Lobogó, 1977. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1977-12-29 / 52. szám
só percben jöttem el jelentkezni a tanfolyamra. Semmit nem veszíthetek vele, legfeljebb kétezer forintom bánja. A Magyar Divat Intézet nagyszabású bemutatóra készül. Három héten át, reggeltől estig tanulják a koreográfiát, táncolnak, próbálnak a manökenek. Majd minden jelenetben szerepel a kitűnő mozgású, rövidre nyírt, fekete hajú Safranek Anna. — Szeretem a szakmámat, mert szép, mert értelmes. A gyereket, egész pici kortól, az öltözködéssel lehet tisztaságra, ízlésre nevelni. Csak aztán jön a művészetek megismerése. Az MDI propagandistája vagyok. Nyolc-tíz manökent kötöttek így le négyórás állással. Emellett próbálunk, bemutatunk. Sok a kötelező vidéki bemutató, férjemmel, Payer Andrással gyakran napokon át csak levelezünk. A legfárasztóbb az, hogy a vidéki utakat 3—4 óra rátartással szervezik, a holtidőben idegileg-fizikailag kikészülök. Elég jól keresünk, de nagyon sokat dolgozunk. Az őszi BNV-n, tíz napért, napi öthat bemutatóért, összesen 7800 forintot kaptam. Ebből még levonták az arra az időre, az intézettől járó fizetésünket. A besorolásom: első osztályú manöken, mivel több évet töltöttem a szakmában, és elvégeztem az artistaképző tanfolyamát. A kategória, a pénz miatt érdemes megszerezni a papírt. Vadász Éva a ma divatos manökentípus. 172 centi magas, szőke haja válláig ér, mindenfajta ruha jól áll rajta. Remekül fotózható. Sok képe jelenik meg. — Eszembe sem jutott, hogy manöken lehetnék. A hirdetőnél dolgoztam, ott látott meg az OKISZ-labor propagandistája, ő hívott először bemutatni. Három és fél éve dolgozom a szakmában. Két éve majdnem minden vállalat hív a nagy bemutatóira. Volt időm megfigyelni, hogy nemigen kerülnek be automatikusan a manökenképzőt végzett lányok a pályára. Ha bemegy valaki a vállalatokhoz ajánlkozni, megnézik, kipróbálják. De az iskolába nem jár senki manökent keresni. Az újaknak nagyon nehéz dolguk van. Bejutva a nagyobb divatáruvállalatokhoz, érzik, bármilyen csinosak is a civil életben, nem az igaziak a dobogón. A többi lányra akarnak hasonlítani, elkezdik festegetni magukat. Pózolnak, botladoznak a kifutón. Fél évig én sem tudtam kikészíteni magam. Kerestem a frizurámat, az arcomat. Végül olyan rövid lett a hajam, hogy várhattam, amíg fotózni hívnak. Ma már nem megyek úgy bemutatóra, fényképezésre, hogy ne legyen nálam pótharisnya, smink, többféle rúzs, kellék, saját szoknya, nadrág, csizma. Hamar elhasználódik, tönkremegy, rengetegbe kerül mindez. Pataki Ágnes a legsikeresebb fotómodell jó néhány esztendeje. Sokan csak így hívják: Fabulon Ági. A fotózás mellett ruhákat is bemutat. Vele foglalkozik minden lány, aki manöken akar lenni. Róla beszélnek legtöbbet a pályatársak. A konkurrencia- és presztízsharcban a legfőbb érv: nincs 170 centis sem. Valóban. De, tanúsíthatom, leheletnyi festék nélkül, otthonos lakásában, foteljében kuporogva is irigylésreméltóan szép. — Ezt a szakmát ugyanolyan komolyan kell venni, mint bármi mást. Talán még jobban, mert rövidebb ideig tart, nagyobb energiát kell ráfordítani. És ugyanezért nehéz hivatásszerűen csinálni. Úgy kell elkezdeni, hogy egyszer muszáj abbahagyni. Néhány év után mindenki keresni kezd, mivel érdemes foglalkoznia ... azután. Sok mindennel próbálkoztam. Nyelvvizsgáim vannak, propagandista-tanfolyamot végeztem. Az egyik nap még a csúcson vagy, de nem lehet tudni, mikor unnak rád. Akkor aztán a mostanihoz képest, igen kevés pénzért kell dolgozni, kezdőként, egy másik foglalkozásban. Anyagiasnak tartanak, mert megkövetelem azt, ami véleményem szerint jár nekem. És nemcsak pénzben, hangnemben is. A nyáron megjelent miniszteri rendelet tól-ig kategóriákat ad meg. Első osztályú, tanfolyamot végzett manökennek 200— 300 forintot lehet fizetni egy bemutatóért. Ha aznap több is van, a következőkért már csak az összeg bizonyos százalékát. Ebben a szakmában összetartás nincs. Mindenkinek magáért kell beszélnie. Patz Dorottya egyike a legszebbeknek. A szakma a kisujjában van. Végigcsinálja a táncos show-kat, a klasszikus bemutatókat. A fiatalabb kolléganők már az ő gyerekruháit, bakfismodelljeit mutatják be. Dóri tervező. — A manökenség szakma, amit meg lehet tanulni. De nem az artistaiskolában. A lányok, akik onnan kikerülnek, nem tudnak sminkelni, mozogni. Jár valaki az artisták közül bemutatóra, tudja, milyenek a divatos lépések, mozdulatok? Kikészítés? Elég lenne rá nyolc hét, hogy mindezt megtanítsák? A legtehetségesebb lánynak is el kell töltenie másfél-két évet a szakmában, hogy valamire jusson. Szép, kifestve sétál, mosolyog , a kívülálló enynyit lát belőle. Borzasztó kemény, fizikai munka van emögött a könnyedség mögött. Gyakran küldenek hozzám ismerősök kislányokat, nézzem meg, lesz-e belőlük manöken. Tévhit, hogy az jut előre, akinek befolyásos férfiprotektora van — ez a pálya kilencvenkilenc százalékban nőkön múlik. Mindenkinek elmondom: valami plusz, elegancia kell a megjelenésben ahhoz, hogy egy csinos nő jó manöken legyen. Nagyon szép, nőies, de ismétlődéseiben unalmas ez a szakma. Nem töltheti ki egy épeszű ember életét. Építeni nem lehet rá. Örökre megélni belőle szintén nem. ★ Annak, aki mindenáron a kifutón szeretne forogni, minderre csak az lehet a válasza: könnyű nekik. Ők már onnan beszélnek. Nincs érv, amivel bárkit is lebeszélhetnének erről a csillogónak látszó, mosolyogva „mázsás súlyokat emelgető” pályáról. Az artistaképző februári felvételije előtt ismét színes álmok szövődnek. Reménykedő és elkeseredett lányok mosolyognak, sírnak, könyörögnek és rendeznek hisztérikus jeleneteket a zsűri előtt. T. I. A zsűri döntése: igen A fotókat ERDŐSI ÁGNES készítette Akiket beválogattak