Ludas Magazin, 1970 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1970-01-01 / 1. szám
i Ifjú házas koromban valaki egy gyönyörű szép jégszekrényt ajándékozott nekem. Olyan hasznos szolgálatot tett nekünk a fehérre festett, belül bádoggal bevont, négyrekeszes vaskos alkotmány, hogy sokáig emlékeztem a nagylelkű adakozóra, az utóbbi időben már inkább az édesanyjára. Az történt ugyanis, hogy a jégszekrénytől, bár jó ideje hasznavehetetlenül terpeszkedett a konyha szögletében, mert szerepkörét átvette a frizsider, valahogy nem tudtunk megválni. Talán a nehézkességünk volt az oka, talán homályos, gyengéd érzések boldogságunk kezdeti korszaka iránt, tény, hogy sértetlenül, mozdítatlanul átvészelte az éveket. Végül azonban ütött az ő órája is, egy szép napon rádöbbentünk, hogy tulajdonképen kiaknázatlan kincs van a birtokunkban. — Eladjuk, nyerünk vele jókora helyet és ráadásul egy csomó pénzt... — lelkendezett a feleségem. — Ügy ám — tudattam meg — az árán kifestettük a konyhát... Hirdető cédulákat szögeztünk ki a környékbeli fákra, miszerint jó állapotban levő hűtőszekrény eladó. Jöttek is a vevők jócskán, mikor aztán meglátták az eladásra kínált tárgyat, éktelen lármát csaptak: „Ez maguknak hűtőszekrény?” — sivalkodtak. „Nem is kukoricasiló” — vágtam vissza öntudatosan. „Magát csalárd megtévesztéssel és szédelgő feldicséréssel vád alá kellene helyezni — fontoskodott egy jogvégzett kuncsaft — Ez jégszekrény, nem pedig hűtőszekrény ..” Persze nem hagytam magamat, kioktattam az illetőt, hogy hűtőszekrény az a szekrény, amely hűt. Más kérdés, hogy mivel hűt, jéggel-e vagy villannyal. Mivel én egy szóval sem állítottam, hogy villannyal működik, nem állítottam valótlant. Ha azt hirdettem volna, hogy ez a szekrény nem csak hűt, de fűt is, akkor joggal vádolna. Nem kívánhatja, hogy a szekrény valamennyi műszaki adatát rávezessem egy fecnire. Akit érdekel, majd megnézi és vagy tetszik neki, vagy nem. Nem tetszett. Megmondták, hogy mit csináljak a jégszekrénnyel, volt, aki még villamosköltséget is követelt rajtam. Szerencsére másnap megszólalt egy harsogó hang az ablak alatt, a handlé kiáltotta: „Mindent veszek!” Ez a mi emberünk — bíztattam a feleségemet, intettünk neki rált, hogy hazug fráter őkelme, egyáltalán nem is igaz, hogy mindent vesz, mert például jégszekrényt egyáltalán nem vesz. Sőt, még tisztességes felvilágosítást sem adott, mert amikor megkérdeztem, hol értékesíthetném a jégszekrényt, cinikusan azt felelte, hogy az eszkimóknál az Északi-sarkon. Kezdett derengeni előttünk, hogy a jégszekrénnyel nem csinálunk bombaüzletet, mert valamilyen oknál fogva eladhatatlan. Egy darabig keseregtünk fölötte, aztán elhatároztuk, hogy kidobjuk. Másnap, amint fiammal lefelé cipeltük a lépcsőn, mi szinte megszakadtunk, a jégszekrény meg majdnem összetört. Végre azonban leértünk vele, s úgy tettünk, mint régen a leányanyák nem kívánt csecsemőjükkel, kiraktuk az utcára. Kisvártatva csöngetett a köztisztaság őre: — Maguké az a jégszekrény az utcán? — Haha! Csak volt a miénk — közöltem magabiztosan —, most már senkié. Az a senki jégszekrénye. Vagy ha úgy tetszik, mindenki jégszekrénye. — Úgy tetszik? Sehogyse tetszik! Azonnal hozzák vissza! Mi lenne itt, ha mindenki kirakná a jégszekrényét az utcára?! Elismertem, ez valóban szokatlan látvány lenne, és megindultunk lefelé. Az őr még utánam kiáltott: — Meg ne lássam mégegyszer a jégszekrénnyel idelent, mert fel,jelentem ... De bennem már ekkor olyan lánggal lobogott a dac, mintha nem egy jégszekrény, hanem egy kazán hevítette volna. Sötétedéskor a jégszekrényt szépen bevontuk barna csomagolópapírral és fiam segítségével leosontunk vele a lépcsőn. Alighogy kiléptünk a kapun, megszólalt egy hang mögöttünk: — Hát ez meg mi?! Az őr volt. Ijedtemben csaknem elejtettem a szállítmányt. De erőt vettem magamon, mert éreztem, hogy most már csak a lélekjelenlét és egy ártatlan füllentés segít. — Hogy ez mi? Láthatja, egy láda ... — És mi van benne? Lehalkítottam a hangom: — Magának megmondom, mert tudom, hogy maga humanista. Egy feldarabolt hulla .. . Az őr vállat vont: — Az más. Már azt hittem, hogy a jégszekrény ... Olyan gonoszak ám manapság a népek, ha az ember nem vigyáz, minden vacakot kihordanak az utcára... Novobáczky Sándor