ki tette oda. Ezért hiszem, hogy Pinochet hatalma nem lehet örök életű. A Chile iránti nemzetközi szolidaritás erős és őszinte. Egyszer két nyugdíjas betétkönyvét ajánlotta fel a menekültek segítésére. Azt mondták, emlékeznek a Szálasi-féle Magyarországra. A legkisebb unoka tipeg a szobába. Weiner Tiborné keménysége felenged. — Kommunista vagyok, műfordító és nagymama. Unokámra a nyelvet szeretném örökül hagyni. Csak spanyolul szólok hozzá. Remélem előbb-utóbb nemcsak beszél a chileiekkel, de meg is érti őket. Egy fényképet mutat. Neruda házának tartógerendái. A fába vésve a költő elhunyt barátainak neve: García Lorca, Paul Eluard és a többiek. EGY ASSZONY CHILÉBŐL Weiner Tiborné dolgozószobájában .