Lobogó, 1977. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1977-05-12 / 19. szám
a szőnyegre borítva. Háromnegyed évszázadnyi család- és néptörténelem. Most ott görnyed fölötte Jenő bácsi lánya s unokája is. — És a fiúra emlékszel, papi? — néz föl az asszony. — Az Edére? Hogyne emlékeznék. — Mi neveztük Edének. Az igazi neve itt áll a fényképe hátán: Stanislaw Waminiski. Olyan 16 év körüli lehetett. A szülei kint maradtak, itt árválkodott egymaga, hazahoztuk, megetettük rendesen. A gyerekekkel nagyon összebarátkozott. Aztán elvitték, vagy elment a többiekkel, nem tudom. Azóta se hallottuk hírét. — Gyűlölték a nácikat. Néha majd leültünk, olyanokat mondtak. De nálunk jó helyen kopogtattak a németellenességükkel. A hivatalos vezetésnek, úgy látszik, sok lehetett. Azért is szüntették meg Kanizsán a tábort. Még 40-ben. Mikor elmentek, nagy búcsúvacsorát csaptunk. Sokan sírtak. Gulyáslevest főztünk. Azt kérték a lengyelek búcsúzóul, Zalaszentgróton tovább állt a tábor. A kanizsai megszűnése után állították fel, de lakók másfelől is jöttek. A központ a Korona — ma Kossuth — étterem volt. Ott laktak a legtöbben, főképp katonák. Amikor Székelyhídi Vilmos 1941 végén a szentgróti községházára jött írnoknak, a lengyeleket már itt találta. Hamar összebarátkoztak. Előbb csak a községházán hivatalosan érintkeztek, később a kocsmában, az otthonokban barátilag is. Vili bácsi — 24 esztendős tanácsi vb-titkárkodás után — ma nyugdíjas. A nagyközség múzeumát vezeti. — A lengyelek? 44-ben jött ide ez az újvidéki hóhér, ez a Zöldi Márton. Kvártély kellett a bandájának, de az egyetlen annak való hely, a Korona lengyelekkel volt tele. Zöldi kijelentette a községházán : másnap reggelre a Koronában egy fia lengyelt se akar látni. El is tűntek mind szegények, mert Zöldivel jött a hír is: Zalabéren is ilyet szólt, s aki lengyel , az ottani épületben maradt, azt az ablakon szóratta ki a pribékjeivel. A környék népe, a falusiak meg az itteniek befogadták a kiebrudaltakat. Jönnek ma is Szentgrótra a lengyelek, mintha hazajárnának. Kit az emlék vonz, kit jóbarátok, kit az itt nyugvó halottai. Mint Kovács Sándorné „lengyeljét”, a sosnowieci Krazek Jozefa aszszonyt. Férje nyugszik a szentgróti temetőben, s gyerekeivel jár látogatóba. Többek e látogatások egyszerű kegyeletlerovásnál. Jozefa asszony „szótagoló magyarságával” a változó élet híreit mondja-kérdi, s Kovácsné — „lassú beszéddel, hogy jól megértsék” — hasonlóképpen. A legélénkebb mégis a Jasztrab Józsefék háza táján a „lengyel járás”, így írom: Jasztrab, mert így mondjákírják a községben is. Valójában Jastrzyhoz kellene, az az eredeti. Jóska bácsi egyike Zalaszentgrót négy itt maradt s „bentlakóvá”, magyarrá honosult lengyeljének. Szakmája szerint cipész, korabeli státusa szerint besorozott katona volt, tizedes. De rangjelzését, hogy 39. szeptember 21-én átlépte a határt, leszedte. Azon a kávégyári csatornán meglógott ő is, de Jugoszláviából visszajött. 44-ben sokadmagával Németországba hurcolták, s hogy felszabadult, ide jött haza. A szerelem hozta. S ma már család — két gyerek s két unoka — marasztalja. Fia Lengyelországban szerzett gépésztechnikusi diplomát, kint maradt hat testvéréből s számos rokonából az esztendő minden szakára jut látogató. — Jóska velünk együtt csinálta végig ezt az új történelmet — mondja Székelyhídi Vili bácsi. — Velünk járt agitálni, volt párttitkár az egyik szövetkezetben, vezetőségi tag 21 esztendeig a másikban. Tanácstag is volt. Egyszóval, a mi emberünk volt tetőtől talpig. Most meg a mi nyugdíjasunk. Józsi bácsi elmerengve bólogat: igen, benne volt ő itt a megesett fontos dolgokban. S jutott a gondokból, a keserűségből is. — összeforrtam én Szentgróttal, itt vagyok otthon. Megyek az utcán, találkozom fiatalokkal. Rám köszönnek. Nem is ismerem őket. De ők, ismernek. Szentgróti vagyok. BERKES PÉTER Petőfi Sándor lengyel barátja A magyar szabadság történetének két kimagasló alakja Petőfi Sándor és Miecislaw Woroniecki, a lengyel lovas légió és vadászok parancsnoka. Életútjuk sorsszerűen alakult: a forradalom eszméiért áldozták életüket. Petőfi nem vonzódott a mágnásokhoz. Barátsága Teleki Sándorral kivétel így természetesnek tűnt, hogy a fiatal lengyel herceggel való találkozástól is húzódozott. Jókai Mór és Degré Alajos közvetített azzal, hogy „szíve, lelke a szabadságé, ő jogainkért küzdeni akar, ő barátja, ő testvére a népnek, ő lengyel!” Íme a legerősebb érv, amely hatott. Az 1848. márciusi eseményeket követően a pesti Angol Királynő szálló egyik szobájában jött létre a találkozó, ahol a két szabadsághős megismerkedett. Baráti társaságban töltötték az estét, ahol Woroniecki ezekkel a szavakkal ölelte át a költőt: „Tőled tanultam, tőled! Mindig szerettem a szabadságot, de imádni csak dalaidból tanultam!" A barát Degré érdekes képet festett Petőfiről. Amikor felvetették a találkozó ötletét, Petőfi nem adott azonnali választ. Egy tallért vett ki a zsebéből, fel-alá járkált, a tallért dobálta, „ez volt a szokása, ha gondolkodott valamin". Hasonló módon jellemezte a költőt Telegdi László, aki a nagykárolyi látogatást beszéli el: „Midőn Petőfi szobájába léptem, a költő azzal múlatta magát, hogy egy ezüst emlékérmet — melyet Jászberényben kapott a nádor 50 éves ünnepélye alkalmából — hajigált fel a levegőbe, s ezt esés közben megkapta." (E történet azt a gondolatot veti fel, ha a segesvári csatamezőn a hősi halottak sírjából, a porladozó csontok mellől előkerülne ez a jubileumi tallér, talán megszűnne minden bizonytalanság és találgatás.) A barátok megjegyzései Petőfi sajátos jellemvonását őrizték meg számunkra. Nem hamarkodta el döntését. Mint a sakkozó, fontolgatta a következő lépést. Petőfi és Woroniecki romantikusnak tűnő első találkozását egy év múlva újabb követte. Ez 1849 március első napjaiban, Erdélyben zajlott le. Ismeretes, hogy Petőfi 1849. március 23-án indult ismét Bemhez. Március elején Szamosújvár környékén is járt, majd a hó végén újból Bemhez ment Szebenbe. A mártírhalált halt ezredes és a forradalmár költő találkozása feltehetően 1849 március elején történhetett Szamosújvár vidékén, vagy a városban, esetleg Kolozsvárott. Miecislaw Woroniecki az év első heteit Máramarosban töltötte, szervezte a vadászokat, s onnan jött le Erdélybe. Március első felében Petőfi tartózkodási helyéhez közeli vidéken volt. A Honvéd 1849. március 24-én (74. szám) az alábbi hírt tette közzé: „Szamosújvárott március 14-én, Betlenben ugyan e hó 15-én, illető helyőrségeink nagyszerűen ülték meg a népszabadság föltámadásának évnapját. Hg. Woronyecky derék ezredesünk ez alkalommal fényes táncvigalmat adott Szamosújvárt." Vessük össze ezzel a híradással Petőfi útjának állomásait. A költő 1849. március 2-án indult Medgyesről. Útiránya: Marosvásárhely (március 6-7.), a Betlen előtti Sajómagyaros (március 8-9.), majd Betlen—Dés, Szamosújvár-Kolozsvár (ahová március 10-én érkezett meg), 15-én indult tovább Debrecenbe. Közben Betlenben megírta a gyönyörű költeményét (Pacsirtaszót hallok megint. . .), első versszaka a tavaszra utal: „Pacsirtaszót hallok megint! Egészen elfeledtem már. Dalolj, tavasznak hírmondója te, Dalolj, te kedves kismadár!” Íme az útirány és az időpontok. Ez arra mutat, hogy 1849. március 10. tájékán, a Betlen—Kolozsvár közötti úton valóban megtörténhetett a második találkozó. Az sem kizárt, hogy Kolozsvár volt a tanúja a párbeszédnek. (Miecislaw Woroniecki annyira kedvelt és megbecsült volt a kolozsváriak előtt, hogy később — hadbírósági pere idején — az erdélyi nők kegyelmi kérelmet terjesztettek elő érdekében. Még Zsófia főhercegnő is támogatta fia, Ferenc József előtt a kegyelmi előterjesztést, de a fiatal császár hajthatatlan maradt. Ugyancsak megerősíti a hagyományt, hogy a Woroniecki család több tagja tartózkodott abban az időben a vidéken. A Közlöny 1849. április 25-én adta hírül: „Woroniecki hercegnő a szamosújvári katonai nevelő intézetnek 30 pft-ot rendkívüli költségekre adományozott." Az ezredes testvérét, Woroniecki József alezredest a Honvédelmi Bizottmány márciusban helyezte át azzal, hogy „Bem altábornagynak rendeli alá, ahová átmegy”. Ezek az adatok és hagyományok — ha szerény mértékben is - kiegészítik Petőfi Sádor életútjának történetét. DR. KOVÁSSY ZOLTÁN __________________________________/ [Ts]