Lobogó, 1979. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-04 / 1. szám
wClbZclZllliUNiClLlUldiUlll. Bdapesttől a szentlőrinci állatgazdaságba. Ahol — kioltak, felkészítettek — 6—7 ével ezelőtt elkezdték az újfa burgonya termesztésének együzemi kísérleteit. Jut az időből, magamban ánkozom: az a Rózsa, az la, a Gül Baba! Jut a sirámit dr. Kern András igazgató odájába is. Telefonál — kéri, így hozzák be. Addig isondja, hogy a parlagi tyúk, bánkúti búza kiváló volt —alamikor. Meghozzák, amit ért. Fellapozza, mutatja: — A mai burgonyák, a pir is, a fehér, a sárga ... (Perze, szebben hangzó hivatalos megnevezésük is van, de még soha nem hallottam így vásárlni: „Kérek egy kiló Desirét, sajnálom, csak Ostoravan. Cár, de holnap Eba érkezik?”) Étkezési paraméterei: a szürkefoltosság, üvegesedés, fehére tartalom, keményítő állomány, hámozási veszteség, egyszóval a jellemzőik semmivel sem rosszabbak a régieknél. Vitatkozom: I — A laboreredmények kellemesen megnyugtatóak. Egyébként veszem, nem veszem, ez van. — És még 56 fajta — csattantja hangsúlyát az igazgató. — Kisparcelláinkban kísérletezünk a honosításával. De kinek kell? Ki veszi át? A felvásárlók, a fogyasztók igényére hivatkoznak: csak a Desiré, a piros kell. Mi elsősorban vetőburgonyát termelünk. Kérem, ez úgy érkezik, Hollandiából, hogy minden 100 kilóból 30 kiló a fehér. Ezt is elültetjük. Ez is szaporodik. Még egyszer ültethető, bőséges termést hoz. De jóformán senki nem veszi át. 1978-as vetőgumó betakarításunk 20 százaléka eladhatatlan! — Ha csökkentenék a termést? — Egyetlen dekával sem. Része vagyunk annak, amit úgy hívnak: központi készlet. Előre tudtuk: új fajta, hatásos tápanyag, gépesítés... jelentkezik a felesleg. A felhasználásról feledkeztünk el. Az ipar szövetkezzen a termelővel. Bizonytalan a hozam? Együtt sírunk, együtt nevetünk. Különben a hozam nem bizonytalan. És ilyen jó minőségű burgonya, mint 1978-ban, az utóbbi 30 évben nem termett. * Mostanság éppen sok. Valójában mennyi? 1961—65 között hektáronként 79,1 mázsa termett. 1978-ban — hangsúlyozandó, hogy becsült az adathektáronként 165 mázsa burgonyát takarítanak be. Szorzandó 93 000 hektárral. Az előre számítható termés: egymillió-ötszázharmincötezer tonna. A szakma nyelvén: enynyi a szántóföldi. A „nem nyilvántartott” kistermelők burgonyabetakarításának igencsak becsült, becsülhető mennyisége: 250 ezer tonna. Mintegy 200 ezer tonna a többlet. Okai? Kezdem az objektívvel. Ami adatott. 1978 tavasza, koranyara kifejezetten kedvezett a burgonyának: megfelelt a tengerparti klímának. Folytatom a szubjektívvel. 1976-ban alig volt burgonya, hiánya — mert alapvető élelem, ha félig is, a társadalmi közérzetre hatott. A központi ellátást biztosították. A burgonya, a hazai termelés is, kelendő árucikk lett. 1977: tengerpart „közeli” a klíma — terem a krumpli. 1978-ra még több teremjen! Ahol korábban a termésszerkezetből kiiktatták a burgonyát, most hasznát, jövedelmezőségét újra felfedezték. Ültették. Termett. És kell? Tovább adom a hallottakat. POLGÁR TAMÁS (Folytatjuk) A gép sodorja. Szemmel figyelik, kézzel válogatják FüSI GYÖRGY felvételei ___Garancia____ Az országgyűlés néhány nappal ezelőtt törvényerőre emelte az idei költségvetést. Népünk többsége jól ismeri népgazdaságunk és a világgazdaság realitásait. Változatlanul nehéz, kedvezőtlen világgazdasági helyzetben a terv 3—4 százalékos nemzeti jövedelem növekedéssel számol. Az ipar termelését 4, a mezőgazdaságét 3, az építőiparét 1, az egy főre jutó reáljövedelmet 2, a lakosság összfogyasztását 3 százalékkal tervezzük növelni. A korábbi évek hasonló adataival összevetve szerényebb növekedést mutató számok. Mérsékelnünk kell a növekedés ütemét, meggondoltabban kell bánnunk a mennyiségekkel, hogy következetes és hatékony intézkedéseket tehessünk gazdaságunk minőségének, egyensúlyi helyzetének javítására. Valaki találóan az egy lábon álláshoz hasonlította a népgazdaság egyensúlyának (a nemzeti jövedelem növekedését meghaladó felhalmozás, a készletek indokolatlan növekedése, a megszaladt import, stb) zavarait. Márpedig a gazdasági életben sem tekinthető biztonságosnak a hosszú ideig való féllábon állás. Ma olyan a helyzetünk, hogy a gazdaság további egészséges és dinamikus növekedésének feltételeit — bár kemény, és szívós munka árán, de — súlyosabb lépések nélkül megteremthetjük. Úgy tehetünk átfogó intézkedéseket a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítására, a termelési szerkezet korszerűsítésére, a termelés és a felhasználás arányainak halasztást nem tűrő szilárdítására, hogy közben 1,8 milliárdot fordítunk a nyugdíjak növelésére, folytatjuk a nagyfokú lakásépítést, egyetlen pontjában sem változtatunk életszínvonal-politikánkon. A gazdasági élet minden területén alapvető követelményként jelentkezik ma a minőség és a hatékonyság. Ez nemcsak magasabb szintű munkaszervezést, műszaki fejlesztést, és alaposabb piacismeretet igényel, de új szemléletet, a vállalati tevékenység másfajta megközelítését, a gazdasági munka eredményességének, társadalmi hasznosságának méréséhez, megítéléséhez való új viszonyt is. A fejlődés magasabb osztályába lépett gazdaságunkban magasabb követelményként, bonyolultabb, kikerülhetetlenebb formában jelentkezik a minőség. Vagyis a termék tényleges szükségessége, jó eladhatósága, gazdaságossága, versenyképessége, alacsony eszközigénye, stb. A mennyiség önmagában nem minősít, vizsgálni kell azt is: kell-e? mibe került? nincs-e nála jobb? olcsóbb? tartósabb? Az első hallásra hatásosnak tűnhet az érvelés, hogy a mennyiségi mutatók alapján tiszta és világos volt a vállalatok megítélése, mérhető volt a gyárak teljesítménye, de miként elemezhető gyári vagy akár vállalati szinten is a minőség? Bizonyos, hogy nehezebben, mint a mennyiség, bonyolultabban, mint a tény és terv vagy a tény és a bázis szembesítése. A vállalati munka minősége mégsem mérhetetlen. Mérhető a társadalmi tiszta jövedelemhez való hozzájárulás; mérhető a növekvő gazdaságos export; mérhető az import megtakarítás; mérhető az egységnyi termékre felhasznált kevesebb anyag, energia, munkaerő; mérhető a nemzetközi és a belföldi szállítási szerződések maradéktalan betartása; mérhető az ésszerű takarékoskodás; mérhető a normális készletgazdálkodás; mérhető az idő becsülete, a beruházások, felújítások tervszerinti üzembehelyezése; mérhető a vezetők és beosztottak felkészültsége, szakmai hozzáértése szemlélete. Való igaz az is, hogy nincs, de nem is kell a munka minőségének vizsgálatához valamiféle közgazdasági centiméter. Nem kell különleges számítóapparátus annak megállapításához: ha egy háromméteres csőcseréhez harminc métert használnak fel , ott huszonhét méter anyagot elpazaroltak. És folytathatnánk. A társadalom egyik-másik rétegében találkozhatunk ma azzal a kérdéssel: mi a garancia arra, hogy az új helyzetben valóban szilárdul a népgazdaság egyensúlya, hogy kevesebb lesz a legkisebb vállalati fejtörésnél is kéznél levőbb akadályközlés, hogy csökken a munka helyetti kibúvókeresés, hogy jobban tükröződnek majd a teljesítmények a keresetekben? Hogy mi a garancia?... A történelem mindannyiunkat megtanított arra, hogy társadalmi céljainkat, a fejlett szocialista társadalmat senki nem fogja helyettünk megvalósítani. A garancia egyedül és kizárólag a mi kezünkben van. Minden egyes állampolgár felelősségvállalásában példamutatásában, a gazdasághoz való viszonyunk új minőségében. Tudom, hogy ez a válasz így túl általános. De a megoldás mégis csak az, hogy az átmenetileg kedvezőtlen hangulattal szemben is vállalja a vezető a négy vagy tíz munkakerülő menesztését, a bátrabb bérdifferenciálást, az indokolt kádercserét. Látni kell, hogy a gyakorlat, a tett, a felelősségnek a helyszínen való keresése az egyik legnagyobb szemléletformáló erő. A hangsúlyokat, a fő erőket, a fő figyelmet oda összpontosítsuk, ahol változtatni kell. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a hatékonyabb, magasabb minőségű munkának legalább annyi tartaléka van a szemléletben, a példamutatásban, az emberi helytállásban, mint a gazdaságban. ÁGOSTON LÁSZLÓ