Állami főgimnázium, Losonc, 1891

LOSONCZ FAUNÁJA vagyis az 1876. éV őszétől, az ISzl. éV végéig talált és megha­tározott állatfajok rendszere, felsorolása és a fauna jellemzése. Malesevics Emil áll. főgymn. rendes tanártól. Midőn ezelőtt tizenhat esztendővel, 1876-ban a losonczi m. kir. áll. főgymnasium természetrajzi tanszékét elfoglal­tam, nyomban eltökéltem magamban azt, hogy ha Isten éltet s munkakedvemhez kellő egészséggel is fogok bírni, kötelességszerűen, gondos, magam­ végezte megfigyelések és teljesen megbízható mások adatai alapján, összeállítom Lo­­soncz faunáját. Eltökélt szándékomban megerősített, munka­kedvemet fokozta, tettvágyamat mindenképpen serkentette, tettel és szóval, nemes hivatala minden lehető eszközével úgy, mint jóakaró, barátságos, őszinte támogatásával is, iskolánk nagynevű akkori igazgatója, Kuncz Elek úr, ki most már a nagyváradi tankerület kir. főigazgatói tisztét tölti be. Mert immáron kész munkám mérlegelésénél nem feledhetem, hogy ő volt az, a ki nemes ügybuzgalmával az akkor létrehozott losonczi m. kir. áll. főgymn. természetrajzi gyűjteményének alapját megvetette és tanári könyvtárun­kat e szakbeli alapvető irodalmi eszközökkel ellátni igen hathatósan törekedett. S reám nézve az az öt-hat év, mit oldala mellett és lelkes, buzdító s a komoly munkát mél­tányoló vezetése alatt töltöttem, vált annak az alapjává, a­mire a következő tíz év alatt tovább építettem. Most tehát, a­midőn tizenhat év múltával, fáradságos, de sok örömet szerzett munkámnak egyik java­ részét, mint kerek egészet bemutathatom és közrebocsáthatom, csakis a köteles hálá­nak adok kifejezést Kuncz Elek úrnak azért, mert annak

Next